Hiradó, 1964. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-05 / 10. szám
VOL. 43. ÉVFOLYAM — No. 10. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY ÁRA 15c—SINGLE COPY 15c Thursday, 1964 March 5 KRÓNIKA Hiszem és tudom, hogy iiem könnyű dolog történelmi időkben élni. Hiszem és tudom ezt, mert sorsom — kortársaimmal együtt — arra kényszeritett, hogy történelmi időkben éljek. Rendíthetetlen meggyőződésem, hogy ennél csupán egyetlen terhesebb dolog van: ha az átlagember történelmi személyiséggé válik. Alig van terhesebb dolog az átlagpolgár számára, mint annak a biztos tudata, hogy valamikor majd tankönyvfejezet válik belőle és az utókor fog Ítélni tettei felől. Mindezen tények tudatában, őszinte és mély megrendüléssel gondolok Joseph Brantley Brownra, aki Jack Ruby ügyének tárgyalásvezető bírája. Brown Biró hirtelen került reflektor-fénybe. Ki kételkednék abban, hogy Joseph Brantley Brownból Dallas város körzeti birájából, egyszer majd tankönyvfejezet lesz? A tettes, aki megölte John Fitzgerald Kennedy! — óriást gyilkolt meg és bízvást állíthatjuk, hogy tettének felmérhetetlen következményeit kései korok történészei láthatják csak tisztán és torzítás nélkül. S az események sodrában hirtelen jelent meg Brown biró. Ki kételkednék abban, hogy felelőssége óriási? Igaz, hogy a bűnösség kérdésében az esküdtek döntenek majd, mielőtt azonban visszavonulnak megbeszélésükre; Joseph Brantley Brown jogi magyarázatát és értékelését hallgatják majd végig. Ezenkívül a biró számos, döntő jelentőségű határozatot hozott már eddig is: nem helyezte például szabadlábra Jack Rubyt és nem tette át a tárgyalás színhelyét Texas állam egy másik városába. Mélységes megrendüléssel, rokonszenvvel és együttérzéssel gondolok Brown bíróra, akiből hirtelen, akarata ellenéire, történelmi személyiség lett. Magányos éjszakákon gyötrődve kérdem önmagámtól: vájjon, mi az ő véleménye? Hogyan látja ő Jack Ruby bűnösségének kérdését és beszámithatóságát, vagy beszámithatatlanságát? Tudom, halálos bizonyossággal tudom, hogy Joseph Brantley Brownnak, Dallas város körzeti birájának is van véleménye a kérdésről — mint mindenkinek. Nem lehet másként. Brown nemcsak biró — ember is. Látom és érzem, hogy szelíd és tárgyilagos mosolya mögött meghúzódik az ember. Hiszem és tudom, hogy Brown biró — válságban van. Válságban van, mert átlagember, akiből tankönyv-fejezet lett. Válságban van, mert történelmi jelentőségű tárgyalást vezet. Válságban van, mert a Ruby-ügyet egy egész kiábrándult és az elnökgyilkosságtól megdöbbent világ figyeli. Gyakorta gondolok arra, hogy repülőgépre ülők, Dallasba utazom, elmegyek Joseph Brantley Brown lakására és csendesen, kínlódva és ezernyi bizonytalansággal szivemben és agyamban ezt Sargent Shriver, a Peace Corps és a szegénység elleni hadjárat vezetője, szivarokat osztogat a kabinet ülésén. Haimadik fia — negyedik gyermeke született. Magyar miisort közvetít minden vasárnap a new brunswicki WCTC rádióállomás! Gyakorlott asztalost, állandó munkára keresünk. Érdeklődni: Bennett Cabinets, 242 Cleveland Ave, Highland Park, CH 7-3200, Hetekkel ezelőtt foglalkoztunk lapunkban a New Brunswick-i WCTC rádióállomás miagyarzenéis vasárnapi műsorával és az ekörül támadt bonyodalmaikkal. Időköziben a rádióállomást magyarok tömegei keresték fel leveleikkel, telefonhívásokkal, különböző óhajok kifejezésével. A rádióállomás vezetősége, illetve a magyarzenés műsor vezetője pedig kapcsolatiba lépett többek között Molnár Ágostonnal, a Rutgers Egyetemi Magyar Intézet elnökével is, a műsor: minél megfelelőbbé tétele érdekében. - ■ Végül is a kérdés oda jutott, hogy a rádióállomás magyar műsorának vezetőjével a murit héten beható tárgyalásit folytatott égy bizottság, amely rögtönzötten alakúk, brunswicki magyar lelkészeikből és világi reprezentánsokból s ennek a tárgyalásnak eredményeké-' pen a magyar műsor össze állítását a WCTC rádió vezetősége valósággal a,z itteni magyarságra bízta. A WCTC vasárnapi Magyar órájának feljavítását és valóban magyar órává tételéi szívéin viselő csoport tárgyalásai odáig vezettek, hogy a rádióállomás hozzájárult ahhoz, hogy minden vasárnap a műsor keretében egy-egy helybeli magyar lekészűnk mond majd beszédet magyarul a rádión s a válogatott zeneszámok és más érdekest újítások folytán a vasárnapi magyar óra, a brunswicki rádión fokozatosán olyanná formálódhat, amelynek műsorát a magyarság mindem, rétege érdeklődéssel és élvezettel h allgathat j a. A rádió veztőségáhez szólói és az említett küldöttség által benyújtott Memorandum' legelőször is leszegezte azt, hogy a Közép-New Jreseyben éllő sok-sokezernyi magyarság óriási lelkesedéssel és örömmel fogadta a Magyar mondom: — Your honor: ne feledje el mi együttérzőnk önnel. Mi, a tömegek, akiken végigszáguldoit a történelem. Mi. a tömegek, akik a magunk kínlódó, verejlékes munkájával — alakítjuk is a történelmet. — Your honor: szeretettel és aggodalommal üdvözöljük önt, a válságban levő embert és jövendő tankönyv-fejezetet. Szeretettel üdvözöljük önt, mi, a válságban levő emberek, azok, akik jövendő tankönyvek fejezetei leszünk majd. KÜRTHY MIKLÓS Óra irányítóinak azt az előrelátó és időszerű elhatározását, hogy ezentúl a magyar nyelv használatát is megengedi az, éter hullámain, amit, ez,ideig nem engedélyezett. “A magyar nyelv használatának a szükségessége egy1 ilyen műsor keretében ma sokkal nagyobb, mint eddig volt, — hangoztatta a Memorandum, — mert az öregedő magyarok száma egyre nagyobb, akiknek nyelve a magyar és akiknek számára n magyarnyelvű rádióadás egyike azoknak a lehetőségeknek, amelyek révén » nyelvvel és kultúrával közvetlenül és rendszeresen is kapcsolatban maradhatnak. Más szempontból pedig: az itt született, második generációs magyarok körében' az utóbbi időben egyre fokozottabb mértékben mutatkozik az érdeklődés a magyar nyelv és kultúra iránt, míg a közelmúltban érkezett magyar menekültek és az ő gyermekeik pedig valósággal áh hozzák a magyar hagyomá'nyokkal, magyar zenével, kultúrával, irodalommal és történelemmel való rendszeres foglalatoskodást, amnák tanulását és ápolását.” “Fel kell hívnunk a rádióállomás vezetőségének figyelmét arra, hogy egy oktató, magyarságismeretet fejesztő és egyben szórakoztató műsor fokozatos kiépítése mennyire fontos lenne. Magyar népdalok, fél-klas,szilám és klasszikus zene, magyar egyházi- egyleti- és társadalmi hírek magyarul beolvasása lenne az első komoly lépés ezirányban. A magyar műsor kifejlesztése során be lehetnie vezetni azután vendég-művészek szerepeltetését, beszélgetést hires személyeikkel, valamint alkalmi és ünnepi műsorok és egyfontosabb magyar történelmi eseménnyel kapcsolatos emlék-műsor állítható öszsze és tanácsos volna a magyar műsor keretében bevezetni a vallásos percek rendszeresítését is, különböző helybeli lelkipásztorok prezentálásában”. Körülbelül ezek voltak a. pontjai a Memorandumnak, amely a tárgyalások alapját képezte. A rádió magyar órájának vezetője a legnagyobb megértéssel és rendkívüli jóakarattal hallgatta végig az: előadottakat és kijelentette, hogy a felajánlott segítséget ALEX J. BENKŐ, építész vállalja uj házak, garázsok, stb. építését, konyhai szekrények és hasonló famunkák beépítését és általános javításokat. Telefonszáma, CL 4 8040. ]a legnagyobb örömmel fogadja és a legteljesebb mértékben kész minden kooperációra. A New Brun,swick-i vasárnapi magyar rádióműsor kérdése ezzel tehát igazán jó irányba terelődött, amit mindenki csak örömmel vehet tudomásul. Az itt élő 20-30 ezernyi magyarság a jövőben olyan magyar műsort élvezhet a brunswicki rádión, ami mindenkinek az igényét ki tudja elégíteni. Az a tény, hogy a rádióállomás vezetősége megváltoztatta eddigi merev magatartását és ezentúl engedélyezi a magyar szó használatát és a magyar beszédet a rádión, egymagában véve is óriási jelentőségű s bizonyosra vesszük, hogy ■ennek hírét örömmel fogadja minden magyar. A mindenkori műsor összeállítását egy olyan bizottság vette kezébe, amely minden ellenszolgáltatás nélkül, pusztán csak jó magyar érzéstől és jóakarattól indíttatva, a miagyar lelkészi kar védnöksége alatt kívánja végezni munkáját. A magyar műsort olyanok bevonásával ficgjáik esetről-esetre összeálUtáni, akik úgy zenében, mint irodalomban, szövogfoga lm,a zásban, stb. hozzáértőknek és arra alkalmasnak vannak elismerve. A magyar rádióműsorral kapcsolatban, megtett lépés, — őszintén reméljük — oda vezethet, hogy megalakítható lesz New Brunswickon is a már régen szükségesnek mutatkozó Magyai Egyházak és Egyletek Nagybizottsága, amely végső fokon hivatva lesz ilyen és hasonló kérdések és ügyek intézéséire. A magyar apákhoz,,. Emlékezzetek gyermekkorotokra, emlékezzetek a, szülői házra, emlékezzetek március havára. . ! Ahogy a tavasz első hónapja közeledett, egyre többet hallottál március idusáról, ezern yol esz áz,négy ve r. nyolcról, Petőfi Sándorról, a Nemzeti Dalról, a Muzeum lépcsőjéről, a tüntető pesti fiatalságról, a 12 pontról. Gyermeklelkedben életre kelt a márciusi ifjak emlékezete. Szinte hallottad kiáltásaikat : — Követeljük a cenzúra eltörlését! Saj tószabadsáigot! Felelős minisztériumot! Országgyűlést Pesten! A jobbágyság eltörlését! Törvény előtti egyenlőséget! Követeljük a nemzetőrséget a haza védelmére! Egyre többet tudtál meg március 15-e eszméiről. Egyre jobban vártad a dicső1 ’.napot, almikor minderről ünnepélyesem megemlékeznek. Édesanyád megvarrta már a nemzeti kokárdát, elmondta nicked, hogy Szendrey Julia is éppen ilyet varrt férjének, Petőfi Sándornak. És eljött a várva-várt nap. Édesanyád a legszebb ruhádat adta reád s a szived föllé tűzte a hárcimszinü kokárdát. ' — Megtanultad édes fiam? — Meg, édesanyám! És amikor édesapád belépett a szobába, megálltál élőt te s megcsendült a hangod: — Nemzeti Dal. Irta; Petőfi Sándor. Édesanyád segítségéve! végigmondtád a márciusi ver-i .set. Az, eskiiszünknél a szived fölé, a kis háromszinü; kokárdára tetted a kezedet, kipirosodott az arcod, mert, valami jóleső érzés játszott benned. Kicsit te is Petőfi Sándornak érezted magad s úgy értél el a vers utolsó soráig, mintha minden szatva belőled fakadt volna. . . Édesapád lehajolt hozzád, megcsókolt s megköszönte a meglepetést, a “Talpra Magyart”. Akkor tudtad meg, hogy kiskorában ő is, igy szavalta el nagyapádnak ezt a sziép, lelkesítő verset. . . És jutalmul — mindez odahaza, Magyarországom történt — szüleid elvittek téged nemzetisein ü kokárdával a! szived felett, a Március Ünnepélyre. . . Emllékezzetek erre!. . . 30.000 DOLLART S KÖNYVTARAT HAGYTA MAGYAR INTÉZETRE DR. KÁRMÁN TÓDOR Ugy-e ti is elhozzátok gyermekeiteket az amerikai ma gyárak márciusi Ünnepé lyére. . . ! ? (S.P.) A Middlesex megyei Választási Tanács tagja New Jersey államban, a, Middlesex megyei szavazók, die különösen a magyarszármazású polgárok nagy örömmé] vették tudomásul, hogy Richard A. Hughes Id. Biró Péter kormányzó, a megyei demokrata politikai vezérek ajánlatára újabb két évre Id. Biró Pétert nevezte ki a Middlesex Megyei Választási Tanács egyik tagjának. Id. Biró Péter a közismert “Biró Péter és Fiai” utazási iroda elnck-tulajdonosa New Bruns wickon, akit máig 1955- ben nevezett ki ebbe a fontos pozícióba Robert B. Meyner kormányzó, a leköszönt Kosa, Imre helyére. Több mint 50 esztendeje lakik Biró Péter New Bruns wickon, ahol irodája a legrégebbi utazási iroda a városban. Számos A világhírű magyarszármazású tudós, Dr. Kármán Tódor, aki a múlt év májusában európai útja során Aachen, Németországban1/ halt meg, vagyonának egy részét, 30,000 dollárt és szép számú értékes magyar könyvgyűjteményét a New Jersey állambeli Rutgers Egyetemen működő Amerikai Magyar Intézetre, illetve' az Amerikai Magyar Tanulmányi Alapra hagyta. Amint Molnár Ágoston, a Magyar Intézet elnöke közli, hogy már életében említette, hogy ha meghal, erre a komolycélu magyar intézményre hagyja könyvtárát és azokat a magyar könyveket, amelyeket! még édesapjától, néhai Kármán Mórtól örökölt . . . Kármán Tódor, az. aero-dinamika világhírű szaktudósa, akinek értékes szolgálatait már a világháború alatt igénybe, vette az Egyesült Államok kormánya <s azóta is a legfőbb tanácsadód pozíciót töltötte be az, amerikai légierőnél, jótevője volt az Amerikai Magyar Intézetnek életében is s ezért és a magyar névnek becsületet szerző kiváló munkásságáért ő volt az első, akit az Alapítvány a George Washington Awardj’ával 1961-ben kitüntetett. Dr. Kármán hagyatéka a legjelentősebb, amit az, utóbbi évek során a Tanulmányi Alap kapott. A pár évvel ezelőtt elhunyt Végh Imre is megemlékezett végrendeletében az. Intézetről, valamint Dr. Bartók László, Id. Báró Ullmann György, Nagy Bertalanná, Id. Molnár Ágoston1 és Balázs Jenő állítottak még, emlékeket végrendeletükkel! a Magyar Intézetnél. Kármán Tódor 1881-ben! született Budapesten. Büszkén vallotta magát mindig magyarnak. Az, Aeronautical Research and Development; of NATO Parisban, székelő tanácsadó csoportjának az elnöke volt, az Egyesült Államok Légi Hadereje vezérkarához beosztott Tudományos Tanácsadó Bizottság nak pedig tiszteletbeli elnöke, a californiai Aerojet Corp. alapítója. Az Amerikai Magyar Intéztet Tanulmányi Alapítványa égy olyan letét, amelynek hozad’ékából a magyarságnak Amerikáiban örök időkre emléket áillitó magasvonalu, értékes munka végezhető egyetemi színvonalon. Az Intézet múzeuma és könyvtár-épülete ma már nem puszta, állom, hanem — a különböző’ hagyatékokkal, amelyeket áldott emlékű jó magyarok végrendeletileg az Intézetre hagynak, — hovatovább megvalósulás előtt álló komoly terv. Az aki végrendeletében bármi módon megemlékezik az Intézetről, (American Hungarian Studies Foundation) nemcsak sa-, ját nevét és emlékét öröíkitij meg s tartja kegyeletben, hanem az egész amerikai magyarság, niak emléket állít. A felállítandó muzeum- és, könyvtárépület falán, feltűnő helyen egy bronzitábla fogja hirdetni a hagyakozók nevét, maga az épület pedig talán évszázadokig büszkén hirdeti majd, hogy éltek ebben az országban magyarok ez-, révei, .százezrével, akik nem; felejtették el őseik hagyományait, kultúráját, nyelvét, magyarságát . . . AFRIKA S845 MILLIÓT KÖLT FEGYVERKEZÉSRE WASHINGTON. — A külügyminisztérium nemrégiben nemhivatalos jelentést adott ki az afrikai államok helyzetéről. A jelentésből számtalan érdekes adatot tudtunk meg és ezért a közlemény néhány részletét idézzük, különös tekintettel arra, hogy a “békeszerető” afrikai országok számtalan problémát okoznak a Nyugatnak. íme, a State Department jelentésének néhány figyelemreméltó részlete: Az afrikai államok összesen, átlagosan évi 845.5 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget költenek fegyverkezésre, illetőleg, hadseregük fenntartására és fejlesztésére. Ez a szám azonban voltaképpen nem egészen pontos, ÉPÍTŐ és ASZTALOS. Házak építését és régi építmények javítását, átalakítását vállalja. Építkezési kölcsönöket elintéz: Fenyő József. Telefon: CH 7-8484. amerikai és magyar politikai, társadalmi és szociális egyesületnek és intézménynek érdemes tagja, a Magyar Savings bank egyik igazgatója, és pénztárosa, aki fiaival együtt vezeti a jólmenö French St-i Biró irodát. Gratulálunk és kívánunk Biró Péter barátunknak sok! sikert és. jó egészséget, hogy még sokáig megelégedéssel végezhesse munkáját a választási comimissioner-i állásban, mint tette azt már 8 éven keresztül! . Kiadó négyszobás lakás, fűtéssel és világítással. 2063 Woodbridge Ave. Nixon, N. J. Telefon: KI 5-6770. mivel nem foglalja magában például a portugálok afrikai katonai hadműveleteit, amelyek az elmúlt esztendőben több, mint 200 millió dollárt emésztettek fel. A nyugati hatalmak afrikai katonai akcióit is figyelembevéve, az Afrikában, katonai célokra elköltött összeg jóval meghaladja az egybillió dollárt. Figyelemreméltó adat, hogy Togo az elmúlt esztendőben 500,000 dollárt költött fegyverkezésre, Kenya pedig még ennél is százezerrel többet. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezeknek az országoknak a katonai létszáma általában rendkívül kicsi, gyakran az 1000 főt sem éri el, sok esetben csak néhányszáz, mint például Gabonban, az általuk fegyverkezésre fordított össze tehát, arányosan számítva, sokszorosa anak, mint például az Egyesült Államok költ honvédelmi célokra, beleértve az atomfegyverek gyártását is. A 450 katonát számláló Gabon az elmúlt esztendőben 2.5 millió dollárt költött “hadseregére” és senkisem tagadhatja, hogy a “hadsereg” nevetségesen kicsiny létszámát tekintve, ez egyenesen félelmetes összeg. Háromszobás földszinti lakás, fűtéssel, április l-löl kiadó. Érdeklődni szerdán és vasárnap, 39 Plum Sf. emeleten..........................