Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-08 / 49. szám

6. OLDAL Képeslap a nagyvilágból EGY FELESÉGGEL TÖBB DZSAKARTA, Indonézia. — Di\ Szukarno elnöknek, a füg­getlen Indonézia megteremtő­jének, minden politikai baja és gondja tetejébe feleség­problémái is vannak. Vannak bőven és régóta. És ráadásu1 vannak még szerető-problémái és nehézségei is. Szegény Szu­karno ! Kezdjük a legfrisebb affér­rel. Az egyetemi diákok sze­mére hányják Szukáménak hogy súlyosan vétett a Korán előírása ellen, amennyiben a megengedett négy feleség mellé még egy ötödiket vett magához. És ezzel a nemrég még mindenható államelnök nemcsak vallási vétséget köve­tett el — állítják a diákok —; hanem politikai vétséget is. Mert Madame Hartini, a leg­újabb feleség, támogatta a kommunista felkelőket, akii; Indonézia állami rendjét meg­­dönteni igyekeztek. Madarm Hartini ellen más kifogás is van: elvált asszony és erköl­csei legalábbis kétségesek amennyiben azt suttogják i fővárosban, hogy ő titkos sze retője volt Szukarno külügy­miniszterének, akit nemrég £ katonai bíróság a kommunis­tákkal való összeesküvés mi­att halálra ítélt. A halálos Ítélet most Szukarno elnök előtt van, aki szint vallana, ha a kommunistabarát miniszter­nek megkegyelmezne. A számszerint harmadik fe­leséggé] is baj van. Ezt a Hat­na Sari Devi nevű hölgyet Ja­pánból hozta Szukarno. A dzsakartai lapok most, a Szu­karno elleni általános offenzí va során, közölnek fénykép­­felvételeket, amelyek Devi asszony múlt téli európai ki­ruccanása alkalmával készül­tek és az elnökfeleséget nagy italos, zertés, táncos muri ke­retében mutatják, hiányos ‘es­télyi’ öltözetben. Szukarno hazájában is, a nagyvilágban is, mint nagy nőismerő és nőbarát ismert. Az elnöki palotában, úgyszól­ván minden teremben, nőket ábrázoló szobormüvek állnak Vendégeivel sokszor körüljár ezekben a termekben és ma­gyarázza, hogy mily szépek mindezek a nők és hogy a Da­li, Jáva, Celebes, Szumatra. Borneo, Molucca szigetekről származó szépségek mennyire különböznek egymástól. És wzzáteszi, hogy ő minden szép nőt imád, fajra és vallásra való tekintet nélkül. * * ❖ AZ UDVARLÁS, SZERELEM, MÁTKASÁG ÉS HÁZASSÁG MÚZEUMA NEW YORK. — A Broad­way 1991 számú háíhzában uj muzeum nyílt meg, amely a szerelem és a házasság sok­­ezeréves történetét — szem­­’élteti. — Sok érdekes dolgot lehet ott látni és olvasni, a nő­rablástól a modern érdekhá­zasságig. Itt egy pár törté­nelmi csemege: New England első telepesei körében az volt a szokás, hogy özvegy asszonynak, ha má­sodszor férjhez akart menni, bizonyítani kell, hogy első fér­jétől nem maradtak rá adós­ságok. Ezt úgy bizonyított? be, hogy az esketési szertar­táson anyaszült meztelenül je­lent meg s mindenki láthatta, hogy nincs rajta semmi te­her . . . Ugyancsak a New England gyarmatokban ké­sőbb úgyszólván megszüntet ték az özvegységet. Abban a percben, amikor egy férj meg­halt, a falu népe férjet vá 'asztott az asszonynak . . . Sok társadalomban a menyasz szonynak nemcsak szüzessé­gét, hanem termékenységét is bizonyítania kellett . . . * * * A VÖRÖS RÓZSA DICSÉRETE SZÓFIA. — Bulgária egyik legrégibb ipara a rózsaolaj­­gyártás s Zvetko Grigorov, a nemzeti ipar főigazgatója, nem tudja eléggé magasztal ni a vörös rózsákat, a kommu­nista rezsimben bővebben mint valaha virágzó, valuta­­szerző portékát: — Bulgária évente két mil­lió dollár értékben exportál rózsaolajat. A rózsaolaj 2, leg­feljebb 5 százalékát teszi ki a parfümnek, mégis annak legfontosabb része, amennyi­ben állandósítja a többi alkat­részek illatát. A rózsaolaj ki­logrammjáért 1200—1300 dől 'árt fizetnek a külföldi par fümgyárak. Az emberek azt hiszik, úgy képzelik, hogy a rózsaolajnak erős, koncentrált illata van. Tévedés. A rózsa­olaj egyáltalán nem illatos ellenkezőleg, kellemetlen illa­ta van. Öt-hat ezer font vi­rág szükséges egy kilogramm rózsaolaj előállításához. A Rózsák Völgyében, az or­szág déli részében, 50 falu né pe foglalkozik rózsaikertészet tel. Ez a völgy 60 ménfők1 hosszú és 6 mérföld széles. Sok idegen turista fordul meg a völgyben, ahol rozs ab ókról milliói sorakoznak vég nélkül de — alig láthatnak szép vi. rágokat. Mert a rózsát hajnal­ban kell leszedni, amikor ép­pen kifestett a bimbóból é: még rajta van a harmatcsepp. A rózsavölgyben vannak az olajfinomítók is, körülbelül 4C jzem; az olajat Szófiába szál litják, ott keverik és sárgaréz hordókban tárolják. Adjuk át ismét a szót Zvet ko Grigorovnak, akinek ke vesztneve, mellesleg megje­gyezve, virágot jelent. Azt mondja Grigorov Virág, hogy i rózsaipar államosítása óta a bolgár rózsaolaj sokkal tisz­tább, mint volt a kommunis­ta uralomátvétel előtt. “Meri — mondja — mi nem keverünk bele idegen anyagot, ami ré­gen a privát gazdálkodásban 5Zokásos volt . . . Törökország, ban is privát vállalkozás a ró­­'.saolaj-gyártás. A török rózsa­­olaj olcsóbb, mint a bolgár, de nem éri meg az árát. A Szovjetunió is gyárt rózsaola­jat, de az nem üti meg a világ­­oiaci kvalitás mértékét . . .” Merész állítás, Grigorov Virág \z állásával játszik . . . A külföldi látogató politikai llatu kérdést kockáztat meg­­“Nem gondolja, kedves Virág hogy némi ellentmondás van e kommunista elmélet és a lu xuscikk-gyártás közt?” Felel a rózsakommiszár: “Ami ma luxus, az holnap szükségesség lesz a tömegnek.” ALIBI Megdönthetetlen alibit iga­zolt a francia Victor Michaud, akit betöréses lopással gya­núsítottak. Michaud a tett el­követésének estéjén 40 pohár sört fogyasztott el, nem egé­szen három óra leforgása alatt. A bíróság döntése: ilyen állapotban betörést megkísé­relni sem lehet. A vádlottat felmentették. George Romney .Michigan és Nelson Rockefeller New York kor­mányzója, a republikánus párt jövőjéről beszélgettek, Porto Rico-i tanácskozásuk alkalmával. HÍRADÓ Thursday, Dec. 8, 1966 'WASHINGTON. — Majd rem mindenki tudja, 'hogy f tudás hatalom. Ezért nagyor rókán vannak, akik napi mun iájuk után folytatják tanul­mányaikat és mert iskolába nem járhatnak, kapva kapnak evelező tanfolyamok után Egyre több levelező iskola van az országban. Legalább négy­­szerannyi van ma, mint volt három év előtt, mondja a pos­taügyi minisztérium főfel­ügyelője, Henry B. Monta­gue, akinek hatáskörébe tar­tozik a. posta utján elkövetett csalások és más bűncselekmé­nyek kivizsgálása. A levelező tanfolyamok azért esnek Mr Montague hatáskörébe, mert nagyon sok svindli-iskola van köztük. Jelenleg Mr. Monta­gue 102 ilyen iskola vizsgá­latával van elfoglalva, mig ha •óm év előtt csak 26 levelezi iskola volt svindli-gyanus. A sok csalásnak egy közös ltja van. A levelezők a “Mun­kát kaphat” rovatba feladnak állásihirdetést. Aki az állásra jelentkezik, annak kitűnő ál­­'ást helyeznek kilátásba, de hozzáteszik, hogy annak az ál lásnak elnyerése érdekében még tanulásra, további kikép­zésre van szüksége és — leve­­ező tanfolyamukat ajánlják Következik a feliratkozás a tanfolyamra, Írásos szerződés és haszontalan tanfolyam Amikor a pórul járt tanuló er­re ráébred, már késő, a szer ződést aláírta, az egész tan­díjat fizetnie kell. A Health, Education & Wel fare minisztérium számon­­tartja a megbizható és hasz­nos oktatást nyújtó levelező kurzusokat s ezeknek a jóvá­hagyott iskoláknak száma ma 91. Ezenkívül van 62 egyete­mi és college levelezési tan­folyam, ugyancsak jóváhagy­va. Aki tehát ilyen utón akar­ja a tudás hatalmát megsze­rezni, jól teszi, ha előbb ér­deklődik, hogy tisztességes evelező iskola-e az, amely ajánlkozik. Az érdeklődésnél egegyszerübb módja: érint kezésbe lépni a helyi Better Business Bureauval vagy a Chamber of Commerce-sz-el. A búza közé keveredett kon­kollyal való vesződést bízzák r posta főfelügyelőjére. Karácsonyi kártyaszerü a jelenet Killington, Vt.-ben, ahol egy hó­­csnnáló gépezet van működésben az első síelők számára. Miklós, az ajándékosztó püspök hatan ülnek, amit müveinek az zéró, és ami munka elvég-*­­zésre vár, azt hárman elvég­­->ik. Minden gyerek örül, decem­ber 6-ának, a “Mikulás” nap­jának, de kevesen ismerik Miklós püspök történetét. Bi­­:ony, már jó 1600 esztendeje hogy 352. december 6-án Krisztus jóságos követője el­távozott az élők sorából, de emlékezetét nem gyöngítették t tovasikló századok. Maga ez i tény tündökletes illusztrá­­:ió a Szeretet Himnuszához: ‘Legnagyobb a szeretet!” (I. Korintus 13.) A kis-ázsiai fiú kora ifjusá Tától fogva ismerte az evan­géliumot és! Jézus Krisztus példájának komoly követője volt. Szülei gazdag örökséget hagytak rá, s ő úgy gondolko­­lott; ő mindezeknek a javak­nak csupán sáfára, kezelője, isten dicsőségére kamatozta­tó ja. Megjárta a Szentföldet s, Jézus földi életének, halá­énak és feltámadásának meg­szentelt helyeit; de úgy érez­te, hogy neki szülőföldjén kell szolgálnia, a Lélek gyü­mölcseit teremnie, Istent di •sőitenie. Hazatérésekor meg is választották Myra város püspökévé. (Ezért szoktál :okszor a csokoládéfigurák is — a régi egyház szokása sze int — piros püspöki díszruhá­ján megjeleníteni.) Egy hires történet Mikló: püspökről három szegény leánnyal kapcsolatos. ínséges íelyzetben élő apjuk el akar­ta őket adni, hogy magát és leányait a nyomorból kiment­be. Miklós püspök hallott az el­keseredett ember szándékáról ? éjszaka egy zacskó aranyat lobott be az ablakukon, ő a Hegyi Beszéd szerint járt el: “Amikor alamizsnát oszto­gatsz, ne tudja a te bal kezed mit cselekszik a te jobb ke­zed”; mégis tudta mindenk egész Myrnában, ki volt a ‘tét tes’. Esténként kedvenc szokása volt a jóságos püspöknek hogy hatalmas hajósköpö­nyegbe burkolózott, és “inkog nitóban” járta városát. Meg­figyelte az emberek örömét­­baját; de különös gondja volt a gyermekekre: a nyitott ab­lakon át jól láthatta, hogyar játszanak, hogyan fogadna! szót, hogyan imádkoznak. Útjait követte szolgája is akit másnap rendszerint visz­­szaküldött az előző este bejárt utcába: segítséget vitt a rá­szorulóknak, ajándékot a püs­pök által megkedvelt gyer­mekeknek. Nagyon kedves történet e­­is; Abban az időben iszonya tos éhinség látogatta mej Myrna városát és az egész Ki3-Ázsiát. Az emberek csak úgy szédelegtek az éhségtől. Min­denki Miklós püspöktől remélt segítséget. Az egyik remény télén reggelen a püspök igy üdvözölhette a tömeget: “Bíz­zatok, nemsokára egyiptomi gabonaszállító hajóknak kell érkezniük akikötőbe!” Temp­lomában, térden állva, népé­vel együtt százszor és ezer szer ismételte el a síró ké­rést : “Könyörült, Uram, né­peden! A mi mindennapi ke­nyerünket add meg nekünk ma!” Pár nap múlva ujjongó kiál­tás szaladt végig a városon: “A hajók! A hajók!” Minden­ki a kikötőbe szaladt. A nép ujjöngott, Miklós püspök azon ban komoran mondta: “Még nagyon messze vannak!” S tényleg, oldalról gyors csó­nakok bukkannak föl s a nép fölismeri a félelmetes tengeri rablók csapatát. Néma rette­net lesz úrrá mindenkin, s hal­laniuk kell a vad, vakmerő rablók ajánlatát; “Ha élve akarjátok fogadni délután a gabonaszállító hajók érkezé­sét, töltsétek sziniiltig csó .lakjainkat arannyal!” A megdermedt nép lassan megmozdul, s előhozza utolsó kincseit. S noha a szerencsét­lenek mindenüket odaadják érmeik és gyűrűik nem tudják megtölteni a csónakokat. Ek­kor a rablóflotta parancsnok? pokoli üvöltéssel jelenti ki: “Minden hiányzó fontért Agy gyermeket adtok, s majd a cabszolgapiacon pénzzé tesz­­szűk őket. Egy órányi időtök van!” “Soha!” — sírnak az anyák. De csakhamar hangzanak a megfontolás hangjai: “Nem jobb-e, ha a gyermekek az ide­genben élni fognak, s mi is megmenekülünk ?” Kiáltás süvölt át a városon ‘Minden gyermek a kikötőbe!' Szomszédok vigyázták egy mást, hogy senki se rejtse e' gyermekét. Akár az eladandó jószágot, úgy terelték össze £ riadt. gyermekeket. A rablói, részvétlenül mustrálgattál őket, s már sokukat a csóna kokba taszigáltak, amikor megjelent Miklós püspök a diakónusaival. Kezeikben hoz ták a szent edényeket: a Szó kesegyház ezüst gyertyatar­­tóit, arany kelyheit és éksze­reit. A v árszerü templomba! % püspök minden támadássá' ízemben meg tudta volna vár deni a kincseket. Most azon­ban átadja a zsaroló rablók­nak a féltett kincseket. A gyermekek szabadok marad­nak, boldogan futnak vissza és szüleik nyakába kapasz­kodnak; a rablók zsákmányuk­kal elvitorláznak; a gabona­szállító hajók a kikötőbe me* részkédhetneik. A pótolható kincsek elvesztése árán Mik­lós püspök megmentette a p - tolhatatlan kincseket: a város gyermekeit. 3 és 6C3 Azt mondják Bécsben, a hi­vatalnok-paradicsomban: Min len állásra három embert ne­veznek ki: egy néppártit, egy szocialistát és egyet, aki dol­gozik. Azt mondják Prágában: A? a 603-as szám, amely a nagy fekete hivatali automobilok oldalán látható, beszédes szám. Azt jelenti, hogy ab ban a majdnem-limousinbari KEGYELEM Hivatalosan kegyelmet ka­pott Angliában Robin Hood, hét évszázaddal azután, hogy vérdijat tűztek ki a fejére. A kegyelmet a nottinghami rendőrfőnök irta alá és sze­mélyesen adta át a dokumen­tumot a sherwoodi erdőben egy ijásztársaságnak, Az olaszországi árviz-területen egy katonai teherautóról ivóvizet osztanak ki asszonyoknak A TUDÁS HATALOM!

Next

/
Oldalképek
Tartalom