Hiradó, 1957. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-05 / 36. szám
2 A FÁKLYA MÓRICZ ZSIGMOND REGÉNYE — Az atyám engem mindig kisembernek hivott — mondta a fiatal pap, mosolygott, — és én még csakugyan egészen kis ember voltam, mikor ő meghalt Az asszony édesdeden ehno solyodott, a vékony szája úgy nyilt el, mint egy édes illatú hervadt virág; amely mindjárt lehull s utána mondta: — Kisember ... kis .Á . ember ... A fiatal férfi lesütötte a szemét, szemérmesen és rátapintottan, aztán tovább beszélt. —; Dadogó emb^r volt ... az atyám . . . néha én magam is érzem, mintha a fejem fölött sziklák lógnának, most mindjárt rámzuhan . . . s nem bírom kimondani a szót ... da ... da . . . dadogok, — s a homlokát egészen lehajtotta a kerti asztal széléig s a fejével megérintette a deszkát, mosolygott s kis fiú volt, fáradt és éhes . . . mindig éhes . . . persze . . . — Az én atyám nagyon régi ember volt, — folytatta enyhén, : — a forradalomkor már katona: Görgei ott felejtette a Tisza hidjánál, őrszem volt s mikor Paskievics utána nyomult, hajnalban tovább szökött, az őrszemet nem is értesítették, csak nem váltották fel . . . Az atyám tizenhat óráig állott egy helyben, akkor jöttek a muszkák, elvették tőle a hosszú puskát s bevitték a kórházba, mert dadoott. . .Ott volt két napig, akkor gy orvgos, jólelkü német ember zt mondta neki, itt van egy ru■el, eredj a patikába, hozz kámort . . . S a szemével magyaázta neki, hogy ez azt jelenti, ogy illanjon el . . .A z atyám zonban elment a patikába s hoott egy rubelért kámfort. Ismét lehajtotta a fejét, neetett, a tenyerébe támasztotta z arcát, oly kedves volt és olyan íaiv ... A papné szeme ködfáyolt kapott, ahogy nézte, néz:e . . . — Akkor az orvos bizonyitányt állított ki, hogy ez az emjer beteg: beszámíthatatlan, el cell bocsátani . . . Ezt az Írást ebélyegezte orosz pecsétekkel s íz atyám nem tudván oroszul, nindenkinek megmutogatta s gy orosz segítséggel jutott haza Dngba. — S az édesanyja? — mondta í papné, oly gyengéden és ked/esen, mindent tudni akart, mindent tudni kellett a fiúról, erről a jó, édes kisemberről . . . — Az édesaonyám, — mondta kissé elszomorodva a fiatal ember, mert mint minden fiú, megérezte, hogy ebben a percben, mint minden pillanatban, mikor idegen asszonyhoz bizalmas és jó és hű: hütelen és tá-Szakképzett SZERSZÁMKÉSZÍTŐK jó, állandó alkalmazást nyernek személyes jelentkezés utján HÄYDU ELECTRONICS PRODUCTS, Inc. 1426 West Front Street Plainfield, N. J. Tel. PLAINFIELD 7-1500 Legyen a NAPOS OLDALON... voli az anyjához ... — az édesanyám nagyon fiatal volt az atyámhoz. Ő még ma sem igen idős, negyvenhat éves . . . Szegény paplány volt, özvegy paplány, úgy . . . gyámleánya az atyámnak . . . Azt hiszem, jó embernek tartotta, hát hozzá ment az ungvajdai emberkerülő öreg paphoz . . . aki akkor valami hatvan éves, vagy kevesebb? agglegény volt s maga főzte magának az ételt. Az atyám, igen furcsa lélek volt, — már megint az atyai emlékeket mondta — külsejére nagyon goromba, nem adott magára semmit s mindenkinek megmondta az igazat, egész nap a könyvtárában ült: úgy féltünk attól, hogy kijöjjön, mindig suttogtunk az anyámmal, hogy az atyám meg ne hallja . . . Nem féltünk tőle: csak féltünk attól, hogy közénk lép... Magába merülten nevetgélt,, szemérmesen és hangtalanul s most is egy olyan halk és suttogó kisember volt, mint akkor lehetett, a papné meg volt illetődve: szivébe nyilait az anya fiatalsága: fiatalabb nála? . . . Annál dacosabban, annál mohóbban kívánta a halk és suttogó fiút, ezt a jó és finom kisembert a maga bűvkörében ... A fiatalember ráemelte szemét s fojtott édes mosollyal, őszintén szólt: (Folytatjuk) Hírek a Perth Amboy-i Független Magyar Református Egyház köréből XL ÁBRAHÁM DEZSŐ, leikési i 331 Kirkland Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 ISTENTISZTELETEK: minden vasárnap reggel 9 órakor mgol nyelven, 10:30-kor pedig magyar nyelven. NŐEGYLETÜNK g y ü 1 é se ninden hónap 2-ik vasárnapján délután 2 órakor van. hétfőjén este 7 órakor gyülésezik. IFJÚSÁGI Egyesületünk minden csütörtök este 8-kor jön öszsze. A BIBLIA Iskola és konfirmációs osztály minden szomba| ton délelőtt 9-től 12-ig g'yako-i ml. PRESBITERI gyűlés minden lónap 2-ik keddjén este 8 óra- I cor. jj URVACSORAOSZTÁS min• den hónap első vasárnapján, . nindkét istentiszteleten. A FIATAL Nők Köre minden lónap első és 3-ik keddjén este > órakor tartja gyűlését. AZ ÉNEKKAR minden szérián este 7 órakor tartja próbáit. FÉRFI Körünk minden hó első szerdáján este 8 órakor tartja gyűlését. A KONFIRMANDUSOK Köre minden hónap 2-ik és 4-ik IFJÚSÁGI MUNKA. — Ifj. Frank Pfeiffer presbiterünk vezetése alatt folyik ez az áldásos szolgálat, pénteken este. Két csoportunk, a serdülők és ifjak, kéthetenként gyűlnek össze részben az egyházzal kapcsolatos tevékenységre, részben szórakozásra, felnőtt felügyelet mellett. KEZDŐ konfirmándusaink szombaton délelőtt 11 órakor, a haladók reggel 9-kor járnak oktatásra. Ezt a szolgálatot a gyülekezet lelkésze végzi. Hírek a Budapesti Női Demokrata Klub köréből Szeptember 14-én nem kirándulást, hanem Szüreti Bált rendez a klub a Szebelédy Hallban. Népszerű angol és magyar táncok bemutatása, szőlőlopás és PASSAIC ÉS KÖRNYÉKE Hírek a Szt. István Római Katolikus Egyházközségből Plébános: FT. GÁSPÁR JÁNOS 223 Third Street, Passaic, N. J. Szentmisék e héten: hétfőn Gaál Tamáséért, kéri özvegye és Szép Máriáért, kéri Illényi György. Kedd: Takács Istvánért, kéri Mellm Mária és Klauzer Rózáért, kéri végrendeletében. Szerda: Link Istvánért, kéri McKenna Károly. Csütörtök : Phillips Györgyért, kéri Leipert Ilona. Péntek: Pálfy Ignácért, kérik szülei és Deli Júliáért kéri Rákóczi Warren. Szombat: Fidler Mihályért, kéri Wolson Zsófia. Vasárnap: Horváth Ferencért, kéri Griff óul György és Fekete Antalért, kéri a Bornemissza család. Szerda este szent Novena 7 órakor. Péntek: első péntek. Szentmisék reggel 9 és: este 7 órakor. Szeptember 8-tól ismét öt vasárnapi szentmisénk lesz,» reggel 7:30, 9, 10, 11 és 12 órakor. Szeptember 9-én iskolánk megnyílik. Minden gyermeknek itt kell lennie 9 órakor, szülője kíséretében. Magyar inségakciót és sajtót pártoljuk. Szerda este 7-kor szent Novena magyarul. Csütörtök: Szent óra, Magyarország felszabadulásáért 7- 8 óráig. Péntek este pont 8 órakor Bingp lesz egész éven át, kivéve Nagypéntek. Menekültjeinket kérem, minél előbb regisztráljanak a plébánián. Ez becsületbeli kötelesség, no meg a rend is megkívánja. Csütörtök este Magyarország felszabadulásáén!' szentóra van. Minden vasárnap délután 3 órakor szentségi áldás van. Szerda este szent novenáink vannak 7 és 7:30 órakor. A szülőhaza mielőbbi felszabadításáért végezzük; ez mindenki érdeke, aki magyar! Második vasárnap Oltár Egylet gyűlése. Harmadik vasárnap a Harmadik Rend gyűlése. Minden hó 2. hétfőjén a magyar- és angolnyelvü Szent Név Társulat gyűlése. VEGYE HASZNÁT apróhirdetési rovatunknak. (Az első oldalon alul közöljük ezeket) — Ha valamit el akar adni, vagy venni akar, vagy bérbeadni valója, vagy bármilyen más hirdetnivaiója van, hirdesse lapunkban. Bgyeszerü, párszavas apróhirdetés egyszeri közlésének ára $1.50, kétszer közölve $2.50, többször, $1.00 esetenként. (Mind a négy lapunkban az egyszégár $4.00, kétszer $7.00, többször $3.50 esetenként.) Szívesen megírjuk ha valámilyen családi esemény hírét szeretné közöltetni lapunkban. Az ilyen személyi hírek közlése nem kerül semmibe, de csak akkor tudjuk megírni, hogyha ki-ki értesít bennünket, mert riportereink, külön hírszerzőink nincsenek. Ne nehezteljen ránk senki, ha valamilyen hire kimarad a lapból, mert nem közölte azt velünk! — Kérjük olvasóinkat, küldjenek, vagy telefonáljanak be minél több hirt, szives örömest közreadjuk lapunkban! hasonlók vannak a műsorba felvéve. A Kára-Németh Testvérek zenekara fog muzsikálni. Előfizetési nyugtával — a lapot: Nyugtával dicsérd a napot, HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! áli# Ml ÚJSÁG PASSAIC0N? (Az alábbi híreket Markos Jenő ügyvezető szerkesztő írja, akihez minden ilyen természetű közlemény legkésőbb hétfő estig eljuttatandó. Cime : 82-84 President St. (Apt. 10), Passaic, N. J.) SZEPTEMBER 7-én, szombaton magyar szinielőadás lesz a Szent István Kultúrteremben. Színre kerül: “Sej-Haj Gyöngyvirág” 3 felvonásos zenés színmű. A főszereplő Jávor Pál, több mint 100 magyar film főszereplője. A “RELIEF for the Hungarian Victims of communism of Passaic and Vicinity” pénztárosánál, Dr. Kormann Frigyesnél (215 Third St.) a napokban megjelent egy szabadságharcos özvegye, névszerint: Nagypál Erzsébet és támogatást kért. Előadta, hogy férje már 1956 okt. 26-án elesett a budapesti harcokban. Neki sikerült akkor még csak 4 hónapos gyermekével Nyugatra menekülnie. Decemberben Amerikába hozták és itt, South Orange-ban egy 5- gyermekes amerikai család fogadta be. Kisgyermekére való tekintettel munkát nem tudott vállalni és a család sem tudta már tovább tartani. Itt Passaicon állást és lakást Ígértek neki, ezért ide jött. Fizetést azon\ Lindeni Független Ref. Egyház Hírei 1135 Cla.'rk St., Linden, N. J. HUNY ADY LÁSZLÓ, lelkész Vasárnapi iskola minden vasárnap 10-től. istentisztelet minden vasárnap 10:30-tól. Szeretettel hivjuk a híveket: Jöjjenek, adjunk hálát az Urnák! Angolnyelv-tanitás van egyházunk iskolájában minden csütörtök este 7:30-tól, teljesen díjmentesen. Minden érdeklődőt szívesen látunk! Egyházunk tagjai és barátai jólsikerült meglepetési ünnepélyt rendeztek Gyüre József és neje, sz. Nagy Piroska 35-ik házassági évfordulóján. Gyüre József és neje Csapról vándoroltak ki és Woodbridgen telepedtek le; tevékeny részt vesznek minden arra érdemes magyar ügyben. Egyházunk tagjai e szép meglepetési ünnepélyt a Gyüre házaspárnak az elmúlt öt évi építő és áldozatkész munkájuk elismerése és megbecsülése, valamint tiszteletűk kifejezése jeléül rendezte. A szép ünnepélyt a lelkész imája nyitotta meg, majd Hunvady Piroska, az ünnepeltek unokája köszöntötte fel a boldog nagyszülőket. A lelkész, valamint Thoma Márton, egyházunk érdemes gondnoka, Taba János, egyházunk presbitere, id. Kertész János, Kára Károly, Papp Evelyn és Thoma Mártonná, nőegyletünk elnöke mondottak szép üdvözlő beszédet. Az ünnepeiteket sok szép és értékes ajándékokkal lepte meg a díszes vendégsereg. Gyüre József és neje Nt. Hunyady Lászlóné sz. Gyüre Boriska édesszülei. A szép családi ünnepélyen köszöntöttük Kára Károly és neje, egyházunkat fennállása óta segítő és pártoló testvéreinket házasságuk 10-ik évfordulóján, valamint Taba Lászlót, ki most töltötte betizenhetedik esztendejét. Történt valami aminek hírét nyilvánosságra szeretné hozni? Ha igen, közölje velünk a hirt és mi szi vesen közreadjuk lapunkban hozhatjuk. ban csak munkája második hetében kap és mivel teljesen anyagiak nélkül van, segélyt kér. Szerencsére éppen megelőzően az egyik menekült család visszafizette kölcsönét és igy a szegény özvegy $50.00 kölcsönben részesült. A fenti és hasonló esetekkel kapcsolatban a pénztáros rámutat arra a megdöbbentő jelenségre, hogy a 156 kölcsönvevő közül mindezideig csak 36 fizette vissza tartozását. Minthogy a “Relief”' által összegyűjtött összeg rendeltetése nem csupán az ide került menekült magyarok segélyezése, hanem— és elsősorban — az otthon reménytelenül szenvedő honfitársainknak, úgyszintén a menekült táborokban sinylődőknek az orvossággal, ruhával és élelemmel való támogatásban, ismételten felszólítjuk azokat az uj -menekülteket, akiknek anyagi helyzete már megszilárdult, hogy tartozásukat mielőbb egyenlítsék ki, vagy legalább is igazolják, hogy erre még nem képesek. (Ha ez a felszólítás is eredménytelen marad, hirlapilag fogják közzétenni az indokolatlan késedelmezők neveit. A jelen esetben a visszafizetés nemcsak jogi, hanem elsősorban magyar becsüeletbeli kötelesség!) ANTAL FERENC, a garfieldi Amerikai Magyar Polgári Li-FRIENDLY BAR I volt FARKAS TAVERN I Jóbarátok vendéglője Lökli Vendel és Klics Ignác tulajdonosok j 106 President St. Passaic, N. J. MINDENFÉLE óra- és ékszer javításokat jótállással, mérsékelt áron csinál TAKÁCS IMRE magyar órás és ékszerész 35 MONROE ST. PASSAIC, N. J. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállitására. — NYITVA ÉJJEL-NAPPAL — JOHN LABASH 40 MONROE ST. PASSAIC, N. J. Telefon: GRegory 3-3037 Kánál viselt alelnöki tisztségéről lemondott. MAJOR ANDRÁS (137 Parker Ave.) régi-amerikás magyar 81 éves korában aug. 19-én elhunyt. A GARFIELDI Amerikai Magyar Polgári Liga szüreti mulatsága pompásan sikerült az elmúlt vasárnap. PASSAICI MAGYAR SZENT ERZSÉBET TÁRSALGÓ ÉS RETEGSEGÉLYZŐ NŐI EGYLET Alakult 1898 március 20-án. Gyűléseit tartja minden hó 4-ik vasárnapján d. u. 2 órakor a róm. kát. iskola helyiségében, 212 Market St., Passaic, N. J. -—- Elnök Gint er Ar>drásné; alelnök Polonkai. Józsefné; titkár Kenéz Sándorné, 121 East Clifton Ave., Clifton, N. J., kinél minden betegjelentés eszközölhető; pénztárnok Juhász Andrásné; jegyző Molnár Andrásné; ellenőr Józsa Emilné, lev. titkár Horváth Józsefné, 72 Dayton Ave , Passaic, N. J., akihez az összes levelek küldendők; számvizsgálók: Ábrahám Lajosné, Hegymegi Józsefné, Wauehtler Istvánná, Ábrándi Józsefné, beteglátogatók: Passaicon Maxwell Jánosné; Cliftonban Király Jánosné; Garfielden Polonkai Józsefné; ajtóőr Riszkó. Andrásné; zászlóvivők: Tóth Vendelné, Novák Ferencné; tiszteletbeli orvos: dr. Julianna Schwartz, 115 Prospect St., Passaic, N. J. — Hivatalos íap: Szabad Sajtó. RO TH FURNITURE COMPANY ÜZLETÉBEN 106-108 Market St. Passaic, N. J. Telefon: PRescott 7-1834 Ha utazni akar hajón vagy repülőgépen, ha vakációra megy vagy nászutasok részére útitervet vagy hotel rezerválást akar, ha házat vagy farmot eladni vagy venni akar, ha tűz elleni vagy baleset elleni biztosítást akar, ha bármilyen hivatalos okiratot akar, vagy bármely nyelvről angolra fordítást akar, ha polgárosodni vagy törvénytelenül itt levő törvényesíteni akarná magát — foruljon teljes bizalommal RIZSÁK JÁNOS KÖZJEGYZŐ IRODÁJÁHOZ 141 JEFFERSON ST. PASSAIC, N. J. TEL. PRESCOTT 7-1736 BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉSI IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családnak módjában áll igénybe venni BIZUB temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN DÍJMENTES ___ Orgona bevezetve! — Air Conditioned! Pontos címünk: 203-205-207 THIRD ST. PASSAIC, N. J Telefonszám: PRescott 7-4332 37 EYOTA közmegelégedésre látom el a legjobb árukkal és a lehető legjutányosabb árak mellett a nálam vásárlókat. Minden igényt ki tudok elégíteni JACK KLEIN, túl. Válogathat a legfinomabb és legolcsóbb cipőkben: M 1957. SZEPTEMBER 5. GONDMENTES N|v ÉS KELLEMES üzleti, vakációs, vagy mézeshetekre tervezett utazásának előkészítése végett forduljon bizalommal CSÍPŐ LAJOS KÖZJEGYZŐHÖZ 303 Maple St. ^g. 'ufk Perth Amboy, N. J. FORINTOT felelősség mellett küldünk Magyarországra! — Telefon: VAlley 6-3661 — Alapítva 1907-ben NŐK RÉSZÉRE FÉRFIAK részere GYERMEKEKNEK legkitűnőbb a világhírű legfinomabb RED CROSS “NUNN-BUSH”* “SIMPLEX cipők cipők FLEXEPS” cipők KLEIN FINE SHOES 238 Dayton Ave. Tel. PR 9-2883 Clifton, N. J. Az egyedüli sarokiizlet, ahol magyar, német és angol nyelven, a legelőzékenyebben szolgáljuk ki kedves vevőinket. Amikor egy gyerek a világ képét lerajzolja, a nap mindig süt a rajzon . . . még akkor is, ha esik az eső . . . Ugyanez a vidám biztonság tükröződik a folytonos takarékosság építette anyagi erősségről is . . . Legyen ön is takarékoskodó s élvezze az élet napos oldalát! ... JELENLEGI OSZTALÉK-RÁTÁNK 3r<>