Hiradó, 1954. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1954-03-18 / 11. szám
VOL. XXXIII. ÉVFOLAM — NO. 11. SZÁM. PERTH AMBOY, NEW JERSEY---------------------■ =■■" H-- J-l'Ll- — L-----------J-l ------------ "I . Ára 10 cent THURSDAY 1954. MÁRCIUS 18. Mit fognak 100 év múlva a történetbuvárok gondolni rólunk Ha valamikor a jövőben, mondjuk, — hogy úgy 100 év múlva egy fiatalabb történetbúvár, kiből a múltak keserű tapasztalatai nem öltek még ki minden idealizmust, tanulmányozni fogja a jelen korból fennmaradt újságokat, igen furcsa véleménye lesz a ma élő amerikaiak mentalitásáról. Valami nem lehetett rendben, mondja majd a 70-80 év múlva születendő késői utódunk, ha látja, hogy ebben a vészesen komoly időkben, mikor az egyéni szabadságot biztositó civilizáció kérdésében a két részre szakadt emberiség élet-halál harcot viv, az amerikai sajtó hosszú időn keresztül a legfontosabb eseménynek azt tartotta, hogy egy McCarthy nevű szenátor a kétségtelenül ártatlan közéleti nagyságok közül kiket állított pellengérre olyan kvalifikálhatátlan formában, hogy kommunista érzelmekkel gyanúsított egyénekkel hozta őket kapcsolatba. A legsajnálatosabb a dologban az, hogy ami 100 év múlva furcsának- fog látszani, az a józan ésszel és reálisan gondolkodó mai ember szemében is furcsának látszik. Elég szép számban vannak manapság is ilyenek, mert az amerikai nép született intelligenciája semmivel sem kisebb más kultur népnek hasonló intelligenciájánál. Csak későbben, a különböző körülmények befolyása következtében nő vagy csökken az értelmiségi foka egy népnek, bár a két világháború következtébeni szerencsétlen változások az egész világon abnormális helyzetet idéztek elő. Az emberek elvesztették józan Ítélőképességüket, s hogy helyzetükön javítsanak, a legfantasztikusabb lehetetlenségek megvalósítása iránti törekvéseikben a legborzalmasabb kegyetlenségektől sem riadtak vissza. McCarthy szenátor módszerének esetleges I következményeit nem lehet szó nélkül hagyni Egy harmadik világháborúnak az előbbi kettőnél kiszámíthatatlanul nagyobb réme sötét árnyékként nehezedik az egész emberiségre. Ha a második világháború után a józan ítélőképesség talán részben vissza is tért, annak újbóli elvesztésétől mégis okunk van félni. Ilyen időkben nem szabad amerikaiakat egymás ellen ingerelni, mert .ebből még akkor sem származhat semmi jó, ha a legönzetlenebb hazafiság leplével igyekezünk e ténykedésünket takarni. Mint már azt hónapokkal ezelőtt is hangsúlyoztuk, McCarthy módszere, mellyel az ország biztonságát veszélyeztető belső ellenséget, az amerikai kommunistákat igyekszik leleplezni, mint egy jó cél elérésének rossz eszköze, végeredményben igen károsnak látszik. Ugyanis mig egyrészt megzavarja a tényleges helyzetet tisztán nem látók józani ítélőképességét, másrészt olyan diktatoriális elveket igyekszik meghonosítani az amerikai szabad élet működésében, amihez hasonló esetek voltak részbeni okai annak a két világkatasztrófának, miknek vövetkezményeit emberöltőkön keresztül még akkor is nehéz lenne kiheverni, ha egy újabb földrerigető összeütközéstől nem kellene tartanunk. A belső kommunisták felleni védekezésre az Egyesült Államoknak több igen hatásosan és kielégítően működő szerve van, s a szenátusi albizottság McCarthy módszere nélkül is eredményesen tudna kooperálni ezekkel a szervekkel. Viszont az amerikai demokratikus szabad elvek alkalmazása mellett igen bajos lenne McCarthyt a törvényadta jogaiban korlátozni, igy McCarthy valószínűleg mindaddig nem fog változtatni az ő módszerén, mig az újságok, rádió és televízión keresztül a neve mindennap számtalan formában szereplni fog a közvélemény előtt. Ha senki nem írna és nem beszélne McCarthyról, legalább is nem többet, mint amennyit a többi szenátusi albizottságokról Írnak, akkor McCarthy senkinek sem okozna különleges problémát. Nemcsak a kül-politikai helyzet, de a belpolitikai viszonyok is gondot okoznak Eisenhower elnöknek Különösen nem okozna gondot ta republikánus pártnak, mért a szenátusban csak Nixon alelnök szavazatával képesek a demokratákkal szemben a többségi előnyöket megtartani és igy nem engedhetik meg, hogy McCarthy esetleg szembe forduljon a párttal. McCarthyt tehát a republikánusok kénytelenek keztyüs kézzel kezelni, ami viszont szintén nagy problémát okoz nekik, mert az őszi választásokon, hol a Kengresszus alsó házát teljes egészében, s a szenátusnak egyharmadát újra választják, a demokraták kétségtelenül a McCarthyizmust fogják a legjobb ütőkártya gyanánt használni. így tehát az óriási gondokat okozó külpolitikai helyzet mellett Eisenhowernek éppen elég gondot okoz a belpolitikai helyzet is, mert ha a jövő év elején összeülő uj Kongreszszusban a demokraták kerülnének többségbe, a republikánus administrációnak igazán nem lenne irigylésreméltó helyzete. A múlt hét eseményeinek vizsgálgatásai közben alig találhatunk az amerikai újságokban olyan érdekesebb hirt, melyben McCarthy neve nem fordult volna elő. Ezért voltunk kénytelenek mi is oly sokat foglalkozni vele, s ezzel majdnem ellenmondásba keveredni azon fenti kijelentésünknek, hogy McCarthy a nyilvánosság éltető sugarainak hatása alatt nőtt olyan nagyra, mint amilyen nagynak ő képzeli magát. Ez éltető sugarak nélkül ő gyorsan leszáradna az amerikai szenátoroknak hivataluknál fogva (Folyt, a 4-ik oldalon) KOSSUTH LAJOS-«« március 20 HATVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1894. március 20-án éjjel halt meg, az olaszországi Turinban KOSSUTH LAJOS . . . Az elbukott 1848-49-es szabadságharc után Törökországba, Angliába ment, majd Amerikába jött, hogy az osztrák elnyomatás alól a magyar nemzet felszabadítására a szabadság-szerető népektől segítséget, támogatást szerezzen . . . Nem kapta meg, amit kért, amit várt, amit remélt . . . 35 évi hontalanság, keserves száműzetés, nemzete sorsáért aggódás után, 92 éves korában visszaadta nemes lelkét Teremtőjének ... A lelket, amely ma is féltő, aggódó, őrző nemtőként lebeg e balsors-üldözte, szétszórt, szomorú nép felett . . . Kossuth Apánk emlékezetére idézzük örökbecsű szép költeményét: Ki volt Kossuth ? Fiam, ezt kérdezed ? Nevére kulcsold imára kezed! Szived dobogjon, szemed izzón, égjen, Mint két csillag a nyári barna égen; Ajkad lobogjon, mint a rengeteg, Melybe a villám tüzmagot vetett — Melled feszüljön, mintha átölelnéd Élted álmát, legszentebb szerelmét; Mikor kimondod halhatatlan nevét, Mely üstökösként piroslik feléd . . . Be gyönyörű név . . . szent, könnyes, jajos : Kossuth Lajos . . . Ki volt Kossuth ? . . . Négy évszázad óta Zsupfedte kunyhó várta és dalolta . . • Mikor a rémes pallos rémitett S a jobbágy eltemette a hitet; Mikör a dézsma-bot szántott a hátán S uj kinzópoklot szőtt a bécsi sátán; Mikor látta, hogy a császári ház Rangot, földet az árulónak ad . S a megparancsolt cél itt semmi más: Letörni a magyar sas-szárnyakat, — Se jog, se föld, se szabadság a népnek — Bitó-halál, akik élére lépnek — A könnyek óceán-tengerében Mely égig dagad s csillagot tapos, Megszületett, Rákóczi lelke-képen, Mint Husvét-hajnal a Nagypénteki éjben: Kossuth Lajos. Megszületett és hozott szabadságot, Trónusára ült a népakarat, Jog, egyenlőség gyújtott és világolt S hulltak bilincsek és válaszfalak ... De a sugárt elnyomja a sötétség S a szabadság drága arany-vetését Megtaposta a zsarnok, hitszegőn; Hogy Kossuthot és népét megkötözze, A világ két hatalma fogott össze; Egymás gyilkos bűneit védve hőn . . . X elbukott a szabadság lobogója . . . Bitófák mellett sirt a Kossuth-nóta, De prófétája két világon át Magával vitte vérző honát . . . iai Dr. Kiss Menyhért “Ki volt Kossuth” cimü A szabadság megtépett lobogóját A nagy népek babérral teleszórták S bár leverte gazul a muszka-kar:- Nagy, ünnepelt, dicső volt, a magyar . . . / Ez volt Kossuth, szivedbe zárd, fiam, Mint szent oltárkép lebegjen előtted: Ezer éve meghaltak annyian S ő legnagyobbja minden időknek . . . Ifjúként dobták hosszú rabságra, De a haza ryiár vele volt bezárva, 'S mikor legyőzték helóta-hadak, A megváltott nép hiába várta, A hatalom innen kizárta S meghalt idegen csillag alatt . . . Ki millióknak hazát adott, Élte végéig hazátlan maradt, Csak a szivek legmélyén lakhatott, Héttitku, záros, nagy pecsét alatt . . . i Most köztünk vagy, szoborban és halottan, Ah, de az ország, a Nagymagyarország Oda van már . . . Idegenek elorzzák . . . És idegen parancsol ottan Hol bölcsöd ringott, Kossuth Apánk! De a végzet nem szakadt volna ránk, Ha a Kossuth álma valóra váT S Budán él, velünk, a magyar király! Ha, akin kardra és kaszára jók, Jogot kapnak a dolgos milliók, Ha a gondolat, a sajtó szabad, Testvérnépet köszönt uj virradat. Ha a falánk kétfejü-sas helyett Turulmadár zug a bércek felett S Kossuth lelke élt volna fent s alant, Nem volna másé egy maroknyi hant! A Beszkidektől le az Aldunáig Együtt volnánk, mind, az utolsó szálig . . . És együtt leszünk, ha a Kossuth-örökség, Halottaiból feltámad manapság, Hogy ami széthullt ismét eggyé kössék: A jog, egyenlőség és szabadság! RÖVIDEN XII. PIUS PÁPA nemrégiben uj püspököket nevezett ki Amerikában. Köztük van egy magyar-születésü püspök is: Annabring József is, a wisconsini Superior püspöke, aki 1900- ban született Magyarországon Szapárligeten. Iskoláit Amerikában végezte. A MAGYAR futbalisták novemberi londoni győzelmét a kommunisták szerették volna a mai vörös rendszer javára elkönyvelni. A valóság azonban az, hogy a kiküldött diadalmasan győztes magyar csapat játékosai, három kivételével, mind régi, háború-előtti kitűnő futbalosokból volt Összeválogatva. (Ezt az angol lapok is megírták, sőt azt is, hogy Jimmy Hogan, a hires angol futbal-tréner * már vagy 30 évvel ezelőtt járt Magyarországon s “úgy megtanította a magyarokat a labdarúgásra, hogy végül is most ők vertek meg minket.”) AZOK A MAGYAROK, akik amerikai egyetemi tanulmányaik befejeztével doktori értekezésük tárgyául “k e 1 e t - k özép-európai” kérdést választanak, a doktori értekezés elkészítéséhez — bizonyos feltételek esetén — anyagi segítséget kaphatnak. A Magyar Nemzeti Bizottmány vallás- és Közoktatásügyi Bizottságának elnöke felkéri a pályázókat, hogy címüket és adataikat sürgősen közöljék vele a következő címen: István Barankovics, 110 East 84th St. Apt. 2-D, New York 28, “Ma jobban együttérez a magyar néppel Amerika, mint 1848-ban” - Eisenhower Dwight D. Eisenhower, az amerikai Egyesült Államok elnöke március 10-iki kelettel az alábbi szövegű, sajátkezű aláírásával ellátott levelet intézte az AMSz országos elnökéhez, Szántay Dániel chicagói gyártulajdonoshoz : “Örömmel értesültem arról, hogy az Amerikai Magyar Szövetségben tömörült egyházak és egyletek országszerte megünneplik március 15-ikét, a magyar szabadságharc évfordulóját. Az a tény, hogy magyarszármazású amerikai polgárok ezévben is összefognak, hogy 1848 március 15-ikének lelkesítő eseményeit újból emlékezetükbe idézzék, bizonyítéka nem csupán a magyar nép hagyománytiszteletének, hanem egyúttal szabadságszeretetének is. Akárcsak 1848-őom, mkior a magyarországi események meleg együttérzést váltottak ki az Egyesült Államok pépében, éppenugy igaz megértés nyilvánul meg ma Amerikaszerte a magyar mép iránt, annak jelenlegi szorongatott helyzetében. Amidőn 1848-öcm Budapesten nyilvánosságra hozták a magyar szabadság Tizenkét Pontját, Zachary Taylor, az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke a következő nyilatkozatot tette a Congress együttes ülésén : “Amerika közvéleménye igen határozottan áll ki a magyar ügy mellett . . . csodálattal adózva a magyar népnek, amely ilyen hősiek áldozatokra képes felszabadulása érdekében . . .” Több mint egy évszázaddal azután, Magyarország népe ismét idegen járomban sínylődik. Mindezek dacára bízom benne, hogy a magyar származású amerikai polgárok márciusi ünnepségeinek szabadság melletti tüntetése egyúttal kifejezi a magyar szülőföld népének felszabadulás iránti vágyát is — bármilyen gátlásokkal kell is jelenleg megküzdeniök! Ugyancsak biztos vagyok abban, hogy ma még nagyobb együttérzéssel sorakozik fel a magyar ügy mellett Amerika nepe, mint tette akár 1848-óem. És ezekben a szabadságeszmékben, valamint az általuk messzi világrészeken gerjesztett baráti érzésekben találhatjuk meg egy boldogabb jövendő zálogát. őszinte üdvözlettel, DWIGHT D. EISEN HO WER s. k.” HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÖL A munkásság “sarokba szorította” a rendszert (FEP) Nagy Imre emlékezetes julius 4-i beszédében, többek között, ígéretet tett a munkásság életnívójának emelésére. Egy héttel később ezt Rákosi is megerősítette, sőt különböző formákban kb. 60-szor említette az élltszinvonal szükséges emelését. Ebben az időben hangzott el a nagy Ígéret is a parasztság felé, hogy ki lehet lépni a kolhoszból. A parasztság hirtelen cselekvése nemcsak a rendszert lepte meg, hanem jelentős előnyöket harcolt ki magának, ezzel a — ma már leírhatjuk — történelmi megmozdulásával. E- lemi erővel ragadta meg földjét. A munkásság sem maradt tétlen. Harcba indult az Ígéretek teljesítéséért. Amig a paraszt-' ság földjét vette, vagy követelte vissza termelőeszközeivel együtt, addig a munkásság a maga módján a munkabér frontján indult általános rohamra. Az üzemi bizottságok, gyáriigazgatók és minisztériumok nem tudták visszatartani a rohamot és különböző jogcímeken, mint pl. normaváltozás, pótidő engedélyezése stb. annyi munkabért fizettek ki, hogy sok helyen elfogyott a munkabéralap, sőt azt hatalmas mértékben túllépték. A rendszer hónapok múlva jött rá, hogy nincsenek arányban a munkabérek a termelési eredménnyel. Röviden: többet fogyasztottak, mint termeltek. Ennek pedig még a kommunizban is csőd a vége. Ennek megakadályozására a Szabad Nép február 25-ki száma riadót fújt és többek között ezeket írja: “Felháborító, hogy 1953 utolsó negyedében volt olyan hónap, amikor a kohó- és gépipari minisztérium valamennyi igazgatósága túllépte a béralapját . . . nem lehet tűrni, hogy az üzemek vezetői sorra teljesitik a jogtalan követeléseket ... a Láng gépgyárban 106 percet engedélyeztek egy olyan munkára, aminek a normája 27 perc . . . Kemény kézzel véget kell vetni a lazaságoknak, a pazarlásnak, a nemtörődömségnek. A bérlazitókkal a törvény teljes szigorával kell eljárni, legyen az magasállásu állami funkcionárius, gyárigazgató, vagy művezető.” Mindehhez csupán két megjegyzést füzünk: az egyik az, hogyha a művezetőtől fel a magasállásu funkcionáriusig mindenki felelős és mindenki lazította a normát, akkor maga a rendszer tette ezt, mivel az említettek jelentik magát a rendszert; másodszor, ha a munkásság nem növelte a termelést a kissé jobb fizetések idején, akkor vájjon miként fog dolgozni, ha a régi fizetésének színvonalára visszaszorítják? A parasztság nem akar adót fizetni Az adóprés a bolsevista Magyarországon legkíméletlenebbül a parasztokat zsákmányolta ki. A kegyetlen adóbehajtás egyik főoka volt a parasztság ellenállásának a rendszerrel szemben. Most azonban a rendszer rászorul parasztság támogatására s különböző “kedvezményekkel“” igyekszik az agrárnépességet magához édesgetni. Eddig azonban ez a törekvés tökéletes kudarcot vallott. A Szabad Népben Polonyi Szűcs Lajos, a pénzügyminiszter helyettese, keservesen panaszkodik, hogy a parasztság nem hajlandó adót fizetni. “A községekben az adófizetés nem halad kellő ütemben. Arra kell törekedni, hogy minden dolgozó paraszt világosan lássa, aki nem fizeti rendesen adóját, az fékezi a kormányprogram megvalósulását.” A miniszternek valóban igaza van, a parasztság valóban nem óhajtja azt, hogy zsarnokainak programja megvalósuljon s ezért amennyire teheti, szabotálja az adófizetést. Az orvosság pedig a baj ellen a régi kommunista recept szerint: a falusi propaganda fokozása.
