Hiradó, 1952. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1952-06-19 / 25. szám
34k oldal HÍRADÓ Európa Színház Műsora “PESTI MESE” ÉS “AZ ELSZÖKÖTT MENYASZSZONY” VASÁRNAP DÉLUTÁN AZ EURÓPÁBAN E hét vasárnapján délután 1 órától este 7 óráig két remek magyar filmet játszik az Europa színház. A nagy nyári melegekre való tekintettel egyelőre este nem lesz előadás. így az első előadás 1 órakor kezdődik — az utolsó teljes magyar előadás 4 órakor veszi kezdetét. Az előadások folytatólagosak. A vasárnapi műsor — “Pesti mese” Páger Antal, Turay Ida, Kabos Gyula remek mulatságos zenés vigjátéka. A másik vígjáték az “Elszökött menyasszony” amelyben Bársony Rózsi, Dénes Oszkár és- Rózsahegyi Kálmán játszák a főszerepeket. Perth Amboy Tel. P. A. 4-0108 Csüt. Szombat I] Vas., Hétfő, Esther Williams Kedd “Skirts B Dale Robertson I Ahoy” “Lydia 223S2 Bailey’ Joan Evanssal Színes kép —■ Jövő szerdán jön — “WALK EAST ON BEACON” MINDEN KEDDEN ÉS SZOMBATON ELŐZETES BEMUTATÁS MÁR MOST MEGVEHETI JEGYÉT A MAJESTIC PÉNZTÁRÁNÁL ROBINSON vs. MAXIM a világ könnyüsuly bajnokságáért HÉTFŐN ESTE, JUNIUS 23-ÁN televíziós közvetítés A ST. JAMES MOZIBAN — ASBURY PARK, N. J. — Most vegye meg jegyét. Ez a mérkőzés nem lesz az otthoni televízión közvetítve. Pént. Szombat: Jean Crain “Model and the Marriage Broker” és “MASK OF THE AVENGER” Vas. ---- Hétfő “The Son of Dr. Jekyll” és Joan Crawford ‘THIS WOMAN IS DANGEROUS’ Szombat éjfélkor BURSLEQUE A VÁSZNON! ‘Ding-Dong’ összes jegyek 65c Kedd, Csüt. Danny Kaye “Up in Arms” és Bob Hope “THEY GOT ME COVERED” Oku:s' ember újságot oivas Lelkiismeretes ember; előfizet. Ne felejtsük el, hogy az utolsó teljes magyar előadás 4 órakor kezdődik. Világbajnoksági mérkőzés A világ könnyűsúlyú box mérkőzése hétfőn este, junius 23-án lesz megtartva a Yankee Stádiumban. Ezt a mérkőzést a hires Asbury Park-i St. James Theater televízión fogja közvetíteni. Ezt a mérkőzést Robinson és Maxim között a rendes házi televíziók nem fogják közvetíteni. Sem a rádiók nem adják ezt a programot. New Jerseyben a 3t. James Theater az egyetlen, mely ezt a mérkőzést az óriás vásznon külön televíziós megegyezés alapján közvetíteni fogja. A St. James azokhoz a kevés mozikhoz tartozik Amerikában, amelyek televíziós közvetítés céljára óriás vászonnal lett ellátva. A St. James a Walter Reade mozikhoz tartozik. Hírek a Budapesti Női Demokrata Klub köréből Klubunk julius 25-én autóbusz kirándulást rendez a Niagara Falls-hoz, a Kanada határánál levő világhírű vízeséshez. Indulás julius 25-én, pénteken este, hazaérkezés julius 28-án, hétfőn reggel. Egy éjszakát ott töltünk egy hotelben. Jelentkezni lehet erre a kirándulásra a következőknél: Mrs. Elizabeth Chapják, Mrs. Mary Bernay, Mrs. Elizabeth Bukaski, valamint Mrs. Mary Mitruska elnöknél. Mindenféle vasáruk, szerszámok, festékek, edények, háztartási felszerelési cikkek, stb. kedvező beszerzési helye MADSEN & HOWELL, Inc. (azelőtt Perth Amboy Hardware Co.) 313 MADISON AVE. Perth Amboy 4-4000 MAGYARUL BESZÉLÜNK ! Finom minőségű GYÉMÁNTOK Órák — Ékszerek {Szakszerű óra- és ékszer ja vitát Kreielsheimer az ékszer-ajándék üslet 133 SMITH STREET Kitűnő FŰTŐOLAJAT gyorsan, pontosan szállítunk OLAJÉGŐKET bevezetünk és karban tartunk KAYO WUJCISKI’S SOUTH SECOND STREET COAL & OIL CO. Perth Amboy, N. J. Telefon: P. A. 4-1193 A HET (Folyt, az 1-ső oldalról) inches kést felkapva fenyegetni kezdte Mrs. Arnoldot. Abban a pillanatban érkezett meg az iskolából a 9 éves Betty, kit a fegyenc azonnal lefogott. Közben Snyder megtalálta a házból a garage-ba vezető ajtót és a gyermeket az anyjával együtt az ajtóba kényszeritette. Mrs. Arnold elől ült, a fegyenc a kis leánnyal a hátsó ülésen késsel a kezében. Ez alatt már a rendőrök is megérkeztek az időközben értesített Mr. Arnolddal együtt, s Mrs. Arnold meghallotta a garage előtti izgalmas zajt, a nyitott ablakon keresztül észrevétlenül kidobta a garage ajtó kulcsát. Elképzelhetetlenül izgalmas jelenetek következtek ez után. A kívülről kinyitott garage ajtón keresztül bejöttek a rendőrök, de semmit nem tehettek, mert a fegyenc a kést a kis leányra tartva, kérésre és rábeszélésre sem volt hajlandó megadni magát. Végül is az egyik rendőr az autó nyitott ablakán keresztül rálőtt a fegyencre, kit súlyosan megsebesített, de mégsem annyira, hogy ezt teljesen ártalmatlanná tette volna, mert ez egy végső erőfeszítéssel a kést a kis leány gyomrába szúrta. A fegyéncre még két lövést adtak le a rendőrök, azonban a 9 éves Betty June Arnold halálos sebet kapott és két óra múlva a kórházban meghalt. Az amerikai gyermeknevelési rendszert nem ártana visszaterelni a régi kerékvágásba Ez a végtelenül tragikus eset, aminek nem lett volna szabad megtörténni, ismét felveti azt a sokszor megismételt kérdést, hogy miért követnek el Amerikában fiatalkorú bűnözők oly sok bűncselekményt? Az okok hosszú sorozatát mindjárt a szülői házban kell keresni. Kevés kivétellel és nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a gyermekek nem respektálják eléggé a szülőket, s ezek életfelfogását ósdinak találják. A gyermek Amerikában okosabbnak tartja magát a szülőknél, kik e tévhitnek szívesen behódolnak, mert büszkék lesznek arra, hogy milyen okos gyermekeik vannak. Igen káros a serdülő gyermekekre nézve az, ha úgy az apa, mint az anya dolgozni járnak. U- gyanis ebben a korban a káros befolyások kihatással vannak a gyermek lelki életének kialakulására és a modern iskolai rendszer a szülői felügyelet szükségszerű szigorát nem tudja helyettesíteni. Lehetséges, hogy mi talán szintén ósdiak vagyunk, mikor a régi iskolai rendszert a gyermek jövőjére jobbnak találjuk a különféle elméletekre alapított mai rendszerrel, mert nem helyeseljük, hogy egyes iskolákban kamaszodó fiukat erélyes és természetszerűleg imponáló tanárok helyett bármennyire is képzett de mégis csak a gyengébb női nemhez tartozó tanárnők tanítsanak. Azt sem tartjuk nagyon egészségesnek, ha serdülő fiuk és leányok egy is-A LEGFRISSEBB GYÓGYANYAGOKAT használjuk az általuk készített orvosságokhoz. — Jó tanácsért. jó orvosságért hozzánk jöjjön! Külföldi recepteket is elkészítünk azonnal, pontosan. » Magyar Patika |CITY PHARMACY, Inc. 285 SMITH STREET Perth Amboy, N. J, kólába járnak. A mai fiatalság túl korán érik a megfelelő érettség nélkül. Bizonyos tekintetben az automobil is káros hatással van a fiatalság fejlődésére, eltekintve attól, hogy a fiatalok hevessége és a veszély felismerésének hiánya következtében aránytalanul sok élet pusztul el évente szükségtelenül. A gyermekek nevelésére vonatkozó f e 1 f ogásunkban nem állunk egyedül. Az amerikai magyar szülők nagy része ebben a szellemben neveli gyermekeiket és hogy ez mennyire jónak bizonyult igazolja az a tény, hogy magyar származású fiatalokkal aránytalanul kevesebb baj van, mint a több generáción keresztül már itt született fiatal amerikaiakkal. Elvitathatatlan tény az, hogy magyar szülők igen jó polgárokat nevelnek fogadott hazájuknak. Ez egy rekord, amire minden amerikai magyar büszke lehet. Az egyforma lehetőségek szemelőtt tartásával verték le a kommunista hadifoglyok zendülését Koje szigeten Koje szigeten lévő kommunista hadifoglyok zendüléseit Boetner generális erélyes, de igaszágos módszerével úgy látszik mégis csak sikerült letörni. Ez természetesen nem mehetett egészen simán, de mégis annyira sportszerűen lett megoldva, hogy az elkerülhetetlen áldozatok dacára is rá lehetett ismerni az egyforma lehetőségeket mindenkinek megadni akaró amerikai szellem nagylelkűségére. Az amerikai hadvezetőség nagyon jól tudta, hogy a kommunista hadifoglyok ezreit igaz hogy primitiv, de közelharcban igen hatásos hosszú vasrudakkal, és dárdákkal szerelték feTlvíinden más országnak hadvezetősége bizonyára gépfegyvereket és talán könnyű ágyukat is használt volna a hadifoglyok ellen, hogy a rendet a táborokban helyre állítsák, azonban az amerikaiak nem akartak egyenlőtlen fegyverekkel harcolni. Ellenben helyes taktikát követtek, amennyiben nem a főbejáraton hatoltak be, ami előtt a hadifoglyok beásva magukat vártak reájuk, hanem a tábor másik felén elvágva a drótkerítést meglepetésszerűen csaptak rá a hadifoglyokra. Az amerikaiak e-AU / 1 • / » vandorcigany dalai... A Philadelphia-i és környéki, valamint a New Jersey-i magyarság széles köreiben sokáig találgatták, hogy ki lehet az a “vándorcigány”? A hang hasonlatossága adott erre okot, a dalos hangé, amely a philai W.TEL rádióállomásról, a Székely Zoltán vezetése alatt levő magyar rádió-órán elhangzott... Sok vita és találgatás követte ezt. Még gondolatban sem foglalkozott senki azzal, hogy az egykori közkedvelt népdal-énekes, Csizmadia István, a-“vándorcigány,” — akit valamikor egész New Jersey, valamint Phila és környéke magyarsága magáénak vallott, —- újra gyönyörködtetni fogja szép dalaival a hallgatóságot. Meglepetésül két gyönyörű népdal-szerzeményét énekelte el a magyar nóta szerelmeseinek a Victor és Radiex lemezek egykori, Amerika-szerte közkedvelt énekese. A fülbemászó dallam két szép magyar népdal, — melyek szövegét alább közöljük, — bizonyára rövidesen egyik legnépszerűbb száma lesz a magyar rádió-műsoroknak és a magyar zenekaroknak. NYÁRI ÉJJEL Nyári éjjel, álmaimban kis, falunkban jártam, Nádfedeles házunk előtt elmerengve álltam; Mint egy mesés tündérvilág: Kis kertünkben ezer virág nyiladozott szépen, Édesanyám gondozgatta, ápolgatta drága kél kezével... Felébredtem s tovarepült a szép tündérálom, rős emberekből álló ejtőernyős osztagokat használtak fel a rend helyreállítására. E katonák kézi tusában, egy fegyverlövés leadása nélkül verték le a zendülőket, kiknek vezérét, egy észak-koreai alezredest a nadrágjánál fogva felkapva négykéz-láb vitték ki táborból. Ennél nagyobb szégyen a külszínre sokat adó ázsiai tisztet nem érhetett volna és a komikusán kinéző helyzetet a nemrégiben még hetyke vezérnek sűrűn potyogó könnyei tették tragikussá, amihez még hozzá járult az a szomorú tény is, hogy a kézi tusának mégis 32 kínai és koreai és egy amerikai is áldozata volt. De én mégis, gondolatban azt az utcát járom; Édes álom, — jaj, de szép volt— Megérte az egész világ mindent érő kincsét, Hogy mégegyszer megláthattam édesanyámat* s virágos g [kertjét... ;|: sjs GYÁVA VOLTAM . . . Én egy drága, jó asszonynak lopva-titkon imádója lettem, Mint az árnyék, úgy követtem lépte nyomát, mikor csak [tehettem, Házatáján ácsorogtam, mindnig [vágytam közelében lenni, Gyáva voltam, soh’se mertem igazában a szemébe nézni . . . Gyávaságom, lett az átkom: fejem felett elmúltak az évek, Mint egy kivert, kóbor kutya, mindenkitől kitagadva élek... Jobb lett volna talán mégis igazában a szemébe nézni, Az életet, mint más ember, tisztességben, boldogságban * * * [élni... Magyar regénykiadó társaság Nógrádi Béla, a clevelandi Szabadság napilap munkatársa szerkesztésében és Fisher E. János üzletvezető közreműködésével uj vállalat indult meg Cleveland, Ohioban. Kis magyar regényeket adnak ki, melykeből az első füzet már meg is jelent. A regények 5x7 inch nagyságban, 64 oldalon, ízléses kiállításban jelennek meg és egy füzet ára 30 cent. Havonta egy-egy füzetet adnak ki és évi $3.00 az előfizetés. Cim: Rainbow Publishing Co., Main Post Office Box 6058, Cleveland 13, Ohio. A POLIO, vagyis a gyermekparalysis szörnyű betegségét úgy látszik sikerül végre legyőzni tudósainknak: Chicagóban nemrég összeült szaktudósok uj szerek sikeres alkalmazásáról számoltak be. Három fajta polio ellen máris sikerült hatásos injekciót készíteni. Cserepes és vágott VIRÁGOK minden alkalomra! Nagy választék saját virágházunkból. Csokrok, koszorúk szakszerű készítése. Jutányos árak! Házhoz szállítás ! Rudolph Petrick & Sons 766 Colgate Ave. Telefon Perth Amboy 4-3559 JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó- tűz-, vagy baleset-biztosítását a legjobb kompánik által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séilyei F. Lajosné) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. J Tel. 4-3589 LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK az egész környéken, országosan ismert nevű és gyártmányú SZŐNYEGEKBŐL és LINÓLEUMOKBÓL FLUUK CUVLKING co. 221 Smith St.- Perth Amboy 4-6670 Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK ! corsetek, brazirok mag var szaküzlete IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. J. Mérték szerint, rendelésre is I készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, brazirokat, stb. ! Fűző j? vitásokat vállalunk! MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzö-készitö Perth Amboy. Tel. P. A. 4-1593 • MOST — SZOMBATIG: • Edmond O’Brien, Overling Hayden “Denver & Rio Grande”---- Színes kép---és “THE LION AND THE HORSE” Steven Cochran ---- szines kép EXTRA! UJ LITTLE LEAGUE I FILMEK — CONEY ISLAND | RESTAURANT szívességéből j VASÁRNAPTÓL — KEDDIG June Allyson — Arthur Kennedy “THE GIRL IN WHITE” — Második szenzáció — JOHN ARCHER “A Yank in Indo-China” WOODBRIDGE üBsaag THEATRE Route 25 at the Cloverleaf — Telephone WO. 8-2766 — ^IDEGEIRE MENNEK 1 A TELEVÍZIÓ KÉSZÜLÉK BAJOK? 1 # HÍVJA a jersey tire-t szakszerű televízió javításra, uj olcsó áron > 0 Gyakorlott televízió szakember A /i[” Ti • Legfinomabb mérő és javító készülékek is 1 y i B 1 • Gyors, megbízható televizió és rádió javítás / 0 Bond alatt levő szakemberünkben megbizbat, mi,4 I alatt TV készülékén, rádióján stb. dolgozik Í1.ÍS.Í • [ • Jersey Tire Co. 33 évi reputációjának előnyei ’ • Egyszerű javítások, v. nagy, szerződéses munka PHONS PE 4-1775 147 NEW BRUNSWICK AVENUE PERTH AMBOY OPEN MONDAY THRU FRIDAY ’TIL 9 P. M., SATURDAY ’TIL 6 P. M. Serving the Jersey Public for over 33 Years A FIRST BANK & TRUST CO. szívesen látja a perth amboyi és a környékbeli magyarságot ebben a nagy és erős pénzintézetben, ahol készséggel szolgálunk minden pénzügyi kérdésben a leglelkiismeretesebb és legpraktikusakk tanáccsal mindenkinek. További bankórák péntek esténként 6-tól 8-ig First Bank & Trust Co. SMITH & MAPLE STS. PERTH AMBOY, N. J. A Federal Reserve System tagja Minden betetert 5000 dollárig teljes felelősséget vállal Takarékbetét a legkisebb összeggel kezdhető 1952. JUNIUS 19.