Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Oberding J. György: A bukovinai magyar népcsalád
srr^’ A buhovinai magyar népcsalád holyiethéne 265 mörítették s annak keretei között végzik az ifjúság nevelő munkáját. A telep lakosságának kétharmada különben tevékeny részt vesz a vallásos egyesületek életében, Szivesen látogatják a népkönyvtárat is, szeretnek olvasni, főleg történeti regényeket. A fiatalság inkább a filléres regényeket kedveli, A napilapok közül legnagyobb számban a Néplapot, utána a Magyar Újságot és a Népújságot vásárolják. A folyóiratok közül a Magyar Népnek, a Hírnöknek és a Katolikus Világnak vannak előfizetői, A háziipar már kihalt. Ennek oka, hogy a nagy földelaprózás folytán a kenyérmagvak termelése kiszorította a len- és kendertermelést, ma már nincsen nyersanyag a házi szőttesek és varrottasok készítéséhez. Régi szőttesek és varrottasok azonban még minden háznál találhatók, A férjhezmenő leányok kelengyéjüket ma a városban vásárolják s erre a pénzt szolgálatuk alatt gyűjtik össze. Bukovinai testvéreikkel ma is fenntartják az érintkezést. Az utat igen gyakran szekéren teszik meg, Beszterce irányába véve útjukat, A bukovinai érintkezés annyira élénk, hogy még összeháza sodások is történnek. Viseletűk az öregeknél még székelyes, a „harisnyát" azonban már nem hordják. Az iparosok és a fiatalság szívesebben öltözködik városiasán, A telep uccai képe inkább alföldi falura emlékeztet, mint erdélyi vagy éppen székely falura. Ezért azonban a telepesházat építő mérnökök hibáztathatók, akik nem adták meg a telep népépítészeti jellegét.^ A GYOROKI CSÁNGÓK TÁRSADALOMRAJZA A HUNYAD-MEGYEI CSÁNGÓ TELEPEKTŐL ELÜTŐ JELLEGŰ az Erdélyhegyalja szélén fekvő aradmegyei gyoroki csángó telep, A gyoroki csángó telepítés 1884 tavaszán történt, A Hadik- falváról, Istensegítsről és Józseffalváról az aldunai Bresztovácra telepedett népfölösleget hozták ide át, A telep mai lélekszáma körülbelül 900 főre rúg, A község összes lakossága 1992 fő, melynek háromnegyedrésze magyar, egynegyedrésze román. Felekezeti megoszlás szerint római katolikus 1263, görög katolikus 3, görög keleti 585, luteránus 14, református 112 és 15 zsidó, A csángók mind katolikusok, kivéve 8 — 10 szombatos családot. A telep közigazgatásilag' Gyorok községhez tartozik, A betelepítés alkalmával a telepesek családonként 10 kishold földet kaptak, A népszaporulat folytán itt is hamar megindult a földelaprózás, úgy, hogy ma már csak 2—3 család rendelkezik 10 hold földdel, a telepesek fele 1—2 holdon gazdálkodik, másik fele teljesen földnélküli. A földnélküliség folytán főkeresetük a napszámmunkából van, melyre megfelelő alkalmat az aradhegyaljai szőlők nyújtanak, Egy- * * Déva-Csángótelep társadalomrajzi adatgyűjtését a megküldött kérdőív alapján László János telepesgazda végezte. ■ y