Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
102 Martonyi Jáyios tebb hangú. S figyelmen kívül nem hagyható, hogy a népi érdekek szószólóinak, meg a falusi és városi szegénységnek a közigazgatási hatóságokról formált bírálata elsősorban nem az adminisztráció bonyolultságát és lassú mozgását panaszolja fel, hanem a tisztviselők szellemét, merev magatartását kifogásolja, kimondva róluk, hogy »ezek nem magyar testvérek, mint ahogy magukat nevezik, hanem idegen, fölényes urak...«.® Megállapítják, hogy az állam- igazgatás bürokráciába dermedt érzéketlensége az, amely az értelmiség és a falu viszonyát rideggé teszi.® Ezeket a nézeteket történészeink és társadalomtudósaink közül is többen osztják. Szekfű Gyula például a köztisztviselői kar gerincét alkotó középosztályban azt hibáztatja, hogy nem érzi eléggé a közösséget a nép sorsával.^ Weis István szerint a tisztviselők többsége a közigazgatás egyszerűbbé tételét célzó reformokat pozíciója veszélyeztetésének tekinti és maradiságból, valamint tudatos vagy ösztönszerű kasztszellemből szembehelyezkedik velük.® Mindezeknek a felfogásoknak az idézésével kendőzetlenül akartuk feltárni a közigazgatással való elégületlenség belső indítóokait. Legfőképpen pedig bizonyítani kívántuk velük azt, hogy a közigazgatás megítélése szempontjából a tisztviselők egyéniségének, viselkedésének, fogékonyságának éppen akkora jelentősége van, mint a szervezet és az eljárás formai racionalizálásának. Amikor tehát közigazgatásunk megjavítására törekszünk, avégből, hogy az a nemzet jövőjét a leghatékonyabban tudja szolgálni, kettős problémával állunk szemközt: egyfelől a közalkalmazásban álló egyénék minőségének kérdésével, másfelől e személyek észszerű együttműködését és a gyors ügyintézést biztosító szervezésnek technikai feladatával. Mindkettő egyformán fontos, mert jó emberanyag nélkül a legötletesebb szervezés és ügyviteli módszerek sem küszöbölhetik ki a bajokat, főleg pedig az érdemileg hibás döntéseket, még azon a téren sem, amelyen tisztán a jogszabályok alkalmazásáról van szó, annál kevésbbé ott, ahol a határozat kialakítása — a törvényes keretek között — a tisztviselők szabad belátására van bÍ2:va. Viszont az igazán kitűnő egyének munkájának sem lesz látszatja akkor, ha koordinációjuk rossz és a szervezetlenség következtében segédeszközeik fogyatékosak. Vannak, akik az elsőbbséget a szervezésnek adják, hivatkozva többek között arra, hogy a sikert a vezetés, a felülről jövő irányítás biztosítja elsősorban, továbbá arra, hogy a tisztviselőkarnak az alkalmazásoknál és előléptetéseknél való kiválasztása maga is a szervezés körébe vágó teendő. Ez tisztán szakszerű szempontból igaz is, de felfogásunk szerint a megfelelő tisztviselői kar megteremtésének feladata túlnyúlik a közigazgatási szervezés mezején és a nemzetet vezető rétegek nevelésén, lelki magatartásán fordul meg. Mint Mártonffy Károly pregnánsan mondja »A magyar közigazgatás megújulása« című köny^ Veres Péter; Mit ér az ember, ha magyar? Budapest, 1940. 122. 1. • Lásd Mártonffy Károly: A mag^yar közigazgatás megújulása (Budapest, 1939) című nagyértékü munkájának 13. lapján közölt Idézeteket. * Szekfü Gyula: Magam és mások ügyében. Korunk Szava, 1937. 708. 1. ' TVeis István: Hová? A magyar jövő útja. Budapest, 1931. 83. 1.
