Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Juhász István: Az erdélyi fejedelemség társadalmi tényezői
Al erdélyi fejedelemség társadalmi tényezői 155 riilet Havaselvéhez tartozott. A XVI. századra e bojári kiváltságok nagyon megnyirbálódtak, — vár jobbágyi szolgálatokat kellett tel- jesíteniök« sőt az 1561,-i kolozsvári diéta őket is kötelezi a con- tributio megfizetésére. Ismét más volt azoknak a román tele peseknek a helyzete, akik a szász városok : Brassó, Szeben, Beszterce külvárosaiban, közeli falvakban laktak, s mint küldöncök, szekeresek, tolmácsok, kémek, később mint kereskedők belekapcsolódtak a városok életébe. Hangsúlyoznunk kell azonban« hogy a jobbágy és félszabad rétegeken kívül sok teljes jogú nemes ember volt a románok között. Karánsebes, Lugos környékének, ama bizonyos privilégi- zált 8 bánsági kerületnek a nemessége szinte teljes egészében román. E bánsági román nemesség kialakulása, V. Lászlótól nyert privilégium-levelük (1457) a török elleni harcokkal áll összefüggésben. De ugyanígy harci erények révén sűrűn kaptak .nemességet más végvárak körül vitézkedő román jobbágyok is. ügy, hogy Bogarasban is, Hunyadban is, Zarándban is, de különösképpen Kővár vidékén nagyszámú román nemességet találunk. A nemességből egyes román urak, ha személyi arravalóságuk megvolt« könnyen emelkedhettek az ország yezetői közé is, — elég, ha csak a Szapolyai Jánossal dacoló Majlád Istvánra« vagy a magyar ellenreformáció megindítójára. Oláh Miklósra gondolunk. Az erdélyi románság e korbeli pontos számáról nincsenek feljegyzéseink. Verancsics Antal szerint a románság számlál annyi tagot, mint a három nemzet együttvéve. Vasile Lupu moldvai vajda 1643-ban a nagyvezérhez írt levelében azt írja, hogy a ro mánság Erdély lakosságának 1/3 át teszi ki. A század végén Erdélybe jövő jezsuiták feljegyzései alapján Jancsó Benedek azt mondja, hogy a leopoldi diploma korában, tehát az 1658 - 62 közötti nagy erdélyi pusztulás és román bevándorlás után, Erdély lakossága a magyarországi részek nélkül mintegy 500,000 lelket tett ki s ennek a fele volt román. Erdély románsága tehát e korban számbelileg az országnak jelentős tényezője volt, azonban e korszakban, mely nemcsak Erdélyben, hanem Európában mindenütt a rendiség kora, államalkotó tényezőnek csak a föld és jogok birtokosai, ahogyan a korabeli erdélyi meghatározás mondotta! a tanácsi rend, a vitézlő rend és a polgári rend tekintettek. A román jobbágyságból, láttuk, éppúgy kerültek fel egyesek a vitézlő és a tanácsi rendbe, mint a magyar jobbágyok közül, — ezek azonban többnyire megtagadták jobbágyvéreikkel való sorsazonosságukat. Amiképpen — nem megbélyegzés ez, hanem a kor jele — megtagadta az Erdélyt meghódító Mihály Vitéz isErdély fejedelmeit pedig, kik ez egész százötven év történelmének a tulajdonképpeni nagy összefogó, államirányító és építő erői, vád román jobbágyaikkal szembeni mulasztás miatt nem terheli. Román gornyiknak éppen úgy adtak ármálist, mint székely darabontnak. Áz egész román nemzet nevelésére« művelésére, nemzetté és társadalmi tényezővé való formálására kulturális és szociális téren rengeteget tettek. Hogy ne kelljen az annyiszor idézett román
