Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - P. Incze Lajos: Székelyföld az országépítésben
Székelyföld az országépitésben 125 ges kirajzással kivesző magyar falvakat lehetett volna megmentem, renyhe vérű vidékeket felfrissíteni, rovásunkra elharapódzó terjeszkedést visszaszorítani. A körüllevők lassan elrágcsálták egy-egy darab földünket és így összébb nyomták a magyar faj határait. Erre az összeszorított magyarság kilökött magából egy-egy rajt, hogy férjen el az összeszűkült területeken, ahelyett, hogy a természetes visszahatás útjaira valaki figyelmeztette volna s ellenlökésekkel védekeztünk volna. Gyepűink időről-időre összébb zsugorodtak, számban gyarapodtunk ugyan, de nem itthon, hanem Amerikában, imítt- amott. Legfeljebb arra terjedt ki a figyelmünk, hogy a távozóktól érzékenyen búcsúzzunk, ellássuk jótanácsokkal, hollétükről érdeklődjünk, együttérzésükről biztosítsuk. Olyan gyámoltalanul viselkedtünk. mintha vendégek voltunk volna azon a földön, melyen mi alapítottunk európai államot. A századforduló merőben új helyzetet teremtett ebben a kérdésben. Hazafias egyesületek, nemzetpolitikai alakulatok fáradoztak azon, hogy a népfölösleggel rendelkező vidékek fölösleges néptömegeit valamilyen módon kössék le bent, lehetőleg ugyanazon a vidéken vagy lehetőleg az ország területén. Az előbbi természetellenes törekvés volt, az utóbbi erélytelen. Hiányzott az áttekintés, tapasztalat, vállalkozó szellem és felelősség. Olvasunk akkori terveket, melyek erdőírtással, legelőfeltöréssel, lápszikkasztással akarnak teret nyerni, figyelmen kívül hagyva az erdő-, legelő- és nádgazdálkodás elveit, távolabbi területek kisebb népsűrűségét stb. Azt hitték, hogy a népfölösleg és elvándorlás kérdése azonos a lakóterület kérdésével, Bosszantó, hogy a magyar mindig kétbalkezes módszerekkel nyúlt a telepítésekhez, pedig egy ezredévig gyakorolta magát benne, A tizenharmadik század óta szakadatlanul folynak a telepítések nálunk i a vérünkhöz tartozó jászok, kunok és besenyők után szászok, svábok, románok, tótok, rácok, örmények, cigányok, kisoroszok, mindenki kapott megfelelő települési helyet magának a Kárpátok medencéjében, csak éppen a magyar nem. Neki távoznia kellett, hogy a helyébe nyomulhasson más. Ennek a hosszú telepítésnek le kellene vonni a következményeit. Megérné, Elérkeztünk a telepítési törekvések korszerű szakaszához. Már az 1902-i Székely Kongresszus m glátta hogy „nem ott kell telepíteni, ahol arra föld kínálkozik, hanem ott kell földet teremteni, ahol telepítésre szükség van“. Érthetőbben ki sem lehetne fejezni. Ha ezzel az elvvel kibővítjük az erdélyrészi nemzetiségi kérdést és a székelyföldi népfölösleg kérdését, az egyszerű összekapcsolásból világosan következik, hogy a Székelyföldnek az egyetemes magyar érdek rendelkezése alá kell bocsátania népfölöslegét Ez magyarul annyit jelent, hogv a Székelyföld egyes részeinek túlnépesedését olyan helyekre kell telepíteni Erdélyben, ahol az idegenek megzavarták a magyar néptest folytonosságát. Ozönlésről, öntörvényű áradásról többé szó sem lehet. Az útirány adva van t keresztül a marosrégen—besztercei közlekedési vonalak mentén, le a Szamos völgyén, A többi már csak a keresztülvitel dolga s hogy a földrajzi tényezők megfelelők legyenek, folyómenti nép víz mellé kerüljön, hegyi nép hegyre; hogy egy táj fölöslege lehetőleg az otthoni elhe-
