Hiradó, 1965. július-december (44. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-23 / 51. szám
STK OL D AL Thursday, december 23, 1963 211 ä n 3 CSODÁS LÉNYEKET TEREMTETT KÉPZELÖEREJEVEL az ember A többszáz esztendővel ezelőtt irt tudományos könyvek megsárgult lapjait forgatva, meglepve tapasztalhatjuk, hogy egykor a tudósok is hittek a tüzokádó sárkányok létezésében. Ezt bizonyítja Conrad Gessner (1494—1565) több kötetes “Álattan” cimü munkája is, melyben a valóban létező állatfajok között megtaláljuk a mesebeli lények rajzait és leírásait is. Talán mondanunk is felesleges, hogy e szörnyek a múltban sem éltek, mégsem vádolhatjuk tudatos csalással vagy hamisítással e könyvek szerzőjét, hiszen szemtanuk elbeszélései, valamint hiteles tények alapján irta müveit. így például közismert, hogy a gyermekmesék Íratlan szabályai szerint — a sárkányok otthona a hegyek mélyén, a barlangok örök sötétj ében van. E hiedelem legfőbb alapjául az a tény szolgált, hogy Európa sok barlangjában hatalmas csontvázakat találtak, melyeket az elpusztult “sárkányok” földi maradványainak véltek s jó pénzért csodatevő szerként árusítottak. Hain János eperjesi orvos a 17. század végén még tudományos munkát is irt, mely a “Kárpát hegység barlangjainak sárkányairól” címet viselte. Az őslénytan tudományának fejlődése révén azonban nyilvánvaló lett, hogy a “sárkánycsontok” a rég kipusztult barlangi medvétől származtak. * :S: * A legendák állatvilágának legnevezetesebb tagja a csodálatos ‘egyszarvú’ volt. Testalakját illetően eltértek a vélemények, többnyire lóhoz hasonló állatnak képzelték, mely két méternél is hosszabb, csigavonalban csavarodó, egyetlen szarvat visel a homloka közepén. Az egyszarvú létezésében senki sem kételkedett, hiszen szarvát minden va’/■ mirevaló fejedelem kincstárában őrizték. Értéke valóban mesebeli volt. így például VII. Kelemen pápa 17,000 aranydukátért vásárolt menyegzői ajándékul egy egyszarvú szarvat unokahuga, Medici Katalin eljegyzésére. S aránylag olcsón jutottak hozzá, hiszen az igazán jó minőségű szarv tízszer többet ért az ugyanolyan súlyú aranynál. Az egyszarvú szarv azonban mind olcsóbb lett, ugyanis közismertté vált, hogy nem más, mint egy ma is élő cetfajnak, az agyaras narválnak hatalmas, tőrként előremeredő, agyarszerü foga. * ❖ ❖ Nem csupán állat formájú, hanem emberre emlékeztető lények rajzai is benépesítik az évszázadokkal ezelőtt irt Állattan könyvek lapjait. Az állati és emberi jellegeket egyesitő lények létezésében még Linné (1707—1778), a nagy svéd természettudós is hitt, s pontos helyüket is kijelölte az állatvilág rendszerében. E hiedelmek nyilván a távoli tájakról visszatért utazók emberszabású majmokról, gorillákról és csimpánzokról szóló elbeszélésein alapultak. A legendák fonalába azonban a természeti népekről szóló eltorzított beszámolók is vegyültek. Az ember formájú legendás lények legkedvesebb s a világirodalomban is gyakran szereplő alakjai a tengeri sellők voltak, melyek — a hajósok elbeszélései szerint — olykor kijöttek a sziklákra, hogy vállukra omló aranyszőke hajukat a nap melegénél szántsák. De olykor rut, emberformájú lényekről is szóltak a legendák, melyek a halakat is megszégyenítő ügyességgel siklottak a hullámok között. E mesebeli lényekről szóló legendák néhány állatfaj felületes megfigyelésén alapultak. A Földközi-tenger partjai mentén egykor gyakori, otromba, fóka formájú tengeri teheneket véltek sellőknek, amivel ugyancsak meszsze rugaszkodtak a valóságtól, a rozmárok, fókák pedig mint “tengeri emberek” szerepeltek a legendákban. A meszszi vizekről megtért hajós/.k elbeszélései nyomán munkához láttak a rajzolómüvészek, rézmetszők, s tovább színezték az amúgy is megbizhatat-VI. Pál pápa a teljes kibékülés okmányát nyújtja át, a keleti ortodox egyház pátriárkájának, Athenagorasnak. lan leirást, minek folytán az állattankönyvekbe már a valósághoz alig hasonlító, mesebeli lények kerültek. Nyilván igy történt, hogy a 10—12 centiméter hosszú, valóban csikóra emlékeztető ‘csikóhal’ már valósággal tengeri ló lett a könyvekben. * * ❖ A tengerek legendás szörnyeinek legfélelmetesebbje a “krák”, az óriás polip volt, melynek méreteit úgy jellemezték a babonás hajósok, hogy amikor hosszabb ideig tartózkodik a tenger felszínén, hátát fák és bokrok nö-j vik be, s csupán akkor derül ki, hogy nem sziget, hanem eleven állat, ha óvatlan hajósok tüzet raknak a hátán. Ekkor ugyanis fájdalmában a mélybe merül. A Szent Malotemplom falán függő képen látható óriás polip, mely egy háromárbócos hajót ránt éppen a mélybe, valósággal csenevész példánya volt legendás rokonságának. A ‘krák’ legendájában mindösze annyi igazság rejtőzik, hogy csakugyan élnek több mázsás óriás polipok. Természetesen azonban ezek sem képesek hajót a mélybe rántani. A legendák élőlényei tehát ; valóban a képzelet világának lakói: keletkezésük azonban a valóságos tények felismerésén és eltorzításán alapszik. Norvég könnyebb lenne, mint angol? OSLO, Norvégia. — Nincsen gyakorlati értéke, mégis érdekes a kérdés: Mi lenne, ha Amerika nyelve nem angol lenne, hanem norvég? Vájjon ujamerikások könnyebben tanulnák meg a még az angolnál is ördöngősebb norvég nyelvet? A kérdést csaknem ezer év távlatából aktuálissá tette Dr. Helge Ingstad neves norvég kutató, aki 1960 óta négy expedícióval kutatott Ujfundlandon és L’Anse aux Meadows határában nyomára akadt az egykori, körülbelül 1080-ból fennmaradt Vinland norvég telepnek. Hajszálon múlt, hogy az Újvilágot nem Columbus, hanem Erickson ajándékozta volna az öreg Európának. Ezt a történelmi hajszáit Dr. Ingstad nézete szerint úgy kell érteni, hogy a norvég Vikingeknek nem voltak olyan fegyvereik, amelyekkel a tengerentúl felfedezett földet őslakóiktól elhódíthatták volna. A Vikingeknek csak kardjaik, dárdáik, ijjaik, nyilaik voltak s ezek a fegyverek nem voltak elegendők a bennszülöttek leigázására. Ezzel szemben Columbus a szerencséjét annak köszönhette, hogy lőfegyverei voltak, azonkívül mögötte állt a spanyol v"ághatalom. A norvég tudós szembeszállt Dr. Amintore Fanfani olasz egyetemi tanár, az Egyesült Nemzetek közgyűlése jelenlegi elnökének azzal a nézetével, hogy a norvég Vikingek nem fegyverzetük fogyatékossága miatt szenvedtek kudarcot, hanem azért, mert nem ismertek fel a lehetőségeket, amelyek nekik a felfedezett földön kínálkoztak. Dr. Fanfani hivatkozott Isaac Newton nagy angol természettudós példájára. Newtown egy almafa alatt elmélkedett a világ dolgairól és a természet titkairól; egyszerre nagyot koppant a fején egy jókora alma és — ő felfedezte a gravitáció (nehézkedés) törvényét, amely a fizika alapvető törvénye lett. Nos, mondta Dr. Fanfani, Erickson azért mulasztotta el Amerika felfedezését és meghódítását, mert nem esett alma a fejére. És Columbus a szerencséjét annak köszönhette, hogy alma esett a fejére. Alma a tudás fájáról. Vagy igy is lehet mondani; Columbus, amikor túl az óperencián földet pillantott meg, nyomban felismerte ennek a felfedezésnek világraszóló jelentőségét. Newton megtalálta a fejére esett alma esésében megnyilatkozó fizikai törvényt, Columbus a zöld mezők láttára nyomban tisztában volt azzal, hogy megtalálta a kincses Indiát, a maharadzsák és szent tehenek birodalmát.. . Nem úgy! — mondja a norvég tudós: A Vikingeknek azért nem sikerült az, ami később Columbusnak sikerült, mert az ő idejükben még nem találták fel a puskaport! A Yale University Vinland térképe megerősíti a feltevést, hogy a 11-ik században csakugyan Ujfundland szigetén jártak a Vikingek, éppen ott, ahol Dr. Ingstad az első telepek maradványaira bukkant. Ennek a térképnek közzététele előtt — ami októberben világszerte Erickson—Columbus vitát indított el — nem L’Anse aux Meadows környékén, hanem feljebb sejtették, oly vidéken, ahol szőlő nő. Azt hitték ugyanis, hogy a Vinland név borföldet jelent. Nem úgy! — mondja Dr. Ingstad; vin a régi norvég nyelven nem bort jelent, hanem füvet. A Magyar Szabai3eá!ji»>*cos Szövetség koszorút helyezett Dickie Chapelle sirjára MILWAUKE, Wis. — Dickie Chapelle, a napokban Vietnamban hősi halált halt fiatal amerikai haditudósitnőt lakóhelyén, Milwaukee-ban) temették el. Dickie Chapelle az elmúlt tiz év során nyolc nemzetközi fegyveres konfliktusban vett részt, mint haditudósító s férfiakat megszégyenítő hősiességgel az első vonalból jelentette híreit a nagyvilágnak. 1956. október—novemberében Budapesten tartózkodott s szemtanúja volt a szabadságharcnak. Megrázó riportjai bejárták az egész világsajtót. 1956. november 4 után sem hagyta el a magyar fővárost, ott maradt mindaddig, mig november közepén az oroszok bebörtönözték. Amerika erélyes tiltakozására szabadonengedték. A Milwaukee városában tartott gyászszertartás során az amerikai hadsereg, tengerészet és tengerészgyalogság koszorúja mellett a Szövetség is lerótta tiszteletét és háláját Dickie Chapelle iránt. A hatalmas koszorún — mely Dr. Kaveggia László és felesége, dr. Kaveggia Erzsébet 56-os baj társak jóvoltából került idejében a helyére — nemzetiszinü szalagon a következő utolsó üdvözletét küldték: “To Dickie, Honorary Hungarian Freedom Fighter, From The Hungarian Freedom Fighters Federation.” DICSÉRJÜK A GYEREKET! LONDON. — Egy angliai kutatócsoport Ergográf nevű készüléket szerkesztett, melynek segítségével pontosan meg lehet állapítani és mérni \ gyermekek fáradtságát. A kutatócsoport azt is megállapította, hogy dicséret hatása alatt elmúlt a gyermekek fáradtsága és nagymértékben emelkedett a munkakedvük és teljesítőképességük. Terjessze tarunkat! Halottak és sebesültek, miután a U.S. 1st Infantry Division emberei megtámadták á Michelin Plantationban beásott Viet Congot, délvitanamban. SZERELEM kije Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Ezalatt Szentiványi Lola is kimondhatta az igent, mert midőn Rózsika újra magához tért, a fiatal pár már letérdelt a pap előtt, aki rájuk adta az egyház áldását. A végén imát mondott felettük és mint ilyen alkalommal szokás, rövid beszédet intézett hozzájuk, melyben egyetértésre, kölcsönös szeretetre és isteni félelemre buzdította őket. — Boldogságtok —, mondta — olyan felhőtlen legyen, mint a tavaszi nap felettünk, soha harag vagy félreértés el ne szomoritsa sziveteket, Isten akaratából egymáséi vagytok, legyetek egyek szívben és gondolatban egyaránt. Ettől a pillanattól fogva egy test, egy lélek vagytok, két szív, egy érzelem, két elme, egy gondolat. Amen! — Amen, amen! — mondogatták sorban a körülállók. A morajlás közben elfojtott zokogás hallatszott, melyet azonban tulharsogott az orgona hangja. Az ünnepi induló harsogó hangjai betöltötték a hatalmas boltozatott és úgy hangzott, mintha egy óriás torkából jönnének elő ezek a hangok, aki leborulva Isten fensége előtt, dicsénekkel magasztalja a Teremtőt, aki mindeneket alkotott és szerelmet adott a szívnek, hogy szerethessen és boldoguljon. Rózsika kénytelen volt a pad szélébe kapaszkodni, hogy össze ne roskadjon. Holtra vált arccal, kiégett szemekkel bámult az oltárra, ami ott történt, az úgy hatott rá, mintha életét vágták volna kétfelé. A szertartás végeztével az örömapa legelőször is a leányát ölelte keblére és örömkönnyek között csókolgatta. Utána Aladárt, aki most a fia lett, szorította kebelére. Aztán összefogta mind a kettőt, mintha szükségét érezné, hogy mint apa még külön is Összeadja őket és szorosabbra fűzze a kapcsolatot, vagy mintha valamilyen láthatatlan veszedelmet kellene távoltartania tőlük. Lola arca sugárzott az örömtől. Diadala tehát teljes volt. Nem történt semmi, ami megzavarta volna az esküvőjét. De látta azt is, hogy Aladár arca olyan sápadt, mint a halál Rózsika is észrevette ezt a szomorú arcot. Valóban nem igy néznek ki a boldog vőlegények. Ám ha nem Ígérkezett boldognak ez a házasság, akkor egyáltalán miért ment bele? A tömeg kifelé özönlött, magával sodorta Rózsikát is. Aladár karjára fűzte ifjú nejét és a nászmenet kifelé indult. Szentiványi gróf sugárzó arccal lépdelt mellettük. Lola szeretetteljesen simult a férjéhez. Boldog, átszellemült mosollyal az ajkán, örömtől kipirult arccal, sugárzó tekintettel lépdelt mellette. Aladár most behunyta a szemét, hogy ne lássa annak a képét, aki most megjelent lelki szemei előtt. — Rózsika! Rózsika! — suttogta maga elé. — Oh átkozott legyen ez a mai nap, amely elszakított tőled örökre. Talán ne mis vagy már életben. Mert ha még élnél, lehetetlen, hogy rád ne találtam volna. Lefelé mentek a lépcsőn. A kocsik egymásután állottak elő. A vendégek már előbb kezdték az elmenetelt. Végre jött az ő kocsijuk, mely lovastul, kocsistul fel volt pántlikázva és virágozva. A kapus tiszteletteljes meghajlással nyitotta ki a hintó üveg ajtaját. .. Abban a pillanatban, amikor Aladár ifjú nejét be akarta segíteni a kocsiba, hirtelen egy fiatal nő közelített hozzájuk. Eleinte kéregetőnek vélték és Aladár pénzt vett elő a zsebéből. — Fogja, — szólt hátranyujtva kezét, anélkül, hogy odanézett volna. Rózsika hevesen eltaszitotta az alamizsnát nyújtó kezet. — Oh, milyen sértés ez megint, — gondolta magáiban lángoló arccal. Aladár meglepetve pillantott hátra és meglátta az elfátyolozott nőt. A fátyol láttára egyszerre összerezzent és kerekre nyitott szemekkel bámult a fiatal nőre. Loláról egészen megfeledkezett és nem birta levenni a szemét arról a fiatal nőről, aki mozdulatlanul állt előtte. Ez a fátyol ugyanaz volt, melynek darabját még most is a zsebében hordta. Látni lehetett, hogy a fátyolból pontosan akkora darab hiányzik. Lola megfogta Aladár kezét és magával akarta öt húzni a kocsiba, de Aladár érhetetlen hevességgel visszarántotta kezét. — Hagyj, kérlek! — mondta. — Ez a lány, aki némán, és mozdulatlanul áll előttem és akiről azt hittem, hogy alamizsnát akar tőlem kérni, olyan szolgálatot tett nekem, amelyért örökre hálás vagyok. Ő riasztotta el az utonállókat, akik engem meg akartak ölni és utána kifosztani. Boldog vagyok, hogy most viszontláthatom őt és leróhatom hálámat. Bárki légy, bámulatra méltó hős leány, fogadd a mai napon legforróbb köszönetemet. Szólj, tehetek valamit érted? Ha szegény vagy, gazdagon megjutalmazlak. A leány egy percig még mozdulatlanul állott. Hullámzó keble, remegő tagjai elárulták, hogy ebben a pillanatban kemény tusakodás folyik benne. Végre hátravetette a fátyolt: I — Azt kérded, hogy tehetsz-e valamit érettem. Valóban már megtetted. Háládat valóban igen szépen leróttad! Őrjöngéshez hasonló kiáltás tört ki Aladár ajkán és úgy hátra döbbent, mintha kisértet jelent volna meg előtte. — Rózsika, Rózsika! Te vagy? — kiáltotta. — De nem! Ez nem lehet valóság. Ez csak az ő szelleme, ami megjelent, hogy esküszegésemre emlékeztessen. Óh, én szerencsétlen ! — Az Istenért, mi történik itt? — kérdezte odasietve Szentiványi Géza, miután feltűnt neki, hogy a fiatal pár olyan sokáig nem indult. — Már megint mi baj van? Szánjatok be, Aladár, a vendégek nem fogynak ki a meglepetésből. Be akarja tuszkolni a kocsiba. Ez azonban olyan hevességgel, amilyet eddig még soha senki sem tapasztalt nála, kirántotta kezét: — Hagyjatok engem! — kiáltotta Aladár. — Nézz ide, — és Rózsikéra mutatott. — Visszatért az, akinek egyedül van joga a szerelmemhez. Oh, ha csak fél órával ezelőtt láthattam volna!... . (Befejezése következik) t
