Hirünk a Világban, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955-05-01 / 5-7. szám
Hírünk a Világban ■y D gyár lapok pedig az országban csupán a Kun Béla nevet írták volna ki és ezzel hirdették volna 1919 uralmának visszatérését, a nem-kommunista magyarok egy csoportja ezt el kívánta kerülni. Ezért Miklós Béla és Teleki tárgyalásokat folytatott Molnár Kálmánnal és Zsedényivel a célból, hogy egy a nemzetgyűlésen keletkező zűrzavar közben hirtelen egyiküket jelölni lehessen az elnöki székre. Egy ilyen zűrzavar annál is inkább előidézhetőnek látszott, miután Valentin)- Ágoston és Lévay Zoltán, sőt mások is, Juhász Nagy Sándort kívánták az elnöki pozícióra ajánlani. Mindkét oldal tehát, a kommunista és a nemkommunista is, felkészült az első összecsapásra, mely sorsdöntő lehetett a magyar politikai élet elindulása szempontjából. Ilyenek voltak az előzmények, amelyek előkészítették az Ideiglenes Nemzetgyűlés működését. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása. Debrecenben, az ideiglenes magyar fővárosban, december 21-én délután 2 órakor tartotta első ülését az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Az „ideiglenes’’ jelző minden esetben azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy az egész ország nem vehetvén részt a választásokon, egy majdan a kormány által előkészítendő végleges és országos választás fogja eldönteni az ország politikai sorsát és az államformát. Az ideiglenes nemzetgyűlés és kormány csupán erre a feladatra vállalkozott. A nemzetgyűlés mindkét napon a debreceni kollégium nagytermében ülésezett, ott ahol közel 100 év előtt a Szabadságharc Nemzetgyűlése tartotta üléseit. A padokon kis fémtáblák jelezték, ki ült ott 1849- ben. Azt a helyet, melyen egykor Kossuth Lajos ült, most senki sem foglalta el. A Nemzetgyűlést a Himnusz nyitotta meg. majd Vásárv István, az Előkészítő Bizottság elnöke megnyitotta a nemzetgyűlést és felhívására megválasztották a Mandátum vizsgáló Bizottságot. Az ülés felfüggesztésének tartama alatt a bizottság felülvizsgálta a mandátumokat, és az ülés folytatásának bejelentése után jelentést tett működéséről. E jelentést, amely 230 képviselőt igazolt, a nemzetgyűlés tudomásul vette. Ezután következett az elnökválasztás a Gerő által előre előkészített tárgyrend hatodik pontjaként, amely így szólt: „Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc gs Hódmezővásárhely küldöttei közös javaslatot tesznek (egy megbízott felszólaló, Erdei Ferenc, által) az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökének, két alelnökinek és két jegyzőjének megválasztására. A választás megejtése (előzetes megállapodás alapján)” Takács Ferenc meg is tette javaslatát Szentpéteri Kun Bélára vonatkozólag. Lévay Zoltán kisgazdapárti képviselő Szentpéteri Kun megválasztása ellen ágált. Valentiny Ágoston ellenjavaslatot tett, Juhász Nagy Sándort ajánlva. Erre a kommunisták, főleg Gerő és Révei, felháborodva kiabálni kezdtek: „Ez a megállapodás ellen van”, „követeljük, hogy a megállapodást betartsa a nemzetgyűlés... Kikérjük magunknak! ” OCCIDENTAL PRESS I WASHINGTON, D. C. U. S. A. Célul tűzte ki a magyar kultúra ápolását a száműzetésben és a magyar szellem értékeinek mégis-* mertetését a szabad világgal. Kiadványainak nagyobb részét idegen, elsősorban angol nyelven jelenteti meg. Eddig megjelent: SZÁMÜZÖTTEK NAPTÁRA (Ára 1.- Doll.) TIZENHÁROM MAGYAR REMEKMŰ (A legszebb magyar novellák) (Juhász Vilmos bevezetésével) (Ára: 1.50 Doll, vászonkötésben: 2.- Doll.) Előkészületben : Gombos Gyula-THE FATE OF CENTRAL-EASTERN EUROPE Fercsey János • MAGYAR SORSOK AMERIKÁBAN i Veress Sándor-BÉLA BARTÓK AND THE WORLD HE LIVED IN Gmar Khayyám • RUBÁIYÁT (Fordította Sziklay Andor) The best Hungarian short stories Megrendelhető : OCCIDENTAL PRESS t i ’ . O. Box. 1005 Washington 13, D. C.