Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Makkai László: A magyarországi román társadalomfejlődés
A magyarországi román társadalomfejlődés I6á helyezését? Annál jogosabb a kérdés feltétele, mert a XIII. században kialakult autonóm nemzetiségi területek (Szászföld, Székelyföld, Szepesség) általában az autonómia kiterjesztésének és nem csökkentésének irányában fejlődtek^. Ami a két déli román autonómia feloszlatását illeti, annak okát kétségtelenül a román vajdák hűtlenségében kell keresnünk. Talán Litovoj vajda közismert történetéhez hasonló esemény emlékét őrzi a román Radu Negru-legenda, mely szerint a vajda egész népével elhagyta Fogarast, hogy a Kárpátoktól délre új hazát keressen. Már most tudjuk, hogy Litovoj vajda, a hátszegvidéki románok vezetője fellázadt a magyar király ellen, de leverték és a harcban maga is elesett^. Mivel pedig hátszegi comes 1276 után nem fordul elő^, kétségtelen, hogy a hátszegföldi román autonómia megszűnt és a vidéket Hunyadmegyéhez csatolta a király, aminthogy attól kezdve napjainkig közigazgatásilag állandóan odatartozott. Baszaraba vajda lázadása így okozta a fogarasvidéki románság autonómiájának megszüntetését s a vidéknek Fehérmegyéhez való csatolását a XIV. század elején. Ezáltal természetesen a vajdai méltóság is elenyészett s a déli határvidéken a román szervezeteken belül nem is találkozunk vele többet. Tudjuk, hogy a máramarosi román vajda, Bogdán is kísérelt meg hátszegi és fogarasi elődeihez hasonlóan lázadást, de a máramarosi román vezetőréteg nagyrésze akkor már (1340 és 1360 közt) annyira azonosította magát a magyar állameszmével s annyira benne volt a sajátos magyar társadalomfejlődés sodrában, hogy autonómiáját, mely rövidesen úgyis a kor követelményeinek megfelelően teljesen átalakult, nem vesztette eF. A román vajdák és kenézek ugyanis felemelkedtek a magyar nemesi társadalomba, a közrománok (forrásainkban s Olachi populani) pedig®, akik királyi nép létükre addig szintén a személyes szabadság állapotában voltak, jobbágyaivá lettek azelőtt velük egyenrangú vezetőiknek. Erre a fejlődésre alább még részletesen ki fogunk térni. A XIII. századi román autonómiák élén a királyi comes mellett vajda (vojvoda) állott. Említettük már, hogy a román vezetőkre vonatkozó sok elnevezés közt a Balkánon a vajda csak a magyar király uralma alatt álló országokban fordul elő, de a legsűrűbben éppen Magyarországon, tehát a Balkánon kívül. Ezt természetesnek is találjuk, ha a vajda szó jelentésére gondolunk („hadvezető"), hiszen a balkáni románságnak eredeti katonai szervezete tudtunkkal nem volt. Mivel pedig a „vojvoda" szláv szó hadvezető értelemben a magyaroknál a honfoglalás óta ismeretes, sőt használatos volt® s így nevezték általában az Erdély igazgatására kiküldött magyar királyi tisztviselőt is^; nyugodtan feltételezhetjük, hogy ezt a szót és a velejáró fogalmat a 1 Mályusz i. m. 424. 1. 2 FM. 30. és 32. 1. 3 Wenzel: Árpádkori új okmánytár, Xll. 174. 1. < FM. 99—102 1. 6 FM. 146 1. ® Jakubovich—Psis » Ómagyar olvasókönyv, Pécs, 1928, 6. 1. 1 Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke, Bp. 1923. I, 55. 1.
