Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Szvatkó Pál: Új szellem Szlovenszkón
új szellem Szlovenszkón 117 ad, megerősíti a szegénység következtében legyengült rétegeket, akik, ha kiegyensúlyozottabb helyzetbe kerülnek, harcolni tudnak sorsukért és ragaszkodnak nemzeti formájukhoz. 5, Látjuk, hogy az álom és illúzió, amely gyors megoldásokat remélt, tarthatatlan, nem azért, mert az európai helyzet esetleg lehetetlenné teszi, hanem azért, mert csodavárásra akkor sem rendezkedhetünk be, ha a csoda tényleg megjön. Gyors megoldás helyett a lassú megoldás útját választjuk, az adottságokkal való leszámolást, a szervezkedést, a védelmi helyek megfontolt és a la longue kiépítését, A kisebbséget hosszú lejáratúan kell biztosítani, hogy ne morzsolódjék fel, erejét évtizedekre megszervezni, így nem érheti baj, bármi történik, s ha gyors megoldás jön, — tant mieux — semmit sem vesztettünk. 6, Látjuk, hogy politikaiíag a kisebbség kollektiv egységének elismeréséért kell kilzdenünk, azért, hogy a szlovenszkói magyar népet az államhatalom ne egyedeknek, hanem közösségnek tekintse, amely önmaga szabályozza életét és önmaga zárt egységként foglalkozik ügyeivel, legalább oly mértékben, mint ahogy a régi Csehország élvezett önkormányzatot az osztrák elnyomás alatt, A politikai cél s a mai európai adottságok közötti legnagyobb lehetőség t a kisebbségi önkormányzat egy bizonyos irányú s ma még nehezen meghatározható formájának kiharcolása. Akik nem ezért a célért harcolnak, s megelégszenek azzal, hogy az államban a magyarokat csak mint többkevesebb joggal rendelkező egyedeket kezeljék, nincsenek tisztában a helyzettel, — vagy nagyon is tisztában vannak vele s nem akarják, hogy a magyarság tényleg reális életkörülmények közé kerüljön. Mert a „kollektiv test", az „autonómia" kívánása nem nemzeti, vagy — mit tudom én — „imperiálista" kívánság, hanem reális életszükséglet ! ha nem harcoljuk ki, a magyarság lemorzsolódása feltartóztathatatlan, a kisebbség összetartó ereje széttörik, a nép eltűnik. Ebben az esetben minden küzdelem felesleges, sőt nevetséges (s ezt tudat alatt a magyar egyének is megéreznék), mert miért erőltetni egy néphez való tartozást, ha e népnek nincsen itt nemzeti egysége, összetartó kapcsa és a hozzátartozás csak nyelvi külsőség, és így nyűg és ballaszt a megélhetésnél. A zsidók fokozatosan elvesztették nyelvüket, amint megszűnt nemzeti (s náluk vallási) kohéziójuk s elveszett a kristályosodási tengely. Minek a mindenütt csak nehézségei jelentő nyelv, ha nincs hozzá nemzet? Valahány kisebbség volt, amelynek tagjai csak mint egyének illeszkedtek az idegen államok testébe s nem mint kollektiv testületek, mind megszűntek létezni. De az együttesen gondolkozó nemzetrészek megmaradtak, Magyarországon mind a két példát láthattuk s az önálló törvényszerűség szerint élő szászok megmaradtak, a pesti és a pestvidéki németek, a nemzeti összetartozandóságért ma harcoló egyedek, egyszerűen eltűntek, pedig háromszor annyian voltak, 7, Látjuk, hogy a többség és a magyar kisebbség között igazi összhang csak úgy keletkezhet, ha Csehszlovákia kibékül Magyar- országgal, s a határok — mint Titulescu mondotta — „ellégiesednek". Minden erőnkkel erre a kibékülésre törekszünk, a két állam szellemi és gazdasági színbiózisára, de tudjuk, hogy annak előföltétele s a két
