Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 4. szám - Vita Sándor: A Székelyföld önellátása
A Székelyföld önellátása 277 199 kg, a hiány tehát 33,742 tonna, azaz fejenként 83 kg A Székelyföld tehát évente legalább 120 millió lej értékű gabona behozatalára szorul» NEHEZEBBEN ellenőrizhetők a húsfogyasztás adatai Pampu’ szerint Romániában átlag évente — a szárnyasfogyasztást nem számítva — egy személyre 22,2 kg húsfogyasztás esik. Ez 411 ezer léleknél 9124 tonna húst jelent. Mivel a falusi húsfogyasztásnak 80 százaléka disznóhúsból ál), a városban azonban egyenlő arányban oszlik meg a marhahús és sertéshús között, fe’tehetjük, hogy az összes húsfogyasztásnak 65 százaléka esik a sertéshúsra, 35 százaléka pedig a marhahúsra. Ilyenformán a Székelyföld húsfogyasztása 5930 tonna disznóhús és 3194 tonna marhahús. Élősúlyra átszámítva 6388 marhát és 50 ezer sertést igényel a húsfogyasztó közönség. A marháknál ez 10 éves átlagos életkor mellett 63,880 darabot kitevő marhaállományt, a sertéseknél pedig 2 és fél éves életkor mellett 125,000 sertésállományt jelent. Az egéE” marhaállomány azonban ezen a területen 1935-ben csak 155,595 öt tett ki, ebből is 21,f47 az igás ökör, 63,423 pedig fejős tehén, A fennmaradó 71,125 darab marhából kell a székelységnek nemcsak saját hússzükségletét fedeznie, hanem mellékjövedelmét is ezekből kell jórészt előteremtenie. Ámde a 71,000 szarvasmarhából közel 64,000 szükséges ahhoz, hogy a lakosság hússzükségletét fedezni lehessen — anélkül, hogy az állatállomány leapadna, így csak mintegy 11,000 darab kerülhetne eladásra, amely 12 lejes kg-kénli élősúly ár mellett 60 millió lejes jövedelmet jelentene. Ténylegesen azonban ennél jelentősen nagyobb miennyiség kerül eladásra, amit igazol az a szomorú tény, hogy tíz év alatt, 1925- től 1935 ig, a szarvasmarhaállomány 205 084-ről 149,943 ra, évente tehát átlag 5,500 marhával csökkent, ami a székelység va yonál- lományának lassú elszivárgását jelenti. Igaz, a háború után Európa- szerte általános volt a marhaállomány csökkenése, azonban ezzel együttjárt a sertésállomány növekedése. Nálunk azonban a sertés állomány is ugyanez idő alatt 76,584-röl 52,144-re esett vissza. Ezek a számok azt is valószínűvé teszik, hogy a Székelyföld hús- fogyasztása nem tesz ki annyit, mint amennyit az országos átlag mutat. A szarvasmarhatenyésztésnél tekintetbe kell vennünk azt a jelentős értéket is, amit a néptáplálkozás számára a tejtermékek jelentenek» valamint azt a jövedelmet, amelyet a lakosság számára biztosítanak. A Székelyföld 63 ezer darabból álló fejőstehén állományának tejhozama, 1500 litres fejési átlag mellett (ennél többet semmiesetre sem számíthatunk, mert a tehenek nagyrésze igában is jár), évente 94 500 ezer liter tej. Ha ebből levonjuk a lakosság tejellátására szükséges tejmennyiséget, ami — napi 0-5 li tér fejenkénti fogyasztással — évi 74,825 ezer litret jelent, el^ Aurel Pampu: Desvoltarea copilului fi mediul locial-economic. Jara de máin«, III. évf., 9—10. gz.
