A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)

4. szekció - Infrastruktúra-fejlesztés - 7. Szilágyi Attila (KDVVIZIG): Fény az alagút végén, vagy alagút a fény végén? (avagy Budapest Diákváros – Déli Városkapu fejlesztés a KDVVIZIG szemszögéből)

2017. március 1-jén a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén 22 igennel és 6 nemmel az olimpiai pályázat visszavonásáról döntött, azonban a már említett KFP visszavonásra nem került, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a létesítmények nagy részét a Magyar Állam továbbra is meg kívánta építeni. Ezt volt hivatott megerősíteni a 42/2018. (III. 13.) Korm. rendelet, mely a KFP- ot kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította és az eljáró hatóságokat és szakhatóságokat jelölte ki. A fejlesztéssel kapcsolatban jelentős számú, újabb jogszabály jelent meg, úgymint a Buda­pest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesz­tések megvalósításáról szóló 2018. évi XLIX. törvény (VII. 30.), A Kemény Ferenc Sportlétesít­mény-fejlesztési Program, valamint egyéb dél-pesti és észak-csepeli beruházások előkészítésé­hez és megvalósításához szükséges ingatlanok biztosításával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2034/2018. Korm. határozat, valamint a Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program egyes elemeinek megvalósításához szükséges ingatlanok biztosításával kapcsolatos intézkedésekről szóló 2142/2018. Korm. határozat. 2. ábra: Budapest Diákváros - Déli Városkapu Fejlesztési Program által érintett létesítmé­nyek, 2018. I. Budapesti Atlétikai Stadion II. Fedett pályás atlétikai csarnok és edzőpályák III. Budapesti Xtrém Szabadidő Park IV. Diákváros V. Dunai Evezős Központ A változó nevű kormányhatározatokból is látszik, hogy a név megváltozott, a tartalom nem, legfeljebb kibővült. Ami azonban feltétlenül fontos a terület kialakításnál, hogy 2018 decem­berében a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) monte-carlói ülésén Budapest megnyerte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát. Minden világverseny előtt készülő sportléte­sítményeket azonban tesztelni szokás, lehetőség szerint egy évvel a fő rendezvény megtartása előtt. így a beruházások végrehajtásának végidőpontja adottá vált, és láthatóan elég szoros időrendet kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom