Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - Szabó T. Attila: A románok újabbkori erdélyi betelepülése
138 Szabó T. Attila azóta papjuknak mind rétet, mind szántóföldet adtanak a falu közönséges (közös) földéből, a mienknek (t. i. a reformátusnak) pedig nem adtanak mind e mai napig... a szentandrási fordulóban... az oláhok adtanak a magok papjoknak, a magyarok itt is föld nélkül maradtanak, sőt még a magyar eklézsiának is elvették felét a Rósás nevezetű helyben, amelyet ma is bír az unitus olá pap.«i2 A ROMÁNSÁG FÖLDESÚRI PÁRTOLÁSA KISFÜLPÖS ESETE nem egyedülálló ez időben. Másutt is megtaláljuk, hogy a jövevények így erőre kapva, számbeli súlyukban megnövekedve, elbizakodva, az egyre fogyó magyar és szász lakosság kezéből szépszerivel, de erővel is kivették a földet és saját egyéni vagy közösségi céljaikra fordították. Mindez természetesen nem történhetett meg a földesúr segítsége vagy legalább is jóindulatú elnézése nélkül. Nem is történt ez másként, mert ezt a jóindulatot eleve biztosította az, hogy a birtokosoknak földjeik műveléséhez munkaerőre volt szükségük. Már pedig a betelepülő románság engedelmes és hajlítható munkaerőnek bizonyult; alkalmasabbnak és felhasználhatóbbnak, mint a számbelileg úgy is megfogyatkozott magyar jobbágyság. Nemcsak az erdélyi népiségtörténet mai kutatójának, hanem az egykorúaknak is feltűnt az, hogy a magyar nemesség bizonyos ellenszenvvel viseltetett magyar jobbágyaival szemben és előnyökben, kedvezményekben részesítette a románt. »E szörnyű folyamat kiindulópontja — az egykorú erdélyi megfigyelő véleménye szerint — a magyar paraszt makacs természetében keresendő, mely képtelenné teszi a földesúri terhek oly készséges, görnyedt váltakkal hordozására, miként a románoktól tapasztalható. A magyar jobbágy ezenkívül — anyanyelve és szabadságban élő rokonai segítségével — ismeri a törvények előirásait, tudja, milyen szolgálatokkal tartozik földesurának s ezért a jogtalan követeléseket rendszerint megtagadja. Ez a magaviselet a földesurat arra készteti, hogy magyar jobbágyát telkéről eltávolítsa s helyébe román családot telepíísen.«i* Az egykorú szemlélő észrevételén nincs mit megcáfolni és nincs mit magyarázni. Az erdélyi magyar nemesség ajkán még a múlt században is valóban közmondásszerű szólás volt: »Oláh jobbágy zsíros bödön, magyar jobbágy veszekedő társ«.i* A román jövevények iránt való rokonszenvet nagyban megnövelte az, mikor a XVIII. századfordulón a románság egy jórésze a római egyházhoz csatlakozott. A görög katolikus románnak a más vallású magyarral szemben való megerősítése most már egye1- Erdélyi Protestáns Lapok 1906 ; 351. I. Az idézett Berlász Jenőnek »A Mária Terézia-kori erdélyi kivándorlások szociális háttere« című tanulmányából való. (A Gr. Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. IX, 27. — Idézi Jakó is: i. h. 133.) Az Erdéljd Nemzeti Múzeum Levéltára. Kemény József: Collectio Manu- scriptorum Tom. XXX. Varia (Az oláhok nyelvmívelö társaságáról szóló kéziratában).
