Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
3oá SzekM Gyula a parasztok akkor "Is tSbbé-kevésbbé legális haszonélvezői maradtak az úr erdejének, mezőjének, legelőjének, tehát a kapcsolatok végkép nem szakadtak meg. Mindez azonban csak bizonyos kulturális értékek csereforgalmát tette lehetővé ; a parasztok átvették az úriházból a „lesülyedő“ kultúrjavakat, legelőször a renaissance bútorformákat, hímzéseket, színgazdagságot, az urak pedig továbbra is azt az ősi beszédmodort használták, fordulataival, szóbőségével, finom elhallgatásaival és kihagyásaival, mely régebben az egész nép tulajdona volt s most, a nyugatias gondolkodás terjedésével, mindinkább visszavonult a parasztiélek érintetlen mélységeibe. Úr és paraszt még tudott egymás nyelvén, megértette egymást s így még feltehetjük, legalább is a XVI. századra nézve, hogy az úri politika az egész nemzet számára érthető formákban folyt le. De bármennyire megvolt is, egyelőre még, a szellemi hátvédje a nemesi osztálynak a jogtalanná tett parasztság gondolkodásában, ez lényegesen nem könnyítette meg a feladatot, melyet magára vállalt. A Verbőczi-féle kategóriák fennállása idején, az országnak, mondjuk, tizenkilenc-huszadrésze földbirtoklásra, hivatalviselésre, műveltségszerzésre képtelenné vált, a felülről jött parancsok végrehajtásán kívül minden más tevékenység tilos volt számára. Felelőssége többé a parasztnak nincsen a magyar sors alakításában, még akkor sem, ha a végvárakat az ő „ingyenes munkája“ építi és tartja karban, ha a végvonal hajdú- és huszárcsapataiban ő is harcol s ha az ország felszabadítása után a hadiadót, a seregek ellátását, a vármegyei közigazgatás költségeit szinte egyedül fedezi is. Felelőssége mindenért a nemességnek van, hiszen ő zárta ki a nemzet tevékeny közösségéből annak túlnyomó részét e rendiség fenntartásával, ellenállva I. Ferdinánd püspökei, III. Károly nagyurai, Mária Terézia és II. József hivatalnokai, Széchenyi István és társai humánusabb kezdeményeinek, a nemzet többségét tehetetlenné, mellőzhetővé, semmivé tette,.. Mohácsnál már ez a kizárólagos uralomra tört vezető osztály bukott el. Az erőknek az a józanul elrendezett viszonya, mely még a rendi alkotmányt is jellemezte, már Mátyás halála óta megbomlott s a királyi hatalom, korábban a nemzet szükségleteihez képest egyképpen nagy a fékezésben és előrelenditésben, már évtizedek óta erőtlen viaszfiguraként statisztált a pártküzdelmekben, melyek során a főpapok és főurak tekintélye is lehanyatlott, a döntés a nemzet életkérdéseiben kortesbeszédektől felizgatott, politikailag analfabéta kisnemesek fegyveres tömegeire szállott át. Nem csoda, ha a nemzet örökölt belső szervezetének ily szétbomlása közben a hagyományos népi jellemvonások sem funkcionáltak többé. Vitéz katonák helyébe vakmerő kalandorok léptek a tájékozatlan sereg sokszoros túlerővel szemben harcba kényszerítette vezérét, a tanácskozás nyugalma és lehetősége eltűnt, azé a tanácskozásé, mely évszázadokon át erőssége volt a magyarnak. Ebben a kapcsolatban nyernek jelentőséget adataink, melyek szerint már a Mohácsot megelőző országgyűléseken sem volt nyugodt diszkusszió, a tömegek nem hallgatták
