Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
Közigazgatásunk reformja 105 nek, illetve személyeknek adottságaival és valóságos életviszonyaival. A »fact finding«-nek, az objektív ténymegállapításnak Ma- gyary Zoltán professzor és munkatársai® által kidolgozott sokoldalú módszerét alkalmazni kell minden szolgálati ág felső- és alsófokú hatóságainál egyaránt. Az eziránti érzék fejlesztésére már a középiskolában, de főleg az egyetemi évek alatt, a magyarságismeret különböző elemeit feltáró önkéntes szemináriumi munka és vidéki kiszállások szolgáljanak.^® A nép bajaival, szükségleteivel és lelkivilágával való ez a közvetlen megismerkedés természetszerűleg fogja kiváltani a tisztviselőből azt a magatartást, amelyet már közhellyé vált megjelöléssel úgy szoktak kifejezni, hogy az ügyek intézésénél ne csak aktákat, hanem segítésre szoruló és ezt éppen tőle váró embereket lásson. Sokat beszélnek arról a mély felelősségérzetről, amelynek el kell töltenie a tisztviselőt urának, a közönségnek érdeke iránt; ezt az íróasztal melletti, sokszor gépies munka közben csak úgy lehet ébrentartani, .ha az említett életközelség és mélységesen magyar műveltség táplálják. A hivatalnoknak minden egyes ügyet, amelynek intézésében résztvesz, finom lelki mérlegre kell helyeznie abból a szempontból is, hogy a nemzet átfogó érdekeinek szolgálata kicsiben mit kíván tőle. Az egyes igazgatottak és az egész közösség érdekeinek ez az állandó átérzése fogékonnyá teszi a tisztviselőt a közvélemény kívánságai, helyeslése vagy bírálata iránt és olyan áldozatos lelkületet olt beléje, amely nem tartja a saját kényelmét mindennél fontosabbnak és kötelességeit nem látja kimerítve a hivatalos órák betartásában. Bárdossy László volt miniszterelnök mindezt úgy foglalta össze a most rendezett közigazgatási tanfolyam megnyitásán mondott beszédében, hogy a »hivatalban elénk kerülő ügyeket csak úgy intézhetjük el jól, ha ugyanannyi buzgalmat fordítunk mindegyikre, mint saját személyes dolgainkra«. A jó tisztviselőt mindezzel kapcsolatban az is jellemzi, hogy a felvetődött kérdéseknek nem csupán formális, hanem valóságos elintézésére törekszik; arra, hogy intézkedése tényleg előbbrevigye, elintézéshez közelítse az ü^et és ne csak az irattól való szabadulást, annak az ú. n. munkakönyvből való kivezetését célozza, ami főleg azért ártalmas, mert — mint számtalan esetben megfigyelhettük — másoknak okoz fölösleges munkát és az önmagáért való bürokratizmust táplálja. Széchenyi írja a »Politikai programmtöredékek« egyik he* Mayyary Zoltán—Kiss István: A közigazgatás és az emberek. Ténymegállapító tanulmány a tatai járás közigazgatásáról. Magyar Közigazgatástudományi Intézet kiadványai, 30. sz. Budapest, 1939. “A néphagyománynak és a mag;yarságismeretnek műveltségünk és gondolkozásunk átalakításában hívatott szerepét kifejti G-yörffy István: »Az új magyar művelődés alapjai« c. tanulmányában (Hitel, 1939. 97—121. 1.), majd »A néphagyomány és a magyar műveltség« c. könyvében (1940). Érdekes, hogy a nemzeti szocialista rendszer által kiépített német Verwaltungsakade- mie-k tanrendjében is a szakszerű továbbképzés mellett igen nagy hely jut a nemzetismereti előadásoknak. V. ö. H. H. Lammers: A német tisztviselőtovábbképzés, különös tekintettel a közigazgatási akadémiákra (Közigazgatástudomány, 1938, 97—113. 1.).