Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-08 / 49. szám

Thursday, Dec. 8, 1968 * fel R A DÓ 5-IK OLDAL Férfi volt - nő lett BALTIMORE. - A Jahne Hophins kórház igazgatósági a napokban bejelentette, hogy nem-változtatási operációkat fognak végezni a kórházba), két ilyen operációt a közel múltban már Végeztek is. Joh. Hopkins az első nagyobb ame rikai kórház, amely felvett' programjába ilyen operációi végzését. Felismerték annal jelentőségét, hogy vannak nem kis számban, egyének akiknek testalkata nem egye­zik lelkivilágukkal. Nőies fér­fiak, férfias nők, tudományos néven;, transsexuals. . A John Hopkins kórházban a nem-változtatási program ban résztvesznek — plasztii sebész vezetésével - — pszihiá terek és pszihológusok, sebé szék. Nem uj dolog ez, a más nett­be átoperálás. Több országban már évek óta végeznek ily m transzformáló operációkat. - Több mint 2000 eset ismere­tes. Főleg Dániában, Svédor­szágban, Japánban, Mexikó ban és Marokkóban, néhány esetben Amerikában is tör­téntek átváltoztatások. A John Hopkins esetnek az a je­lentősége, hogy speciális kli­nikát létesített átváltoztatási operációk végzésére. A kór házban már több mint száz férfi és nő jelentkezett ope­rációra. De a klinika havonta csak két pácienst fogad el an nak megállapitására, hogy operáció szükségessége fenn áll-e vagy sem, Johns Hopkins csak bősz­­szais, alapos vizsgálódások után határozta el a klinika létesítését. Tanulmányozták a kétnemüekkel foglalkozó tu­dományos irodalmat, tanács­koztak szakemberekkel, latol­gatták a transsexual egyénei) roblémáját tudományos, er ölési, vallási és törvényi szempontból. Dr. John Hoopes . klinika vezetője, e tanulmá­­yozás eredményeiképpen ar •a a meggyőződésre jutott hogy a “kétnemű” egyének :ek szükségük van segítség­­e és meg is érdemlik, hogj egitságet nyújtsanak nekik A programnak kifejezettel tudományos célja is van, mon lottá Dr. Hoopes. A kétne­­nüek problémájának orvosi »Idalával eddig alig foglalkoz­nak. “Fő feladatunknak te hintjük annak megállapitását hogy miben is áll a kétnemü­­•ég és mi annak az oka, hogy ikinek ilyen az alkata, miért narad ilyen egész életében A transsexual egyén fizikai­lag és élettanilag normális 'egalábbis eddigi megismeré­sünk szerint, de ő úgy érez így viselkedik és úgy <) töz­­ködik, mintha a másik nemhez tartozna. A legtöbbnél 4—5 'vés korban mutatkozik a moblematikus állapot. Fiuk nem vesznek részt fiuk játé­kaiban, lányok kerülik a lá­nyokat. Az iskolában, a high sohoolban már egészen más ként mutatkoznak, mint az ugyanolyan nemű diákok. Meg kell különböztetni őket azok­tól, akik a másik nem ruhá­­satát kedvelik, és nem azono­síthatók ők a homoszekszuá­­isokkal sem.” Hogy hányán vannak trans­­sex báli sok Amerikában, az! nem lehet pontosan tudni, mindenesetre ezrekre megy a számuk. Sok év óta pszihiá­­terek megkísérelték ezek problémáinak megoldását, de ez operáció nélkül nem sike­rült. A kátnemüek nem azért kétnemű ek, mert ilyenek akarnak lenni, ezért a lélek­­arvosi kezelés nem vezet ered­ményre. De a kétnemüek nem s akarnak visszaváltozni bio­lógiai nemükre. Komoly probléma ez, erre vall az öngyilkosságok és ön­csonkítások gyakorisága. Dr. Hoopes mondja: “Ha mi nem udjuk a lelket átformálni így; hogy az megfeleljen a testnek, talán meg kell pró­bálkoznunk azzal, hogy meg­változtatjuk a testet, hogy be­fogadja a lelket.” A John Hopkins nem-átvál­­foztatási klinikára jelentke­zők közül 10 százalék nő. De i kórház egyelőre csak férfia­kat operál, mert a “leányból fiú” operációk technikája még nem tökéletes. •1’ •!* "í A “transsexuális” szó uj. Di-. Harry Benjámintól szár­mazik, aki “The Transsexueli Phenomenon” (A kétnemüség problémája) című könyvében foglalkozik azoknak a férfiak­nak problémájával, akik a női­esség felé hajlanak, női ru­hát viselnek, és nemcsak kül­sőségekben, hanem valóságo­san is nők akarnak lenni, és az orvosi tudománytól várják, hogy őket nőkké varázsolj» át. Dr. Benjamin másfél év óta több szakorvossal együtt tanulmányozta ezt a problé­mát ; tanulmányainak finan­ciális alapját az Erickson Edu­cational Foundation nyújtja; éppen úgy, mint a Johns Hop­kins klinikáját is ez az ala­pítvány támogatja. Feljegyzést érdemel az a tény, hogy John Hopkins előtt csak egy amerikai kórház, a California Egyetem losange­­lesi Medical Centerje végzett ilyen operációkat, de abba ikel­­étt ezt hagyni, mert éles tá­madásoknak volt a kórház ki­téve és az ügyész vádemelés­sel fenyegetőzött, * ❖ # Mit szól mindehhez Ameri­ca leghíresebb átváltoztatott­­;a: Miss Christine Jorgensen, aki 1952-ben Dánia főváro­sában, Kopenhágában történt operációja előtt civilben Mr. George Jorgensen volt, egyen­ruhában pedig a U. S. Army katonája, Pvt. George Jorgen­sen ? “Le a kalappal!” — mondja Miss Jorgensen, 40 éves hölgy. Massapequa longislandi vá­­osban lakik. A riporterek­nek, akik otthonában feike ’esték, azt mondta, hogy éne­kes és színész szereplései mel­lett önéletrajzának írásával foglalkozik. Nem ő mondja, de más forrásból tudjuk, hogy önéletrajzáért már 200,000 dollár előleget ajánlott fel ne­ki egy könyvkiadó cég . . . Házassági, férjhezmeneteli tervei vannak? “Ez privát ügyem”, mondja Miss Chris­tine Jorgensen. TRENTON, N. J. ÉS KÖRNYÉKE A Trentoni Független Reformá­tus Egyház hitei Közli: Nt. Kovács István lelkipásztor Karácsonyi istentiszteletek: Bűnbánati és úrvacsorához előkészítő istentisztelet de­cember 2:‘2-én, csütörtök este 7.30- kor. Karácsony esti isten­­tisztelet december 24-én este 7.30- kor. Karácsony napján magyar istentisztelet és urva­­•soraosztás 8.30-kor, angol is­tentisztelet és urvacsoraosz­­tás 10.45-kor. Karácsony má­odifc napján, hétfőn délelőtt 10 órakor ünnepzáró istentisz­telet. Karácsonyfa ünnepély a va­sárnapi iskolás gyermekek programjával december 18-án karácsony előtti vasárnap, dél­után 3 órakor az egyház nagy­termében. December 3-án temettük el templomunkból Mrs. Eliza beth Yanovich-t, akit Floridá­ból szállíttattak Trentonba szerettei, hogy az itteni csa ládi sírban nyugodjék teteme Az óévi táncmulatságot is mét megrendezzük. A jegye­det előre kell lefoglalni. A je­gyek kaphatók a presbiterek­nél és az egyház hivatalában ((396-9751). Munkahelyén szivenszurta magát NYERGES ANDRÁS, Wood­land Ave., Morrisville-i lakos 55 éves korában meghalt. Gyermekei, kiterjedt család­ja gyászolja. A baptista egy­ház szertartásai szerint te­mették el. OZV. JANOVICS ISTVÁN­­NÉ, sz. Bernát Erzsébet volt trentoni lakos Miami Springs, Fla.-ban mleghait. Testvérei, kiterjedt rokonsága gyászol­ja. Temetése Trentonban ment végbe, a magyar refor­mátus egyház szertartásai szerint. Nt. Kovács István vé­gezte a szertartást. NEWARK, N. J. — James Upton 42 éves ács a műhelyé­ben szivenszurta magát. így történt: Régi jó szokása volt, hogy i kabátjába a zseb felett egy íárom incs hosszuhságu tüt szúrt. Hogy az mindig kéznél 'egyen. A minap aztán az tör­tént, hogy véletlenül nagy erő­vel odaütődött egy nagy fada­rabhoz, nagyobb baja látszó­­'ag nem esett, csak kis fáj­taimat érzett, az is hamar el­múlt. De a tü elveszett. Másnap, harmadnap sem volt semmi nagyobb baj, de valami kényelmetlen érzése támadt a szive táján. Bement a Beth Israel kórházba. Ott három és fél napon át vizsgál­ták a szivét és a végén felfe­dezték az elveszett tüt — a szivében. Felfedezték, de nem találták meg. Sem X-ray, sem mágnes nem segített. Mert különös dolog történt: a mellé­ben és a szivében a felszaki­­tott szövetek összenőttek, a heg magába zárta a tüt és minthogy a tü ily módon meg­­találhatatlan lett, újabb há rom napig keresték, kutatták az orvosok, addig tapogatóz­tak, addig nyomkodták a szi­vet, mig végre sikerült a tüt lokalizálni. Az újabb harma­dik nap végén aztán a kita­pintott tüt kioperálták James Upton szivéből. És megállapí­tották, hogy a tü két millimé­­ternyire az ütőér közelébe fú­ródott. Még egy vagy két mil­liméter és talán már csak a halott boncolásakor találták volna meg az elveszett tüt. .. Némely embernek egyszei életében van nagy-nagy sze­rencséje, akad olyan szeren­csés fickó, akire életében két­ezer, háromszor rámosolyog a szerencse; James Uptonnak egy szerencsés esete volt, dr ez olyan nagy szerencse volt, mint 1500 szerencse egyszer­re, — mondta Dr. Davic Scheehter sebészorvos, aki a '.zerencsehistória végén töbt mint három órán át tartott operáció után megtalálta aj el nem vesztett tüt. Az 1500-szoros csodát nem úgy kell érteni, hogy 1500 eset közül egyszer történik ilyes­mi. Ugyanebben a newarki kórházban tavaly hasonló esel és hasonló operáció volt: egy nő szivéből kioperáltak egy tüt. A két eset közt a különb­ség csak az volt, hogy akkoj nem ács tűje, hanem varrótű volt a páciens szivében. KIS FIÚ NAGY CADILLACBAN New Hampshire állam Leg­felsőbb Bírósága kimondta hogy a kiskorúakat, akik nagy autót vezetnek és a törvény ellen vétenek, a felnőttek bün­tetőbírósága elé kell állítani. FEDÁK MIKLÓS, Eleanor Awe-i lakos meghalt. A Szent Miklós g.k egyháznak volt a tagja, melynek templomában megtartott gyászmisével ment végbe temetése. Özvegye, 3 gyermeke, édesanyja Mrs. Fedák trentoni lakos, testvé­rei és más rokonsága gyászol ja. A férj vagy helyettese ... PÁRIiS. — Az egyik szülé­szeti klinika kapuján olvasha­tó a következő figyelmeztetés: “Látogatás 14—16 óra között Csakis a férjek vagy helyet­teseik számára!” EZ AZ, AMI Adam a börtön kapujában NEW YORK — Arthur Markewich biró elrendelte Adam Clayton Powell, harle­mi demokrata néger képvise­lő letartóztatását. A birói vég­zés csak New Yorkra vonat­kozik, Powell azonban annak értelmében vasárnap is letar­tóztatható. ÉVI KAMATOT jelent önnek a TRENTON TRUST COMPANY-uál Takarékbetétjén a pénzét “munkába állíthatja” teljes 4% évi kamatjövedelmet hozóan, amit negyedévenként a tökéhez számítunk. Az összes takarékbetét most 1/3-al magasabb kamatot jöve­delmez. Fektesse pénzét biztos dologba. Nyitasson egy Taka­rékbetét Számlát magának MOST a Trenton Trust Company­­nál — a banknál, amelyre pénzének szüksége van! 28 W. STATE ST. — SO. BROAD AND MARKET SO. BROAD AND HUDSON — PENN STATION PROSPECT AND PENNINGTON — 1564 EDGEWOOD AVE. HAMILTON AND LOGAN Mary Roebling Neil G. Greensides Chairman of the Board President — Member Federal Deposit Insurance Corp. — Az ünnepekre vásárolja nálunk az ITALOKAT! Eredeti importált Magyar borok és pálinkák teljes választéka • Nemes Kadar • Egri Bikavér • Tokaji Szomorodni • Tokaji Aszú • Badacsonyi Szürkebarát • Leányka bor • Tokaji Furmint • Jászberényi Rizling • Szekszárdi Vörös ÚGYSZINTÉN: legfinomabb importált NÉMET, FRANCIA, PORTU­GÁL, SPANYOL, OLASZ, DÁN és más országbeli borok teljes választéka MAYFAIR Liquor Store 1335 So. Broad Street Trenton, N. J Telefon: EX 4-8529 TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEGI JENÖNÉ 37 Cummings Avenue, Trenton 10, N. J. OW 5-6517 Mm» Az Orange Bowl szépségkirálynő­je Lynn D. Hedger, Miamiban. Ingatlant akar vásárolni? Közjegy­­zőre van szükséa*»? Utazni Akar? GEORGE M. PREGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad St.. Trenton. N.J. Telefon.: EX 3-4469 Dr. Herbert J. Bell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLAT 1964 N. Olden Avenue, Trenton, N. J. Telefon: 883-4407 és 394-5233 WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET Trentoni Osztálya Életbiztosítási ügyeiben bárki bizalommal fordulhat Kerületi Irodánkhoz. Cime: 1030 So. Broad St., Trenton 10, N. 3. Az osztály gyűléseit minden hó második vasárnap d. u. 2-kor. tartja az irodában. Telefon OW 5-3540. Irodai órák: hétfőtől péntekig 9-12, 1-5-ig. REPÜLŐ- ÉS HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS IKKA és TUZEX-ÁLTALÁNOS, MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad Street Trenton, N. J. Telefon: 392-0078 és 392-0016 TAKARÉKBETÉTEK BIZTOSÍTOTT JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK OLD BOROUGH SAVINGS & LOAN ASS’N. 858 South Broad Street, Trenton, N. J. HÁZJAVITASI KÖLCSÖNÖK Telefonok: EX 3-4149 EX 3-4149 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGUA K Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenton, N. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom