Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - P. Incze Lajos: Egy telepítés tanulságai
Egy telepítés tanulságai ^79 tizenötezer székely — önfenntartó küzdelmek hőseiként az idegen ostromgyűrűből kitörve — magyar földre lépett. Nem látták a magyar törzsök erősödését s még hálásak lehetünk, hogy csak közönnyel szemlélték az eseményeket és nem nyilvánítottak enyhe ellenszenvet a bujdosók iránt. Nem lehet csodálkozni rajta, hiszen a tömeg sohasem lehet az eszme hordozója, csak serege, A zászlót mindig egyének lobogtatják. Társadalmunk sem szellemileg, sem érzelmileg nem volt előkészítve erre a fordulatra. Ellenben joggal csodálkozunk a szellemi élet kisiklásain. A közvélemény tanácstalansága felbátorított egyeseket arra, hogy szembeforduljanak a véletlennel, mely segítségünkre volt. Egyik jeles közírónk azt követelte, hogy „le a sorompót" a hazatérő bukó inai székelyek előtt. Egy tiszamelléki napilaptól eltekintve, nem volt senki e hazában, aki erélyesen rendreutasílsa a nemzeti törekvésekről és a bujdosóknak kijáró udvariasságról megfeledkezett toliforgatót. S mivel akarta megokolni ezt az elképesztő jelszót ? Azzal a nevetséges érvvel, hogy a másfélszázadig idegen nyelvhatások alatt élt magyar tömeg most, a magyar néptestbe jutva, bomlást idéz elő, megrontja az ősfoglaló magyarság tiszta beszédét, zenéjét, táncát, szétrombolja társadalomszerkezeti szempontból becses hagyományait, szokásjogát s végül •, ha elkeveredik, csenevész testalkatával kárt tesz a magyar fajtában. Fölösleges sok szót pazarolni ezekre a sebtében koholt érvekre, hiszen a bukovinai székelyek egyszerű megjelenésükkel, ízes székely beszédjükkel és hagyománytisztelő, zárt életformájukkal porrá zúzták a rosszindulatú állításokat. Mégis szükséges, hogy egy-két megjegyzést fűzzünk a kérdés elvi részéhez. Nemzetiségi politikánk most van kiforrásban, A szentistváni gondolat és a dunavölgyi birodalmi eszme széles cselekvési szabadságot ad az ősi magyar földön élő más nem- zetiségüeknek, tekintet nélkül ideszármazásuk körülményére. Mi tudjuk s ők belátják, hogy a teljes megértés és őszinteség alapján lehet még boldogabb hazát berendezni a Kárpátok koszorújában. Örömmel vesszük, ha a sorsközösség tudata egyesekben annyira kibővül, hogy a tájegység szolgálása végett kiszakadnak szűkebb körükből, s a magyar nemzet nagy képletébe lépnek. A nemzeti célok vállalása később társadalmi elhivatottsággá válik j ezt a folyamatot máskép úgy mondjuk, hogy az egyedenként közénk hulló idegenek természetszerűen magyarrá lesznek. A magyar vezető értelmiség több szempontból is örvend ennek a tünetnek. Nem is a számbeli gyarapodás teszi boldoggá, hiszen legalább ugyanannyit elveszítünk másutt, hanem a magyar élet áthasonító erejének kétségtelen megnyilvánulása, Örvendünk, pedig gyakorta megesik, hogy a külső jegyeikben magyarosult egyedek még jóidéig gondos utókezelésre szorulnak, mig bensejükben is ösztönös magyarrá válnak. Bem talán mindössze az „elire szikelek !“-ig jutott a magyar nyelvben, mégis magyar szabadsághős lett, e föld és nép szeretetén keresztül, A bécsi udvarban ténfergő nemesek között pedig kevés Bessenyei akadt. Nem vagyunk bután türelmetlenek s az idegent is szívesen fogadjuk, hogy vállát alázatosan a mi keresztünk alá tegye \ megosztjuk vele sorsunkat, minden örömével és bánatával. Milyen mélyen elítélhető tehát a magyar ember viselkedése, ha lézárná a magyar
