Hiradó, 1952. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1952-06-05 / 23. szám
4-ik oldal 1952. JUNIUS 5. híradó A HÉT (Folyt, az 1-ső oldalról) dig, hogy ha sikerülne is egy pon állónak megtartani ezt a szervezetet? E kérdések felett töprengeni egyelőre azonban időelőttinek látszik. A kommunista hadifoglyok kihívó viselkedésére rövidesen megtalálják a kellő orvoslást Bár az U. N. őrizetbe került koreai és kínai kommunista hadifoglyok ellen a Koje szigeten lévő hadifogoly tábor uj parancsnoka, Boetner-generális szigorúbb rendilyet megszervezni, képesek lennének-e a kétségtelenül kisebb számú régi amerikai magyar veteránok politikamentesnek és demokratikus alaszabály foganatosítását rendelte el, mindazonáltal még eddig nem lehet azzal dicsekedni, hogy a táborban a rend teljesen helyre állott volna. Azonban ez valószínűleg már csak nagyon rövid idő kérdése, mert azt a hibát, hogy a szigeten lévő 80,000 hadfoglyot 5-6 ezres csoportokban tartották őrizet alatt, helyre hozzák azzal, hogy ezentul egy-egy csoportban 5-6 száz hadifogolynál több együtt nem lehet. Természetesen a hadifoglyoknak kisebb egységekre való átterelése nem fog egészen simán menni, hacsak addig a túl hangos vezetőknek le nem törik a szarvát. Különben nemcsak a vezetők hangosak, de újabban az egész hadifogoly tábor is, amennyiben egész éjjeleken át hangos orditozásokkal és propaganda dalok éneklésével demonstrálják, hogy ők a rendszabályoknak nem engedelmeskednek. Pedig a legújabb rendelet szerint este 8-tól reg-NÉZZE! Ez a hires “DAIRY BAR” polcos ajtó *Fel egész $150-ig adunk becserélési engedményt régi jégszekrényéért ! gél 6-ig nem szabad tábor nyugalmát töi»e£ éneklésekkel zavarni. A leghanogsabb a 66-os számú tábor volt. Boetner generális magához rendelte a tábor rangidős hadifogoly tisztjét, egy észak-koreai alezredest, s figyelmeztette őt arra, hogy a hadifoglyok kötelesek a fennálló rendszabályoknak engedelmeskedni, mivel ezek a nemzetközi egyezményeknelf minden tekintetben megfelelnek. A kommunista alezredes a figyelmeztetésre rá sem hederitett, mert a 66-os táborban a demonstrációk továbbra is folytatódtak. Másnap Boetner ismét magához hivatta az alezredest, ki igen kihívó hangon beszélt az amerikai generálissal és egy csomó követeléssel lépett fel. Azonban mondókáját nem mondhatta el egészen, mert Boetner megelégelte az alezredes kihívó viselkedését és a szigeten lévő börtön egy magán cellájába záratta. Azonkívül egy tolmácsot azonnal átküldött a 66-os táborba, hogy az ottani hadifoglyoknak tudomására adja, hogy mi történt a vezetőjükkel. A hadifoglyok szó nélkül vették tudomásul a hirt, s azóta a 66-osban nincs demonstráció. Public Service hírek A szerény krumpliból előkelő burgonya lett A gazdag Amerikában, hol minden jóból nagy bőség van, a múlt héten hirtelen eltűnt a piacról egy élelmi cikk, ami még a legszegényebb országban is bőségben volt, mikor azokbdn húsnak, zsírnak, vajnak és tojásnak nyoma is alig akadt. Ez a hirtelen kapós és nagyratartott élelmi cikk, a még nem is olyan régen szerény és lebecsült — krumpli lett. Egy pár évvel ezelőtt annyi volt belőle, hogy a farmer azt sem tudta, hogy mit csináljon vele. Természetesen a reakciója ennek a bőségnek az lett, hogy a farmerek kevesebb krumplit vetettek. A múlt évben úgy látszik az időjárás sem nagyon kedvezett a krumplinak és igy egyszerre hiány állt elő. Ezt a hiányt a spekulátorok a maguk javára igyekeznek kihasználni és olyan magasra emelték fel annak az árát, hogy szinte illetlenség ilyen drága eledelt krumplinak hívni, mert sokkal jobban hangzik, ha azt mondjuk már reá, hogy — burgonya. A Public Service Electric and Gas Company Igazgatósága május 20-án megtartott ülésén a rendes kibocsájtásu részvények a második évnegyedre eső osztalékát 40 centben állapította meg, amit 1952 jun. 30-án vagy azt megelőzőleg fizetnek ki a jun. 2-án nyilvántartott részvényseknek. A 4.08 százalékos cumulative kedvezményezett részvények rendes évnegyedi osztaléka $1.02, a 4.70 percenteseké $1.171/2» és az osztalékra preferenciális $1.40-es részvényeké 35 cent, a második évnegyedre, amit ugyancsak 1952 jun. 30-án vagy azt megelőzőleg fizetnek ki a jun. 2-án nyilvántartott részvényeseknek. George H. Blake elnök az ülésen kijelentette, hogy a United States Steel Company legújabb telepe a Fairless Works a New Jerseyvei közvetlenül határos Morrisville, Pa.-ban mindenben indokolttá teszi, hogy a legnagyobb reményekkel tekintsünk egy hatalmas uj ipari fejlődés felé. A Public Service Electric and Gas Company május 2'-én két regisztrálási bejelentést tett a Securities and Exchange Commissionnál. Az egyik 700,000 rendes kibocsájtásu részvény bejegyzését kéri névérték, vagy par value nélkül, a másik pedig $40,000,000 értékű haszonélvezeti kötvény regisztrálását kéri. A kötvényeket 1952 junius 1-i kelettel bocsájtják ki, 1972 junius 1-i esedékességi lejárattal. A rendes kibocsájtásu részvényeknek egy tömegben való eladására egy átvevő csoporttal folynak tárgyalások, amelynek főbb exponensei a Morgan Stanley & Co., Drexel & Co., valamint a Glore, Forgan & Co. A Rádió a közúti jármüveken A Supreme Court 7—1 arányban úgy döntött, hogy villamosokon és autóbuszokon szabad rádiót felszerelni. Az alsóbiróság döntését változtatták meg, amikor kimondották, hogy az utasok alkotmányos jogán nem esik csorba, ha rádió szól a közúti jármüveken. Eredetileg csak a washingtoni Capitol Transit Co. ellen indult per a kokocsikra szerelt rádiók miatt. glliniiinilliiiiiiiiiiHiiiHiiiniiiiiiiiiiiiiNiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiniiiniiiniiiRiiiinimiilHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmMiuimMmiummiiiiMiimiMg Daloljunk ... |” ^JIIIIiilH!iiRllinilllfll!lftillllNIIIH!;iHI!!l!l!M Csonka Pista, a mi kedvelt dalénekesünk és a hires Kára-Németh rádió-zenekar gyűjteményéből: Ezüst haját simogatom Ezüst haját simogatom, megcsókolom százszor; Körülötte nyíló virág, arany napfény táncol, — Hosszan, mélyen belenézek szelíd két szemébe S aztán némán leborulok áldó két kezére . . . Betakarom, meg ne fázzon, ha hideg szél támad, Vigyázok, hogy baj ne érje, kerülje a bánat; Lelkemet is elküldöm a jó Isten elébe, Áldást kérni édesanyám ezüstös fejére . . . Gyöngyvirágtól illatozik . . . Gyöngyvirágtól illatozik májusban az oltár; Gyöngyvirág volt a szivemben, mig az enyém voltál . . . Napsugaras nyár van újra, gyöngyvirág is nyílik, Csak a szivem, csak a lelkem szomorú a sírig . . . Hogyha egyszer, május este meghallgatnál végre, Leborulnék a templomban az oltár elébe; Gyöngyvirággal díszíteném a Mária-képet S úgy vinnélek szent vasárnap esküvőre téged . . . ! Kis kendő, nagy kendő . . . Kis kendő, nagy kendő, simára van vasalva, Mind a négy sarkára babám neve van varrva; Az egyik szőke, a másik barna, a harmadik csudaszép, Megállj te, csudaszép, majd eszedbe jutok még . . . Békás tó, halas tó, jaj, de sáros a partja, Arra ment a rózsám, selyem kendő van rajta: Rádköltöttem a két pengőmet azért vagy te olyan szép, Megállj te, csudaszép, majd eszedbe jutok még . . kötvényekre vonatkozólag versenytárgyalási ajánlatot kérnek 1952 junius 17-ig. A rendes kibocsájtásu részvények és a kötvények kibocsájtása két teljesen A LEGFRISSEBB GYÓGYANYAGOKAT használjuk az általuk készített orvosságokhoz. — Jó tanácsért, jó orvosságért hozzánk jöjjön! Külföldi recepteket is elkészítünk azonnal, pontosan. Magyar Patika |CITY PHARMACY, Inc. 285 SMITH STREET Perth Amboy, N. J, IÁD JA EL MOST a kocciját, amíg az árak még magasak! Ne várjon! Ez a legjobb alkalom, hogy jé árat kapjon értei > Keresse fel “UNCLE JOE”-t SPEEDWAY AUTO SALES 823 St. George Ave. WOODBRIDGE, N. J. Tel. Wbg. 8-0149 egymástól független transakció tárgyát képezik. A tiszta jövedelmet uj beruházásokra és az üzemek kiterjesztésére fogják fordítani. SZEMÜVEGEK mérsékelt áron rendelésre. Lelkiismeretes és szakszerű sremvizsgálat íDr. Lester Mann szemész és optometrist Frank J. Tóth, Optician 89 SMITH ST. Rendelés naponta 10-12, 2-5 ■7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-8-ig Tel. Perth Amboy 4-2027 Beszélünk magyarul! Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS szakmunkások által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. P. A. 4-1616 SÖRT, BORT, PÁLINKÁT, SZÓDÁT — mindenféle ITALAIT RENDELJE nálunk! — INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ! Mulatságokra, piknikekre gyors, pontos kiszolgálás: Fords Recreation Liquor Store 571 New Brunswick Ave. Fords, N. J. Tel. P. A. 4-3694 VÁGJA Kl ! — GYŰJTSE ÖSSZE I Cserepes és vágott VIRÁGOK minden alkalomra! Nagy választék saját virágházunkból. Csokrok, koszorúk szakszerű készítése. Jutányos árak! Házhoz szállítás! Rudolph Patrick & Sons 763 Colgate Ave. Telefon Perth Amboy 4-3559 “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets Tel. Perth Amboy 4-1200 i fi---------Est. 1918 ------------33 ÉVE szolgálja lelkiismeretesen Perth Amboy és környéke népét — • JOHN S. MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, N. J. és 531 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. Telefonszámok: P. A. 4-1712 és 4-1713 Most tetszése szerint vehet! Szabja meg ÖN a feltételeket! Nem kell semmi előleg Vehet akár 3 ÉVET a fizetésre! VADONATÚJ $*j A mai magas árak PH ILCO levágással* dkn mi tettekkel REFRIGERATOROK, wvauamal 2- t' k ' AZ ELŐZŐ | 1 1 * önműködő °kk>lvasztósak ÁRBÓL ! faarCOhlllk! ILII Miyj 1 VILLANYOS IJbIIWM Jégszekrények nagy választékban, minden modelben MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS ] Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be Frank P. Siwiec & Co. Inc.; ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE [ IRODA UTJÁN ^ 336 State St. Telefon: Perth Amboy 4-4496 I Az uj 1952-es árak már : ‘2099? feljebb (Model 722) * A FIRST BANK & TRUST C0. szívesen látja a perth amboyi és a környékbeli magyarságot ebben a nagy és erős pénzintézetben, ahol készséggel szolgálunk minden pénzügyi kérdésben a leglelkiismeretesebb és legpraktikusakk tanáccsal mindenkinek. További bankórák péntek esténként 6-tól 8-ig First Bank & Trust Co. SMITH & MAPLE STS. PERTH AMBOY, N. J. A Federal Reserve System tagja Minden betétért 5000 dollárig teljes felelősséget válla! Takarékbetét a legkisebb összeggel kezdhető UJ ÉS RÉGI AMERIKAS MAGYAROK KEDVEZŐ BEVÁSÁRLÁSI KÖZPONTJA VÁROSUNKBAN