Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/3. szám - Metamorphosis Transylvaniae
246 Albrecht Dezső tében megrövidül. Ma a fejlődés szempontjából az évszázadokat év- tizeddel s az évtizedet egy esztendővel mérik. Ne fogyatkozzék meg hát a ti hitetek. Az eszmét nem lehet megölni, a hit, amiben üdvösségünket bírjuk, a remény eddig is megtartott, a krisztusi gondolat, amelyért és amelynek jegyében feladatainkat vállaljuk, a mostani veszélyből is, mint annyi másból a történelem során, diadalmasan fog kikerülni. A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi igazi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk, A safát sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számithatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és komoly munkával kikényszeritünk■ ^ kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk. Harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, begy a szerepet vállaljuk, összefogjunk mint még soha, s nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek. HÁROM KÖZGYŰLÉS Az erdélyi magyarság életében az egyházi közgyűlések mindig eseményszámba mennek. Természetes ez i hagyományainkból és a jelen szükségleteiből egyaránt következő. Hiszen talán seholsem fonódik annyira össze a nemzetnek és egyháznak érdeke és élete, mint nálunk, A fallal körülvett bástyás templomok nemcsak a hitnek ápolói, hanem legnagyobb nemzeti érdekeink és értékeink oltalmazói. Ezt az egymásrautaltságot egyház és nép mindjobban érzi, A három közgyűlésnek (időrendi sorrendben: Erdélyi Római Katolikus Egyházmegye, Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Unitárius Egyház Főtanácsa) közös tanúsága ez. Népünk mind erősebben zárkózik fel egyházai mögött s mindegyikre áll az, amit Vásárhelyi János református püspök így fejezett ki : „Ha van vigasztaló jelenség a mai nehéz időkben számunkra, akkor az elsősorban abban van, hogy a mi kálvinista népünk a maga egészében töretlen hűséggel, sokszor megható áldozatkészséggel, semmitől vissza nem riadó reménységgel áll egyházunk mellett, Még azok is, akik kenyerüket féltve, kislelkű lélekkel elszakadtak a szegénnyé vált édesanyától, még azok is legtöbbször könnyes szemmel, szégyenkezve tették meg ezt a lépést s ezekben a nehéz időkben is népünk újabb és újabb jelekkel mutatja meg,' hogy egyházunkban látja mégis csak igazi orvosát“. Legnagyobb kérdésünknek, a felekezeti oktatásnak terén, mely egyben az anyanyelvi oktatásnak