A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 1. Dajka István (FETIVIZIG): A 2001-es beregi árvízkatasztrófa és hatása az árvízvédelem módszereinek fejlesztésére
LOKALIZÁCIÓ A Tisza jobbparti töltésszakadások március 7-én reggelre 110, illetve 145 méter hosszúra fejlődtek ki, amelyeken 75 órán keresztül kb. 140 millió m3 ömlött a Beregbe és tartott É-ÉNY-i irányba. Az öblözet teljes területe 930 km2, ebből 376 km2 esik Magyarországra, amelyből 260 km2 került elöntés alá. Ukrán területre is átfolyt a víz, ahol 60 km2 -en pusztított. Az ár az 1947-48. évi árvízhez hasonlóan vonult le az öblözetben, ezért a korábbi tapasztalatokat jól lehetett használni a lokalizáció során. A védelemvezetés a helyi lokalizáció lehetőségét kihasználva az irányított vízlevezetés mellett döntött. Március 8-án az MVB vezetése az öblözetet NY-K-i irányban átszelő 41. sz. főút két helyen (Tákos térségében) történő átvágása mellett döntött a Védelmi Osztag javaslata alapján. A műveletre azért volt szükség, mert az út felett tározódott nagyjából 70 millió m3 víz beavatkozás nélkül az út koronáján átbukva átszakította volna azt. Ha nem történt volna meg az út átvágása, a víz akkor is levonult volna egy napos késéssel a terepesés mentén, viszont az úton keletkezett átszakadások és átömlések miatt járhatatlanná vált volna, nehezítve a védekezési munkákat és a kitelepítést. (Bodnár, 2003) Néhány nap alatt 18 település védelmére épült meg az összesen 50 km hosszú lokalizációs vonal, melynek építése alatt csúcsidőben 15.000 ember vett részt a védekezésben. A munkáknak köszönhetően csak 7 település került elöntés alá (Csaroda, Gulács, Hetefejércse, Jánd, Tarpa, Tákos, Vámosatya) és két települést az elöntés csak részben érintett (Gergelyiugornya, Gelénes). Folyamatos volt az együttműködés a megyei védelmi bizottság, a vízügy és a katasztrófavédelmi szervek között. (Reich & Nádor, 2003) A levonuló víz tovaterjedésének feltérképezésére napi két alkalommal légi megfigyelésre került sor, amelynek adatait a települési védművek építésénél jól lehetett használni. Az elöntési térképek az ukrán félnek tájékoztatásul naponta meg lett küldve. A jellemző átfolyási szelvényekben rendszeresen végeztek vízhozammérést, amely segítséget nyújtott a víz tovaterjedésének előrejelzésére, de az elöntési modellezéshez is jól fel tudták használni. A két gátszakadáson kiömlő maximális vízhozam 900-1000 m3/s lehetett, amelyből a 41. sz. útátvágásokon max. 260 m3/s folyt tovább, ukrán területre a terepen kb. max. 80 m3/s került át. A víz Tiszába visszavezetése részben a Szipa-főcsatorna tiszaszalkai szivattyútelepén és zsilipjén keresztül (max. 30 m3/s), nagyrészt az ukrán területen lévő szivattyútelepeknél illetve a Tisza apadásával a zsilipeken történt. A víztelenítés megfelelő ütemének biztosítása megkövetelte mobil szivattyúk telepítését is. AZ öblözet magyar és ukrán területén egyidejűleg legfeljebb 145 db mobil szivattyú üzemelt, amelyek együttes kapacitása mintegy 30 m3/s volt. (Dr. Szlávik, 2020) VÉDMŰVEK HELYREÁLLÍTÁSA A töltésszakadások, suvadások, vízátfolyások helyén valamint a védekezés során olyan súlyosan megsérültek a töltések a Tisza jobbparti tivadari és tarpai szakaszán 8,05 km hosszban, valamint a Túr balparti 1,9 km-es szakaszán Csaholc-Sonkád közötti szakaszán, hogy az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője elrendelte azok azonnali helyreállítását. A helyreállítási munkák tervezése és kivitelezése március 7-én megkezdődött. A tiszai szakadások szádfalas elzárása március 11-én kezdődött, de előtte megfelelő teherbírású utat kellett építeni a töltéslábnál. Összesen 7,8 km hosszú megközelítő út stabilizálása történt meg. A töltésszakadások szádfalas elzárása a Tiszánál március 15-én, a Túrnál március 12-én fejeződött be.
