Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
106 Martonyi Jánoa lyén” egész közéletünkre vonatkoztatva azt, hogy csak úgy közelíthetünk a célhoz, ha nem az nyer tapsot, aki csak félig visz valamit, hanem aki azt sikerrel be is végzi. EZ AZ ESZMEVILÁG és gondolkozásmód adhatja csak az alapját a tisztviselői kar helyesen felfogott testületi szellemének. A hivatalnokok szolidaritásának nem szabad kasztszerű elzárkózásban és gőgös fennhéjázásban megnyilvánulnia; a tisztviselő legyen megbecsüléssel minden más foglalkozású iránt és saját hivatástudatát az önmagával szemben emelt szigorú erkölcsi követelményekre, valamint a nép szolgálatába állított odaadó munkájára alapítsa, így fog tekintél5nre szert tenni az igazgatottak, a magángazdasági életben tevékenykedők vagy amint gyakran mondják, az »adózók« előtt, akik — ha csak némileg tárgyilagosak is — azért fogják fokozott mértékben méltányolni a tisztviselő munkáját, mert ő nem a saját, közvetlen hasznot hajtó dolgaival foglalkozik, hanem mások gondját teszi magáévá, mások ügyére keresi a megoldást. A tisztviselők testületi összetartásának igazi próbaköve az egymásközti személyi ellentéteknek, súrlódásoknak, intrikáknak teljes kiküszöbölése. A főnök és az alárendeltek, valamint az utóbbiak, mint »kollégák« közötti rossz viszony gyakran csökkenti a hivatal mimkateljesítményét, tehát nagyon is közérdekellenes jelenség. Eredendő okai igen változatosak lehetnek: az előtérbekerülés vágya (az ú. n. stréberkedés), törekvés a nélkülözhetetlenség bizonyítására, a címkórság, a hatásköri féltékenység, az emberek között tényleg fennálló (pl. soronkívüli előléptetést indokoló) értékkülönbségek el nem ismerése. Mindezek az ütközések emberi gyengeségekből, főleg önzésből és hiúságból sarjadnak és épp ezért szükséges állandó küzdelmet folytatni ellenük. De bénító és romboló hatása van annak is, ha egész hivatalok és szolgálati ágak vívnak harcot egymás ellen a kulisszák mögött, néha nyilt színen is, ha kölcsönösen áthárítják a felelősséget vagy ócsárolják^ egymást a felek előtt. Jó tisztviselő sohasem folyamodik ilyen módszerekhez. Végül a hivatás magaslatán álló tisztviselő portréjában még két, összefüggő vonást kell erősen meghúznunk: a felelősség bátor vállalását és a kezdeményező képességet. Az individuális-liberális állam, a »Rechtstaat« eszmevilágából kövekezett, hogy a tisztviselő elé legfőbb, sőt egyetlen követelményként azt állította: ne sérts jogszabályt Napjainknak a feladatok tömegét magára vállaló szociális állama, amely Huber német tudós szerint »Leistungstaat«, nem érheti be egyedül ezzel a kívánsággal, mert a közigazgatásnak ma nemcsak azon a területen kell mozopiia, amelyen a jog puszta alkalmazásáról van szó, hanem jogszabályi előírás nélkül is cselekednie kell és eredményeket kell felmutatnia. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a jogszerűség szempontja elvetendő, hanem csak azt “ Gr. Széchenyi István: Politikai programmtöredékek. Pest, 1847. 122. 1. V. ö. Magyary—Kiss: A közigazgatás és az emberek, 22. 1.
