Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai
98 Dr. Györffy István A háború után azt is be kellett látnunk, hogy egymagában a magyar nyelv sem bizonyult nemzetmegtartó hagyománynak. Akiket, főleg középosztálybelieket, megmagyarosodottnak tartottunk, — tisztelet a kivételnek, — hamar megalkudtak a helyzettel s elpártoltak, mig a nép, mely tekintet nélkül arra, hogy az iskolában megtanulta-e a középosztály történelmi hagyományait vagy sem, ma is megbontatlan egységben képviseli a magyar nemzetet. Azt meg már a háború előtt is megláthattuk volna, — ha nyitott szemmel nézünk, — hogy az iskola útján magyarosítani nem lehet. Hiszen vannak vegyes lakosságú falvak, melyeknek lakói iskola nélkül is évszázadok óta nemzedékről- nemzedékre beszélik egymás nyelvét, mégsem olvadnak egymásba. Sem a magyar történelem, sem a magyar nyelv nem bizonyult olyan nemzetfenntartó hagyománynak, mely urat, parasztot — magyart, nem magyart — elszakithatatlanul egybeforrasztott volna. Van azonban a magyar nyelven kívül egy olyan magyar nemzeti műveltségi kincsünk, mellet a magyarság háromnegyedrésze, a parasztság vall magáénak, ez a néphggyomány. Ez a műveltség-állomány időtlen-idők óta halmozódik. Évezredek és évtizedek emlékei egyformán feltalálhatók benne. Nagy értéke, hogy általános és egyenlő. A hagyományos népi művelődés az élet minden vonatkozására kiterjed, A nép ezt az élet iskolájában, a bölcsőtől a sirig tanulja. Minél távolabb áll a néphagyománytól az iskola és a könyv, annál kevésbbé hat a népre, tehát annál erősebb a hagyományok uralma, A hagyományokat a népből kiverni nem lehet. Kereszténységünk ezeréves, mégis az ősi pogány hit képe a néphagyományokból nem nagy fáradtsággal ma is helyreállitható. Zeneoktatásunk a magasfokú nyugati zenekultúra minden népszerűsitése mellett sem tudta az 1500 éves bolgár-török hagyományokat teljesen elenyésztetni, A magyar nép nyelvén mitsem változtatott az a körülmény, hogy a középosztály századokon át latin nyelven irt és beszélt, majd a nemzeti eszme fellobanásakor deákos, németes, franciás iskolával, nyelvújítással akart magasabbrendű nyelvet létesíteni. Végül is Petőfi és Arany magyar népi hagyományérzékén keresztül diadalmaskodott a nép nyelve, s ma kétes esetekben még az Akadémia is a népnyelvre utal, Vájjon nem érkezett-e el az ideje, hogy a középosztály felülvizsgálja a nemzeti műveltségről vallott eddigi felfogását s a néphagyományokat tegye a magyar nemzeti kultúra alapjává ? Könnyebb volna a magyar nemzet egynegyedrészét kitevő középosztálynak a nemzet háromnegyedrészét kitevő nép ősi magyar hagyományait átvenni, mint fordítva. Az a roppant szakadék, ami ma úr és paraszt közt fennáll, egyszerre áthidalható volna, s ez a művelődéspolitika a magyar nemzet fennállását újabb ezredévre biztosítaná. Hangsúlyozom, hogy az a tény, hogy az iskolai és könyvkultúrát szembeállítom a hagyománnyal, nem akarja az iskolai és könyv- kultúra és az európai civilizáció nagy értékeit kisebbíteni. A néphagyomány nagy nemzetfenntartó erején kívül szükségünk van a magasfokú nyugati művelődés minden vívmányára. A néphagyománynak emellett azt a szerepet szánom, hogy minden vonalon alapjául szolgáljon a magasabbrendű művelődésnek, de annak n? csak szint, hanem belső tartalmat is adjon.
