Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja

Közigazgatásunk reformja

103

vében:® »Mi lesz a racionalizálással? Az, amit abból a köztisztviselők alkotni, teremteni fognak... Minden tervből csak akkor lesz ^ valami és csak annyi lesz, amikor és amennyit a tisztviselők abból megvalósítani akarnak és tudnak is.«

A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐ

A KÖZIGAZGATÁS helyes szemléletét körvonalazó megállapítások előrebocsátása után tárgyilagos feleletet kell már most adnunk az első felvetett kérdésre: arra, hogy a jelenlegi tisztviselői kart alkotó és annak utánpótlását szolgáltató emberanyagunk a magyar jövő alakításának mindenben megfelelő eszköze-e? Itt fontos, a közérdeklődés előterében álló tárgykört kell érintenünk: a magyarság uraUkodó jellemvonásainak, egyéniségének rajzát. Ha figyelembevesszük azokat a megállapításokat, amelyeket a közismert »Mi a magyar?« című kötetben Ravasz László és Babits Mihály eltérő stílusban, de szinte meglepően egyező eredménnyel tettek. Farkas Gyula pedig ugyanott nagy költőink tanuságtételé- ből olvasott ki, úgy egészen leegyszerűsítve a következő típusképet kapjuk:

A magyart — bármilyen rendű, rangú legyen is — erkölcsi magatartásában férfiasság, büszkeség, rátartiság és bizonyos úri gondolkodás jellemzi; életformájában szereti a pompát, dekórumot; valóságérzéke, realizmusa némi szemlélődő nemtörődömséggel, tétlenségre való hajlammal, nehézkességgel párosul; fegyelme inkább belső nyugalomból fakad, a külső kényszert, szabadságkörének háborgatását nem szereti; nem kíván sokat, de a magáéhoz ragaszkodik, amely tulajdonságából erős jogérzék, sőt talán perlekedő hajlam fejlődött ki. Hozzátéve még ehhez a vázlathoz azokat a vonásokat, amelyeket Ottlik László emelt ki’^ — elsősorban a magyar nemesi társadalomra, a független magyar urakra alkalmaz- hatóan —, nevezetesen a mindig önkéntesen viselt közfunkcióban áldozatot látó amatőrszellemet, a kormánnyal szemben való ellenzéki hajlamot és az egymásközti érintkezés kicsit cikornyás, de azért baráti formáit, úgy körülbelül előttünk áll az a nyersanyag, amellyel a magyar közszolgálat formálásánál dolgoznunk kell.

Az Így adódó képhez azonban, ha a mai közigazgatás belső problémáit élesen szemügyre vesszük, még bizonyos külördeges színeket hozzá kell kevernünk. Egyrészt kétségtelen az, hogy napjainkban a magyar köztisztviselői kar pusztán csak a vezető tisztségeket tekintve sem áU már kizárólag annak a birtokos nemességnek a leszármazottaiból, amely a rendi Magyarországon nobile offi- ciumként ellátta a közigazgatást, 1848 utáni részbeni leszegénye- dése során pedig a most már fizetett állami és megyei hivatalokba, mint mentsvárakba húzódott be. Az állami feladatok megnövekedése a múlt század hetvenes éveitől kezdve a személyzet számának

•I. m.: 289. 1.

’’ »A nemzet egyénisége« címmel 1942. február 5-én a kolozsvári szabad- egyetemen tartott előadás.