Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
114 Martonyi János azok a munkálatok, amelyek a fővárost a környező településekkel összefogó Nagy-Budapestnek a háború befejezése után aktuálissá váló megteremtéséhez szükségesek. Az eddiginél több figyelmet kellene ellenben fordítani a vidéki városok helyzetére. Ebben a tekintetben nagy hátrányt jelent az, hogy törvényhozásunk 1870-ben, majd 1886- ban szerencsétlen házasságokat hozott létre akkor, amikor a vármegyéket és a törvényhatósági városokat azonos jogi keretekbe vonta, a megyei városokat viszont a községekkel együtt szabályozta.^i Ez a jogi séma nem fedi az életet; a törvényhatósági város egészen más természetű egység, mint a vármegye, a megyei város pedig sokkal komplikáltabb közület a községnél. Mindkét fajta városnak közös vonása az, hogy a szoros településben élő, nagyszámú lakosság civilizált életformáit biztosító gazdasági, valamint műszaki (városrendezési és fejlesztési) feladatok állanak náluk előtérben megoldásukban nagy szerepük van a magánvállalkozás rugalmas módszereit alkalmazó különleges szervezeti alakulatoknak, a közüzemeknek. Nem lehet tehát tovább kitérni annak, az 1848-as törvényhozás által már elismert és a várospolitikának úgyszólván minden szakértője (pl. Grünwald Béla, Beksics Gusztáv, Éhen Gyula, Harrer Ferenc, Vásáry István) részéről hirdetett követelménynek a megvalósítása elől, amely szerint a városokat külön törvényben kell szabályozni; ennek előkészítésére egyébként az 1912 : LVIII. t.c. a kormányt kifejezetten kötelezte is. A várossá való minősítést és az ú. n. belterület megvonását pontosan megállapított tényekre (a lakosság sűrűsége, foglalkozási megoszlása, a beépítés módja, közművekkel való ellátottság, stb.) kell alapítani.^^ A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGOK ELJÁRÁSÁNAK szabályozását és az ügyintézés egyszerűsítését sem szabad azonban elhanyagolni a most vázolt szervezeti reformok végrehajtása mellett. Ma is fennálló, kiáltó hiánya közigazgatási jogunknak, hogy nincs általános érvénjm eljárási kódexünk, amely a közigazgatási határozatok előkészítésének, kibocsátásának és végrehajtásának módját, a jogszerűség szempontjából szabályozná. Ezt a hézagot a közelmúlt években készült értékes javaslatok^* felhasználásával hamarosan ki kellene töltenünk. Ennek a rendezésnek a keretében volna pl. kimondandó az is, hogy a közigazgatási szerveknek az a, sajnos, elég gyakran tanúsított magatartása, amikor valamely kérésnek nem adnak helyet, de nem is utasítják el, hanem az aktát egyszerűen hevertetik, bizonyos idő eltelte után úgy tekintessék, mintha a kérelem teljesítését kifejezetten megtagadták volna. A fél így nem marad tovább bizonytalanságban és jogorvoslattal élhet a felsőbb hatósághoz, vagy a közigazgatási bírósághoz. Ilyen rendelkezés nemcsak az egyének érdekeit szolgálná, de előmozdítaná a közigazgatás ütemének gyorsabbá tételét is. Lásd újabban Csizmadia Andor: A magyar városi jog (Kolozsvár, 1941). Lásd a Magyar Városok Országos Kongresszusának az 1929 : XXX. t. c. javaslatának beterjesztésekor készített emlékiratát (Budapest, 1929). Magyary Zoltán: A magyar várospolitika alapvetése (különlenyomat A mai magyar város c. munkából, A korszerű közszolgálat útja, 8. sz., Budapest, 1938). Valló József: Közigazgatási eljárás (Magyar Közigazgatástudományi Intézet kiadványai, 22. sz., Budapest, 1937), Szitás Jenő: Közigazgatási eljárás (A korszerű közszolgálat útja, 9. sz., Budapest, 1939).
