Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1-3. szám
Hírünk a Világban 9 KOVÁCS BÉLA Tizenkét évi haldoklás után — ezév június 21-én — meghalt Kovács Béla. Meg kellett halnia, mert élére állt egy mozgalomnak, mely az orosz hódítás konszolidálását akadályozta Magyarországon. Meg kellett halnia, mert a magyar ellenállás és függetlenségi gondolat új megtestesítőjévé tudott válni minden magyar szemében. Meg kellett halnia, mert hűség és tetterő, tisztánlátás és elszántság képessé tették olyan politika folytatására, melynek sikere politikai eszközökkel már nem volt feltartóztatható. Vesztett csaták hőseinek ritkán emelnek emlékművet, de ha Termopyle emléke több ezer év után sem halványult el, illő, hogy Kovács Béla hősi harcát — bármilyen töredékesen is — felidézzük. Az egyoldalú megértés és engedékenység szellemének terjedésekor annak a politikának erőfeszítései, sikerei és felszámolása, mely Kovács Béla nevével oly szoros összefüggésben van, világpolitikai arányokban tanulságos lehet. Adja Isten, hogy megérjük az időt, amikor Kovács Béla eszméinek részletes forrástanulmányok alapján Zrínyihez méltó kéz emel emléket. Politikai pályafutásának elején, a háborút megelőző évek nyomasztó légkörében nehéz, de gyümölcsöző és tanulságos szervező munkát végez és az ellenzéki küzdelmek során alkalma volt a szociális, gazdasági és politikai kérdésekben széleskörű tapasztalatokra szert tenni. A késői demokratikus törekvések egyik hordozója és jelentős szerepe volt a parasztságunk öntudatra ébresztésében. Ez idő alatt nemcsak hogy nem szakadt el — mint annyian — a parasztságtól, de a származás szálait a közösségvállalás és hivatástudat felbonthatlanná erősítette. A háború után, az ország újjáépítése érdekében vállalta az életrehivott négy párttal, köztük a Kommunista Párttal az együttműködést és mint belügyi államtitkár a községi és megyei önkormányzatok újraélesztésében jelentős sikereket ért el. Azonban a Kommunista Párt, mely az államélet összeomlását követő légüres térben, az orosz megszálló erő minden lehető előnyt biztositó segítségével a legfontosabb hatalmi pozíciókat megszerezte, befolyását terjeszteni igyekezett és nyomása egyre fokozódott. Az építő munkát mindinkább a túlnyomó erővel szemben kifejtett ellenállás váltotta fel. Ez a küzdelem hozta meg Kovács Béla életének kiteljesedését — de ez érlelte tragédiáját is. Az 1945 őszi választások sikere talán nem egyedül Kovács Béla robusztus egyéniségének köszönhető, de a rá kővetkező kormányalakítási tárgyalásokon már kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy, ha az egyik oldalon a demokratikus többség, a másik oldalon egy megszálló nagyhatalom tényleges ereje áll, akkor minden talpalatnyi területért vérre menő harc következik — s ennek Kovács Béla lesz a vezetője. Az egész magyarság ösztönös éleslátással sorakozott az addig alig ismert parasztember mögé, mert benne látta azt az egyéniséget, mely egy nép szabadságát sőt létét teljes elszántsággal, a tökéletes áldozatvállalás szellemében, az egyéni érdekek kikapcsolásával fogja védelmezni. 1946 elején szedte össze magát a Kommunista Párt a súlyos választási vereség után anynyira, hogy támadást kezdjen a parlamenti többség ellen. A The New York Times egy évvel később úgy jellemzi a helyzetet, hogy « a ragyogóan szervezett és fegyelmezett magyar Komunista Párt fokozatosan felfalja a többséget, mely a Kisgazda Párt birtokában van ». Az akkori amerikai politikai iránynak megfelelően nem említi az orosz megszálló erőt, mely minden « ragyogó szervezet és fegyelem » jelentőségét messze meghaladja. Kovács Béla is visszatér a Kommunista Párt módszerének első — márciusi — sikerére, amikor a Kisgazda párt politikájának irányításában döntő szerephez jutott. Rákosi 1946 nyarán tartott beszédével kapcsolatosan nemcsak a kérdést veti fel : « hadüzenet volt-e » a kecskeméti beszéd, « vagy valami távoli politikai akció bevezető lépése? » Nyomban hozzá fűzi : * akár igy, akár úgy van, mi készen állunk, hogy megvédjük tömegeinket bárminő támadó kísérlettel szemben. S meg fogjuk védeni pártunkat is. Nehogy félreértés legyen, már