Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 3-4. szám - Reményik Sándor: Nemzetpolitikai gondolatok

NEMZETPOLITIKAI GONDOLATOK

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol — és mindenütt leszek* (Reményik i Végrendelet.)

A NEMZETI ÖN l UDAT JELLEGE

A NEMZETI ÖNTUDATNAK kétségen kívül van bizonyos harcias, harcrakész jellege ez tény, de elkerülhetetlen tény. Ez néha csak szellemi, lelki szembenállásban nyilvánul, néha a különböző nemzeti öntudatok fizikai, fegyveres szembekerülésében. Az utóbbi végtelenül szomorúazonban szintén az élet, a természet törvényeiből következik. Ahol értékek termelődnek, ott az értékek körül és az értékek között harc támad, E harcban egészen egyszerűen arról van szó, hogy aki ellanyhul, elhagyja magát vagy gyengébbnek bizonyul, az megsemmisül. Aki fizikailag szerel le, az fizikailag, külső, mondjuk állami létében hal meg; aki lelkileg szerel le, az lelkileg hal meg, öntudatának ősi gyökerében sorvad el, elveszti sajátos, népegyéni színeit és felszívódik menthetetlenül. Ha már most a lét ilyetén berendezettsége folytán egyik félnek mindig inferioris helyzetbe kell kerülnie, tehát a maga szempontjából teljes joggal kérdezi minden kollektív öntudat j miért én, miért mi legyünk a legyőzőitek ? Az egyén sorsa pedig ezzel a problémával szemben aszerint alakul, hogy mennyiben részes az ő személyi öntudata nemzetének öntudatában. Ha részt kér belőle, akkor ő is azt fogja mondani s igaz, miért éppen mi? Az egyén részesedése pedig annál inkább fennforoghat, minél több és minél ideálisabb érték hordozójának látja ő a maga nemzeti öntudatát. Persze, hogy ezt minden nemzet fia így látja, eltekintve a „nemzetköziek“ szerintem abszurd, mert természetellenes „csoportjától“. Azért ez a kérdés világosan szempontok kérdése egyfelől — hatalmi kérdés másfelől és nem lehet ezt ezidőszerint valamilyen általános erkölcsi vagy emberi igazság népekfeletti magas szférájába felemelni , . . Minden szeretetem, ragaszkodásom és féltésem azoké, akik közel és legközelebb állanak hozzám. Ez kárpótol engem a más irányban való kényszerű agresszivitásért. Vallom, hogy ez az agresszivitás éppen olyan emberi vonás, mint a szeretet. Nincs mit szégyelni rajta. A szeretet pedig mélyebb igy; amit szélességben veszt, azt nyeri mélységben, Az egész emberiséget ölelni egyforma erővel: vajmi nehéz dolog. Ahol a minden fogalma megjelenik, ott nagyon közel van a semmi fogalma is, („Pásztortűz“ 1922 március 5.)