Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 2. szám - Szvatkó Pál: Új szellem Szlovenszkón
új szellem Szlovenszkón ll5 veszedelmes illúziók között hangzatos és keresztülvihetetlen jelszavak virítanak és senki sem gondol arra, hogy a kisebbségi élet megjavításánál mindenekelőtt a nemzeti közösséget kell átalakítani, átnevelni, teherbíróvá tenni, AZOK AZ ELVEK, amelyekről 1927-tól 1930-ig, a gondolatok érlelése idején, annyit beszéltünk, ma is a legalkalmasabbnak látszanak. A nyugateurópai demokrácia ugyanúgy a követendő cél, mint akkor volt t a nemzeti és a keresztény elvekkel szövetkezett igazi és értékét igazolt nyugateurópai forma, ahogy az angolokban vagy tegyük föl! van Zeeland belga elképzeléseiben él. A flamand példa heviti fantáziánkat. A magyart nem a nagy nemzetekkel hasonlítjuk össze, tudjuk, hogy kis nép és érezzük, jövője attól függ, vájjon megtalálja-e a belső szervezkedéshez, a flamand mintájú belterjes gazdálkodáshoz vezető utat, megoldja-e a kis nemzetek boldog életének titkát. Diagnózist állítunk fel s érezzük (például a szociográfiai kutatások eredményében is érezzük), hogy a magyar nem túlzottan életképes nép és elsősorban életképességét kell nyugateurópai minta szerint növelni, ha szerepet kíván játszani a Duna medencéjében. A kisigényű, illuziómentes, reális életre azonban elsősorban a kisebbségnek van szüksége, elsősorban itt kell szakítani a donkihóti hóbortokkal és megpróbálni, tud-e a magyar köznép a saját erejéből lel- kileg-testileg megszervezkedni s értelmes munkával helyzetét megjavítani. S ezért s mivel a nyugateimópai demokrácia sikerének előfeltétele a szolidaritás, és mivel a szolidárizmus erkölcsi kritérium, amit lehetetlen törvényekkel elrendelni és megparancsolni s nevetni kell az embereket, úgy mint Angliában és az angol példát lemásoló skandináv kis népeknél, ahol ez a nevelés soká tartott és körülményes volt, HA TISZTÁZNI kívánnánk néhány szempontot, amely szerint cselekednünk kell, körülbelül a következő részletes rendszert állíthatjuk fel, természetesen anélkül, hogy ezzel megrajzoltuk volna elképzeléseink teljes és kimerítő képét. I. Az 1926—30-as nagy élmények tovább élnek bennünk: tudatában vagyunk annak, hogy új körülmények között élünk, a magyarság régi életformái használhatatlanok és jobban az adottságokhoz kell simulnunk, hl meg akarjuk gátolni népünk katasztrofális lemorzsolódását. Uj magatartásra, gyakorlatiságra és szerénységre, józanságra és szívósságra, de egyúttal kemény és fegyelmezett kitartásra van szükségünk. II. Mindenekelőtt szlovenszkói magyar erőinket akarjuk megismerni, a nép matériáját, amely az új életet hordozza. A diagnózis felállításánál sokmindent észreveszünk: 1. Látjuk, hogy nem vagyunk elég életképesek és saját erőinkből nem sokra megyünk, megszoktuk azt, hogy eltartanak és gyámolíta- nak, így pedig a mai elhagyatottságban lehetetlen tovább élni. 2. Látjuk, hogy magyar kultúránk Szlovenszkón gyengül, pusziul. Parlagiasodunk, A műveltségnek, a magyarság e legnagyobla vonzerejének hatása gyengülőben van. 3. Látjuk, hogy a személyeskedésből és kenyérirígységből fa
