Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Metamorphosis Transylvaniae
88 Csíki Ferenc egy család, amely nagy fiat adott, de amely épp olyan mint a többiek. Kevés író írhat könyve fölé címül ilyen nagy és rezgéseiben végtelen szót i Szülőföldem, Tamási megtehette í érezzük minden sorából, hogy ez a föld igazán az övé, minden titkával. Övé a föld és övé a nép, melynek sorsát aggódva figyeli és jövőjét kémleli. Könyve bátor és határozott kiállás e nép jogai mellett és egyben a legművészibben megfogalmazott vádirat mindaz ellen, ami e nép életére tör. Tamásinak — úgy érzem — ez a legigazibb könyve és amit benne ír, az a székely lélek igazi arca. Annyira hű, hogy az már nem csak székely, hanem az örök, változtathatatlan magyar arca, ALBRECHT DEZSŐ A MAGYAR MUNKÁSKÉRDÉS hónapokon át húzódó vitájára szeretnénk most visszatérni, A Magyar Népközösség engedélyezésével egyidejűleg napi- és hetilapjaink majdnem kivétel nélkül visszhangozták a nyilatkozó „munkásvezérek“ szavait, s már már azt hitte a figyelő, hogy végre, húsz év után, csak találnak valami érdemleges megoldást. Sajnos, a sok hűhót semmi sem követte, ismét tapasztalhattuk azt az újabban gyakori jelenséget, hogy az időszerű népi kérdések valamelyik sajtóorgánumunk hasábjain felvetődnek, aztán vándorútra indul a gondolat, hozzászólások bővítik medrét, mígnem — sok szó és mégtöbb betű elfogyasztása után — valahol búvó-patakként nyomtalanul eltűnik. Ma már a munkáskérdéssel, látszólag, ki sem törődik, a sajtó csendes, a „vezérek“ elhallgattak, s az ügy lekerült a napirendről. Tűnődve nézzük a jelenséget, A gondolat testet nem öltött, megoldást nem talált és mégis elfonnyadt s elenyészett. Lehetséges az, — kérdezzük, — hogy egy ilyen fontos kérdésben a szószaporítás unalmassá váljék, s csak az ötlet fris- sesége tartsa a probléma lelkét ? Felelünk! egyetlenegy esetben ! ha az írás nem szándékozott a külső kérget áttörni s a lényeget megragadni, Az őszinte beszéd hiánya mindig sorvasztja a mondanivalót ! Hát ez történt itt is, A munkásszervezés mai krizisé- ben erejüket veszitő „munkásvezérek“ (szociálista „intellektüelek“ !) új tájékozódásra kényszerülnek, cikkekben és memorandumokban tehát formális vallomást tesznek a magyar népközösség mellett, de nem elég okosak (túlságosan gyakran hangsúlyozzák, hogy megbízottak, képviselők s ezért kirívó, hogy a sok szó célja nem a munkásság igényeit szolgáló bölcs tervek szugge- rálása és keresztülvitele, hanem csak a személyi hatáskör biztosítása !) s ezért a magyar szervezetek részéről — mivel alapos a gyanú, hogy az íráshadiárat mögött a személyi érvényesülés pőre kérdése lapul — pusztán udvarias válasz^ adódik a jelentkezőknek; ezzel ők elégedetlenek s nyíltan emlegetik, hogy hiába kopogtatnak, a kaszinó csak kaszinó marad, az új politikai konyha ajtaja is zárva maradt, és így tovább. A kölcsönös diploma- tizálás bizony itt eredményre sohasem vezethet ! A munkáskérdés nem tárgyalásra utalható probléma, hanem szervezeti és nevelési feladat. Ezt őszintén be kell vallani, A magyar munkásság népes táborában mindinkább halványul az osztály
