Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Metamorphosis Transylvaniae
A magyar munkáshérdés 89 harcos szemlélettel duzzasztott osztálygőg, mind nagyobb mértékű a nemzeti közösség szervezeti támogatása és művelődési egysége felé törő vágy. A munkásság sem tud kitérni a kor eszmeáramlata elől, sorait megbontják a nemzeti törekvések, s a magyar munkása egyedül érzi magát szokott szociál sta környezetében, Ünnepélyes nyilatkozatok ellenére a többségi munkástestvérben támogatót alig talál s lassacskán arra is ráébred, hogy a nevében szónoklók lelkületét mély szakadék választja el a magyar hagyományok világától. Önálló kritikai szellem kezd érvényesülni soraikban, új világkép bontakozik ki a magyar munkásság előtt: túllát vezérei szűkkeblüségén, akik nemzetközi jelszavaikkal zsákutcába vezetik, a népközösségben nem világnézeti kérdésekről kiván szónokolni, hanem a népközösség áldásait kívánja : szociális segitést, anyagi erősítést s a magyar kultúrába való teljes bekapcsolódást. Azok azonban, akik ma nevében minduntalan megszólalnak és nyilatkoznak, nem erről beszélnek, hanem világnézeti és politikai kérdésekről, s nem akarnak arról tudomást venni, hogy tömegeik — a legutolsó választás jellemzően mutatta ezt — ezekben a kérdésekben már rég nem állanak mögöttük- Mivel azonban társadalmunk nem ismerte fel idejében a munkáskérdés fontosságát s nem tudott annak megoldásába beleszólni, kiszolgáltatta a munkásságot hosz- szú éveken át olyan szellemi áramlatok hatásának, melyek eltávolították a magyar munkást attól a közösségtől, melybe már születésénél fogva a legtermészetesebben beletartozott. Egyetemes érdekek helyett osztályérdekek váltak uralkodókká s az energiák jelentős része a polgári társadalom ellen lett fordítva. Tagadhatatlan, hogy a múlt hibái máról holnapra nem orvosolhatók, a munkáskérdés túlnőtt a könnyű megoldási lehetőségek korlátain. De aki látja a munkásság magárahagyottságát és kiszolgáltatottságát. az mégsem térhet napirendre a kérdés fölött, hanem keresnie kell a módokat és lehetőségeket, amelyekkel munkásságunk — nem feltétlenül a ma nevében nyilatkozgató vezérek útján — öntudatos részesévé válhatik népközösségünk munkájának. Népünk vezetőinek bölcsesége ezen fordul meg : meglátják-e, hogy az időszerű feladat nem a „mun- kásvezérek‘‘-kel való tárgyalgatás, hanem a munkásság egyetemét érintő gazdasági és közművelődési kezdemények megtétele- A szövetkezeti és kisiparosmozgalom tisztalátásán, egyházaink és népkönyvtárügyünk felelőseinek mozgékonyságán múlik a kérdés, A vita és a világnézeti elmélkedés csak odázza a gyakorlatot, szóbeszéddel és fecsegéssel ezen a területen egy talpalattnyi hódítást sem lehet tenni. Ha a nevelés fontos, úgy itt a legfontosabb. Előítéleteket kell eloszlatni, az el- hagyottság okozta keserűséget kell erőteljesen kiirtani s kültelkeinken a magyar szállásterületek keresztény és népi öntudatát kell felébreszteni, Nem karitatív mozgalomra, nem jóindulatú és emberbaráti érzésre van szükség, hanem misszionárius hitre és gyakorlatias szellemre, ezekkel egyidőben intézményekre, melyek anyagi biztonságot adnak s kultúránk fényét messze terjesztik, A munkástömegek nem kopogtatnak, mint vezéreik, a munkástömegek várnak, s most nyílik az a kivételes alkalom, amikor nem dühös vitában s felajzott ellenszenvvel, hanem építő egységben találkozhatik a magyar vezetőréteg a magyar népi tömegek e csoportjával, CSÍKI FPPENC
