A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 2. Farkas Ildikó (OVF - Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): „Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság története” című könyv bemutatása
A területi vízrajzi szolgálat viszont dinamikusan fejlődött tovább: 1980-ban VITUKI-tól átvette az Igazgatóság területére eső dunai vízhozammérést és 1982-ben a talajvízszint-hálózat működtetését is. 1984-től a rétegvízhálózat, egy évvel később a felszíni törzshálózat üzemeltetése is az Igazgatóság feladata lett. A felszíni törzshálózat hét vízhozammérő állomásán (Bácsborsód, Akasztó, Katymár, Kunszentmiklós, Tass, Sükösd, Baja) fokozatosan, a '80-as évektől megkezdődött a távjelzősítés. A talajvízkút-hálózat 2000-es évek végén kapcsolódott be a folyamatba: 2019-ben a 140 db állomásból már 84 db volt távjelzős. 1 9. kép Jégtörés 1987-ben Volt olyan fejlesztés, amely ekkora ért be: a szabályozásoknak, a hajópark felállításának és a hidrometeorológiai észlelőhálózat korszerűsítésének, fejlesztésének köszönhetően csökkentek az állójeges időszakok. Az egyik legfontosabb újdonságot Zsuffa István szolgáltatta: a folyószakaszon 1972-ben észlelő állomásokat (Dunaföldvár, Paks, Baja, Dunaszekcső és Mohács) hoztak létre, amelyeken normál fényképezéssel kísérték figyelemmel a jéghelyzet alakulását (Szenti 1985). A pontos, objektív fotó után történő, statisztikai feldolgozáshoz is alkalmas jégészlelés ezen formája újszerű volt. 1970-es évek közepére a bajai gabonasikló tetejére már videokamerát szereltek, 2002 óta pedig az Igazgatóság hálózatába kapcsolt webkamerával lehet figyelemmel kísérni a jégzajlást. Mindezek oda vezettek, hogy 1956-ot követően majdnem 3 évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét komoly erőpróba elé állítsa az Igazgatóságot egy jeges ár (1985-ben viszonylag alacsony vízállásnál, tartós hidegben, majdnem 30 napon keresztül folyamatosan dolgoztak a jégtörők (Szenti 1985)), 1987-ben pedig utoljára fagyott be a Duna magyar szakasza (9. kép)
