Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 4. szám - Vita Sándor: A Székelyföld önellátása
270 Vita Sándor szágos átlag (61) alatt marad. Területe a Barcasággal összefüggő há- romszéki síkságtól és egyes szélesebb folyóvölgyektől eltekintve a legjellegzetesebb hegy\idék, amely talaja, éghajlata, fekvése miatt a mezőgazdaságnak csak bizonyos ágaira alkalmas. így például a meredekebb lejtők nem engedik meg az eredményes gabonatermelést, a zord éghajlat és a rövid tenyészidő miatt nem minden mezőgazdasági termény érik be, s így maga a természet megszabja a gazdálkodás lehetőségeit. A nyári napsütés rövid, a forró nyarakra hosszú és hideg telek következnek. A hőmérséklet ingadozásai nagyok, a hirtelen beálló tél sokszor megakadályozza az őszi szántás eredményes elvégzését. Az évi csapadék átlagos mennyisége 600—900 mm. között váltakozik, az évi közepes hőmérséklet 7—9® között. A természet mosto lasága nagyobb szorgalmat, szívósságot, ellenálló képességet kíván a Székelyföld lakóitól, de még a legnagyobb erőkifejtés mellett is a terméseredmények gyengébbek és bizonytalanabbak, mint Erdély szerencsésebb vidékein. A gazdálkodás súlypontja itt sohasem a szemtermelésen, hanem mindig az állattenyésztésen és erdei gazdálkodáson volt. A háború előtti statisztika szerint (újabb adatok nem állanak rendelkezésünkre) a három székely megye összes területének (2,008,203 kát. hold) 19,94 százaléka esett 1,32 17,08 13,59 45,76 „ „ 2,31 a szántóterületre, a kertre, a rétekre és kaszálókra, a legelőkre, az erdőre, a terméketlen területekre. Ha akár Erdély más területeivel, akár Románia bármelyik vidékével vetjük össze ezeket az adatokat, szembetűnő: milyen kedvezőtlen a szántóterület aránya az erdőségekhez viszonyítva. Erdélynek 27,8 százalékát, a régi királyságnak 45,3 százalékát, Nagyrománia területének pedig 41,6 százalékát foglalja el a szántó- terület, az erdők pedig Erdélynek 30,6 százalékát, az Ókirályságnak 21,3 százalékát, Nagyromániának pedig 24,6 százalékát teszik ki. Ezek az adatok megvilágítják a Székelyföld gazdasági helyzetét, fejlődésének irányát és lehetőségeit is. Azonban a három megye nem tekinthető sem földrajzi, sem gazdasági szempontból tökéletes egységnek és amikor gazdasági fejlődésének irányáról gondolkozunk, figyelembe kell vennünk, hogy a Székelyföld mintegy 5—6 gazdaságilag hasonló helyzetet mutató körzetre volna osztható s ezek számára külön-külön tervek és tanulmányok alapján kellene a gazdasági fejlődés útjait kijelölni. E jövendő terveknek azonban általános kiindulópontjuk csak az a meggondolás lehet, hogy a Székelyföldnek az ország közgazdasága szempontjából való jelentőségét elsősorban hatalmas erdőségei és legelői adják, amelyek népét valósággal kényszerítik, hogy a szántás vetés helyett az erdőkitermelést, fafuvarozást, állattenyésztést tekintse főfoglalkozásának.
