Hitel, 1937 (2. évfolyam, 2-4. szám)
1937 / 4. szám - Juhász István: Az új értelmű román nacionálizmus
Az új értelmű román nacionátizmus 287 — ezt az évet s ezt a rendelkezést jelentőségteljesnek kell te- kintenünk, zárókőnek, mely a román élet szekulárizált, liberális korszakának a végét jelzi. Politikai csoportok, nagynevű családok, titkos társaságok, egyetemes érvényűnek tartott politikai importeszmék helyét a román élet vezetésében átveszi újból a román egyház. A ROMÁN EGYHÁZ fogalmának a tisztázása az első kérdés, amely itt előttünk áll. Nyugati keresztyén világunkon belül ismeretlen az egyháznak az a nacionális jelentkezése, mint amilyent az ortodoxia világában és közelebbről a román életben látunk. Gondolkodásunk és hitvallásunk szerint az egyház Krisztus egyháza, keresztyén egyház, egy szent, katolikus egyház, történelmi megjelenésében konfesszionális karakterű, római, vagy görög keleti, vagy anglikán, vagy helvét hitvallású egyház, A nemzet az egyháznak csak munkaterülete, de nem tartalmi, hivatásbeli meghatározója. Az egyháznak a lényege az, hogy egyház, és csak idői járuléka az, hogy nemzeti egyház. Mindezeket nem a „román egyház“ valóságának bírálatául írtam le, hanem csak azért, hogy világosabban lehessen rámutatni arra a sajátságos álláspontra, mely a román egyház elnevezésének a használatában — tudományos egyháztörténeti, politikai és köznapi használatában — fejeződik ki. Az ország uralkodó egyháza : a görög keleti ortodox egyház a román közvéleményben mint „román egyház“ él s ez az egyház mint „román egyház“ igényli magának népe és országa legfőbb szellemi irányítását. Ebben a fogalomban a „románság“ és az „egyház“ teljes egységbe jutása fejeződik ki. Az az igazság, melyet a román egyháztörténészek azzal szoktak igazolni, hogy a románságnak, mint népnek, a kialakulása egybe esik a román keresztyénségnek a kialakulásával. A román nép és a román egyház egy ugyanazon történelmi folyamatnak az eredménye. De tovább is megy ez az egyháztörténeti bizonyítás, — mely valójában inkább csak szemléltetés, — amikor rámutat arra, hogy a történelem folyamán milyen szorosan együtt halad a népnek és az egyháznak a sorsa szenvedésekben és diadalokban, bukásokban és megújulásokban, A „román egyház" fogalma ezt a történeti megalapozású nacionális egyházi tudatot juttatja kifejezésre. Nem jogosult feltenni sem az egyik, sem a másik tényező elemzésén elindulva, hogy hogyan is jut e két különböző valóság egységbe. Itt egyenesen azt kell megfigyelnünk, hogy a „román egyház" kifejezésében megnyilvánuló egység valóság, nem kérdés, nem probléma, nem feladat vagy megoldás, hanem a román életnek történeti gyökerű ténye. A román egyház letéteményese és őrizője a román nép életének és igazi hagyományainak. Jogosult tehát, hogy múltbeli szerepének megfelelően a jelenben is a népi — nemzeti — állami életnek irányitója legyen. Az alábbiakban a román egyház Szent Szinódusának két ez- évbeli nagyerejű határozatát magyar fordításban közlöm, ame
