Hiradó, 1958. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-06 / 6. szám
* 1958. FEBRUÁR 6 A Józsefváros haldokolt... (A “Nemzetőr” című lapból) Hűvös őszi ej volt. Az égbolt sejtelmes kékjéből hidegen hunyoi'ogtak alá n csillagok. Csend és sötétség ült a városon. Most váratlanul sziporkázó, sziszegő fénykigyó tűnt fel. Másodpercekig nappali fénnyel tündökölt. Mint ócska színházi díszlet emelkedett az utca képe hirtelen elő. Csonka kémények éles kontúrjai, lyukaktól szaggatott falak, üvegtelen vaksi ablakok fenyegető néma tömege. Aztán ismét sötét lesz — talán még sötétebb. Csak a világitó rakéta parányi piros részecskéi hulltak még lassan. A golyó ütötte roggyant bérházak nedves pincéibe szorult remegőn az élet. A szűk odukban egy-egy pislákoló gyertya lobogott bátortalanul. A nyirkos levegőt elvétve törte meg egy nehéz férfisóhaj, vagy naiv gyermekhang. Az iskolát — hol béke idején munkásgyerekek kemény fejébe töltötték a számok, betűk tudományát — hallgató tankok erdeje vette körül, mint gyakorlott bérgyilkosok a kiszemelt áldozatot. Kívülről éppen oly tépett, lakatlan volt az épület, akár a többi. Pedig eltorlaszolt kapui szekrényekkel, padokkal félig berakott ablakai mögött a kerület utolsó szabadságharcosai várták a reggelt. Csak itt-ott csörrent egy fegyver fényesen. Ajtó nyilt. Zseblámpa villant. — Negyedik szakasz? — kérdezte az újonnan jött. — Igen — feleltek többen. — Váltás. Amig az őrségre menők ké-FORDS PLAYHOUSE 537 New Brunswick Ave. Fords, N.J. Tel. HUlcrest 2-0348 Magyar Műsor | Széles CINEMASCOPE vászon! | CSAK EGY NAP ! Jövő Szerdán FEBRUÁR 12-ÉN DÉLUTÁN 2 ÓRÁTÓL este 11-ig folytatólagosan KÉT KITŰNŐ MAGYAR FILM EGY MŰSORON HERCZEG FERENC “SZIRIUSZ” cimli fantasztikus regényéből készült csodálatos szépségű, énekkel, táncokkal teleszőtt, ragyogóan élvezetes hatalmas1 filmalkotás KARÁDY KATALINNAL — VALAMINT: — Szőke Szakáll remek vigjátéka “Barátságos arcot kérek!” Szörényi Évával Ragyogó három órás magyar szórakozás! szültek, odafordult a felvezetőhöz : — Mi újság? — A kérdezett felrántotta a vállát. — Semmi. Tizenkét harckocsival vettek körül. — Óráról órára felszólítanak a ruszkik — folytatta a felvezető — hogy tegyük le a fegyvert, elengednek, ellenkező esetben szétlövik az egész tömböt . . . — Hogyne — dördült fel a parancsnok. —A tanácsháziaknak is ezt ígérték és golyót kapták. — Hát szervusztok — búcsúzott a távozó raj. Elhalt a léptek nesze. Ismét csend lett. Ekkor megszólal valaki — Srácok, énekeljünk. — Jó! — kiáltott fel lelkesen egy leány. — Kezdd el -. . Halk tiszta hangon kezdett a fiú. Elsőnek a lány hangja csatlakozott hozzá, de a dal második sorát, már együtt zúgták mind. Szél viszi messze a fellegeket . . . Hangjuk összeölelkezett, egymásba kapaszkodott. S a két hete harcoló, fáradt, elcsigázott halállal dacoló gyerekek rövid időre megnyugodtak. Megvnradt. November kilencediké, péntek Volt. — Miklós — ugrott be lihegve egy sorkatona — gyere azonnal az ablakhoz. Itt vannak a civilek. Minden áron a parancsnokkal akarnak beszélni. Miklós gyorsan felállt, ásított és szótlanul követte a katonát. Az ablaktól pár méterre bőrruhás orosz páncélosok és gyalogosok között nagycsoport ember állt. Férfiak, nők. Jobbára öregek, vagy anyák kicsinyeikkel. — Itt vagyok — szólt ki Miklós. Fekete kabátos férfi lépett előre. Levette a kalapját, ősz haján megcsillant a bágyadt nap. — Fiaim ! Idős ember vagyok. Sok mindent látam már, de leveszem a kalapomat, amikor veletek beszélek! — Elhallgatott. Az ablakban ál ló fiuk elvörösödtek. Miklós levette kucsmáját és idegesen forgatta. — Én vagyok ennek az iskolának az igazgatója — azaz csak voltam, mert ha nem teszitik le a fegyvert, földig rombolják a tankok ... Itt megcsuklott a hangja, nem szólt többet. — És a halottaink, akik az udvarban vannak eltemetve?! — kérdezte Miklós. — Az én fiam is elesett — sirt fel egy asszony — a másik meg itt van benn. — Nem birtok ezekkel — sirdogált egy fejkendős néni. — Ha maka esküdtök még azokat a lakásokat is szétlövik amik megmaradtak — jegyezte meg másvalaki. A parancsnok némán meredt maga elé. Az asszonyok szipogtak. Pár lépésre tőlünk szovjet tisztek álltak. Merev mozdulatlan arccal, minduntalan órájukra pillantva. Néhány órával később hosszas huzavona után, lehajtott fejjel, a megaláztatástól égő arccal ki-Legyen a NAPOS OLDALON... Amikor egy gyerek a világ képét lerajzolja, a nap mindig süt a rajzon . . . még akkor is, ha esik az eső . . . Ugyanez a vidám biztonság tükröződik a folytonos takarékosság építette anyagi erősségről is . . . Legyen ön is takarékoskodó s élvezze az élet napos oldalát! . . . JELENLEGI OSZTALÉK-RÁTÁNK 3vo •ANKINC HOUtS: M.nd.y-TWitoy * A.l*.. 3 P.n. FrMay ♦ A.M. - * P.M. Safety for Savings Since 1869 The PERTH AMBOY Savings Institution PERTH AMBOY, NEW JERSEY MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION lépett a kapun az első lefegyverzett és megmotozott szabadságharcos. S lassan jött a többi is... Jöttek lőtt sebbel és jöttek a kiszolgáltatottság mély sebeivel. Nyurga, lázas szemű, lobogó hajú fiatalember magánkívül verte szét géppisztolyát a falon. Majd csillapulva megadóan mondta: Elhagytak . . . magunkra hagytak. Tizenöt éves vézna kisfiú könytől áztatott arccal tette le hosszú puskáját. Fiatal honvédtiszt tette a kezét a vállára. — Ne bánd pajitkám ... Ne sirj. Nem tettük le végleg. (Pest, 1956 november.) KI AKARJÁK TELEPÍTENI A MAGYAROKAT RUSZINSZKÓBÓL Uugvárról és Husztról érkezett hírek szerint november és december hónapokban több mint négyezer magyart telepítettek ki Ruszinszkóból. A deportálásokat Moszkvából érkkezett kitelepitési szakemberek irányítják, akik Szeröv tábornok vezetésével vettek részt annakidején az észt, lett és litván kiteleyitésekben. Hírek szerint Ruszinszkót teljesen mágyartalanitani akarják s Iielytikbe megbízható orosz csa- 1 á d o k a t, elsősorban katonák hozzátartozóit telepitik. Az intézkedést a hzovjet hatóságok azért tartották szükségesnek, mert a forradalom alatt sok magyar kiséreite meg, hogy áttörjön magyar területre és seoknak. VEGYE HASZNÁT apróhirdetési rovatunknak. (Az első oldalon alul közöljük ezeket) — Ha valamit el akar adni, vagy venni akar, vagy bérbeadni valója, vagy bármilyen más hirdetnivalója van, hirdesse lapunkban. Egyeszerü, párszavas apróhirdetés egyszeri közlésének ára $1.50, kétszer közölve $2.50, többször, $1.00 esetenként. (Mind a négy lapunkban az egységár $4.00, kétszer $7.00, többször $3.50 esetenként.) VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek lapunkban hirdetőinknek es nekünk is> hirdetnek. Ez önmagának, javunkra lesz! JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó- tűz-, vagy baleset-biztosítását a legjobb kompánik által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séilyei F. Lajcané) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY. N. i Tel. Hlllcrest 2-3580 Nincs többé elvtárs, csak magyar van... 1956 október 23-án százezernyi tömeg lepte el a Kossuth Lajos teret Budapesten. A kormánytól követeltek elégtételt az oroszok és kommunista bérenceik által több mint egy évtizeden át elkövetett gaztettekért és 14 pontba foglalt szabadságkiáltványuk elfogadását sürgették. Nagysokára megjelent a parlament erkélyén Nagy Imre miniszterelnök, aki igy próbálta elkezdeni beszédét: “Elvtársak!” Tovább nem is folytathatta. Mint egy ember zúgta a százezernyi tömeg: “Ezentúl nincs elvtárs, csak magyarok vannak . . .” A földkerekség egyik legszebb építészeti alkotása, a magyar országház előtt lefolyt fenti jelenet uj korszak hajnalát jelentette a történelemben. Az. ezt követő szabadságharc, majd a november 4-én bekövetkeztet szovjet vérfürdő az egész szabad világot ráébresztette a mindent elpusztítással fenyegető veszedelemre. A magyar szabadságharc hőseit,, különösen a rettenthetetlen bátorságu fiatalságot az önfeláldozás halhatatlan példaképévé avatták az események. Az 1956 októbervégi napok eseményeinek érzékeltetéséhez a puszta szó, az Írott betű nem is volna elegendő. Éppen ezért olyan szemtanú beszámolójára volt szükség, aki fotóriporter is egyúttal és a fényképezőgép meghazudtolhatatlan lencséjével a kezében, maga is résztvett a szabadságharcban. Heller Andor, a Magyar Tázirati Iroda Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk MITKISKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, N. J. is 531 NEW BRUNSWICK AVE. T elef on»*ámok: VAlley 6-1712 és VA 6-1713 FORDS. N J. MindéBfáie RUHANEMŰ tisztítás ■r.akmunká*°lc által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk is hazaszállítjuk SZŐNYEGEK •zakszerü tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. Hlllcrest 2-1616 Perth Amboy, N. J. szakembere és forradalmi tanácsának elnöke volt az a magyar férfiú, aki több mint 300 filmnegativot hozott át a szabad világba. Az októbervégi magyar kormány hivatalos útlevelével és ezzel az utasítással érkezett: “Mutasd meg, mond el mindenütt a szabad világban, miként bánnak a vörösek a magyar néppel!” “NO MQRE COMRADES” cimen jelent meg a szabadságharcnak ez az angol nyelvű leírása, mely 175 oldalon beszámol az elnyomók elleni lázadás okairól is. Leírja mindazokat a túlkapásokat, amelyek miatt a kommunistáknak hirdettek ajkáról is felharsant az egész Magyarországon visszhangzó jelszó: “Ruszkik haza!!” Budapest és az haza térképe, valamint 62 válogatott helyszíni fényképfelvétel nyújt fogalmat arról a szabadságharcról, mely alapjaiban reszketette meg az egész kommunista világbirodalmat . . . Az Amerikai Magyar Szövetség a közelmúlt év során 3,000 mértékadó amerikai címére juttatta el a “NO MORE COMRADES” ízléses kiállítású, vászonkötésü példányait. Újabban megállapodást kötött a kiadóvállalattal, miszerint az eredeti MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációs- és kártalanitási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be Frank P. Siwiec & Co. Inc. ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE IRODA UTJÁN | 336 State St. Perth Amfcoy U,fMi!iiHiiiain«i!i!m!!»;iwmimiiiaiii«i!!Hi!iinii!iiiai!j:i Tel. VAlley 6-4496 ■i!i!aiimaii!i!Ki:!wm«iiiimiiiaiiii«in!ai!iiKiiira “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets, Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1200 Finom minőségű GYÉMÁNTOK Órák — Ékszerek |Sz&kszerü ór&- m ék*«er javító* Kreielsheimer ti ékizer-ajándék iiilet 133 SMITH STREET Tel. Hlllcrest 2-1549 Perth Amboy, N. J. $3.50-es ár helyett kedvezményesen $l-ért kaphatják meg az AMSz tagjai és barátai. Mivel az egy dolláros árban már a postai küldést is belszámitotta a chicagói Henry Regneryy Co., valóban mindenki megengedheti magának, hogy akár maga, akár amerikai nevelésű gyermekei, akár pedig ismerősei részére megrendelje a “NO MORE COMRADES” könyvet. Cim: American Hungarian Federation, Col. Kováts Memorial Bldg. 1761 “R” St., Northwest, Washington 25, D.C. * * * A MAGYAR ÉRDEKEKET minden kormánytól függetlenül képviseli Washingtonban az A- merikai Magyar Szövetség. Egyházak, egyletek, jószivü magánosok tartják fenn adományaikkal. Küldjük be hozzájárulásunkat valamennyien, hogy HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corsetek, brazsrok ftr szaküzlet« IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. *1. Tel. VAlley 6-5474 Mérték bzermt, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző j*vi fásodat vállalunk! MRS. LÄUFER IRÉN ohazai magyar füír 3 készítő A takarékosság ma fontosabb, mint bármikor! Ez a bank, amely MINDEN bank-szolgálattal az önök rendelkezésére áll 2VpVc kamatot fizet $100-tól $10,000-ig menő Takarékbetét utáni LICHTMAN BROS Magyar Üzlet-Magyar Kiszolgálás-Magyarul Beszélünk! Bútort, jégszekrényt, mosógépet, porszívót, rádiót, televíziót, mindent megvehet itt egy fedél alatt . . . s akkor fizet érte, amikor tud! . . . Jöjjön be hozzánk, velünk a legjteljesebb bizalommal beszélheti meg problémáit! Ha nem tudja, hogyan juthat el hozzánk, telefonáltasson értünk, kimégyünk, elhozzuk az üzletbe és haaz is visszük! CSODASZÉP BÚTOROK! HÁLÓSZOBÁK, EBÉDLŐK, NAPPALI SZOBÁK, KONYHA-BÚTOROK, ÁGYAK, MATRACOK, DÍVÁNYOK, SZÉKEK, LÁMPÁK, ÁLLÓ, VAGY ASZTALI MODELEK MÁR $1 AO 95 FROM .... i M [MODEL 21T122A! INGYEN HÁZI KIPRÓBÁLÁS ! Haza viheti, vagy elküldjük házához és kipróbálhatja, mielőtt megveszi! C 1» LEFIZETÉSSEL ^ KÖNNYŰ HETI ** RÉSZLETEKBEN Biztos lehet benne, ha az Wfcstinohouse Bármit vásárol nálunk, vehet akár 3 évet is’ a fizetésre. Ha pedig 90 napon belöl teljesen kifizeti a vételárat, semmi kamatot, vagy kezelési költséget nem számítunk fel! Magyar Üzleti-Magyar Kiszolgálási-Magyarul Beszélünk LICHTMAN BROS. A LEGNAGYOBB BÚTOR ÉS VILLANYOS HÁZI KÉSZÜLÉKEK MAGYAR ÜZLETE A VÁROSBAN! Két főbejárat: 152 NEW BRUNS'WICK AVENUE és 327 STATE ST. Perth Amboy, N. J. Telefon: Hlllcrest 2-5890 3 feladatát zavartalanul betölthesse ! I TELJES 3 SZOBA-BERENDEZÉS | HÁLÓSZOBA, NAPPALI$*1.95 1 SZOBA ÉS ÉTKEZŐ ..............................Mar • • ‘lül 1 Fizetheti heti $5.00 részletekben is! Vegyen egy uj Westinghouse TELEVÍZIÓT! KÍVÜL—BELŐL EGÉSZEN ÚJSZERŰ I f-1 JUH d M j •fcHrrTCTmCTr*