A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 2. Farkas Ildikó (OVF - Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): „Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság története” című könyv bemutatása
védvonalnak feszült neki, ahol a töltések koronaszintje megfelelő biztonságot nyújtott. A március 1.—augusztus 31. között, több hullámban levonuló nyári árvíz minden addigi legnagyobb vízszintet (LNV) meghaladó értéket produkált. A bajai vízmércén június 19-én mért 976 cm-es magasság majdnem öt évtizeden keresztül megőrizte első helyét a legnagyobb vízszintek között. Az árvíz országszerte óriási terhelést rótt a védekező szervekre, lakosságra, így addig még nem tapasztalt kihívás elé állította az Igazgatóságot is, amely több mint három hónapig védekezett az áradat ellen. Az inhomogén töltéstest miatt a kísérő jelenségek - szivárgás, csurgás, buzgár - elfojtása kívánt meg nagyobb erőket a védelemvezetéstől (7. kép). Az árvíz után folytatódó, 1981-ig tartó védvonalfejlesztések a töltéstest állékonyságának javítását szolgálták (Dégen 1966; Bokányi et ol. 1981.). 7. kép Pillanatkép 1965-ből Balról jobbra: Békéi Tibor Bajai VÍZIG árvédelmi csoportvezető, Kiss György igazgató, Richter József folyamos főmérnök, védelemvezető, Tessényi Ödön tervgazdasági csoport dolgozója, ügyeleti adminisztrátor Az 1965-ös év nem csupán az árvízvédekezésben kívánt meg vízkárelhárítási tevékenységet az Igazgatóságtól. 1965 és 1977 közötti időszakot a belvizek „uralták" (ezek közül is különösen nagy elöntést okozott négy belvíz, az 1965- 66., 1969., 1970. és az 1975. évi belvíz). A belvizek elsősorban Duna-völgyi főcsatorna (továbbiakban DVCS) vízgyűjtő területét, azon belül is a Fennsíkot terhelték, annak is szétszórtan települt tanyavilága és mezőgazdasági művelés alá eső területe szenvedte el a legnagyobb kárt. Az 1966. évi gyorsítási hitelből jelentős főmű fejlesztéseket hajtottak végre, amelynek köszönhetően megépültek a Kunszentmiklósi, valamint a fennsíki terület főcsatornái és a csatornákon lévő tározók. Az 1970-ben induló tervidőszak a mezőgazdasági termelés biztonságának növelését kiemelt feladatként kezelte, amelyhez elválaszthatatlanul hozzátartozott a belvizek által okozott károk mérséklése is. Az Igazgatóság területén megindult a csatornarendszer fejlesztése: 1971-től 1975-ig tartó tervidőszakban 64 km új csatorna épült és 52 km-en csatornameder bővítés valósult meg (Szenti 1976). 1967-ben az ADUVÍZIG főépítésvezetősége megkezdte a DVCS torkolati szivattyútelepének kiépítését. Az 1972-ben üzembe helyezett műtárgy lehetővé teszi magas dunai vízállások esetén a belvizek átemelését. A terület belvízrendszerei a 70-es évek végére javarészt kiépültek a jelenleg is ismert formájukra. Az Igazgatóság működési területére esik hazánk egyik legjelentősebb agrárvidéke: a terület mintegy 80%-a mezőgazdasági művelés alatt áll, így az öntözés kiemelt szerepet kap. Az intenzívebb öntözési igények és öntözésfejlesztés már a mezőgazdasági nagyüzemek megalakulásával, 1948-49-es évektől megindultak a területen. Az 1950-es évek első felében fellendült az öntözőtelepek építése, de igazi fordulópontot itt is a 60-as évek eleje hozott: ekkor kezdték el alkalmazni az azbesztcement nyomócsöveket, amelyeket az esőztető öntözőtelepek építésé
