A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
4. szekció - Infrastruktúra-fejlesztés - 7. Szilágyi Attila (KDVVIZIG): Fény az alagút végén, vagy alagút a fény végén? (avagy Budapest Diákváros – Déli Városkapu fejlesztés a KDVVIZIG szemszögéből)
A programokról és ezek változásáról legelőször a 2017.évi XXXIII. Országos Vándorgyűlésen számoltam be, és minden évben az aktuális változásokról. Sajnos az ismert pandémia helyzet miatt a tavalyi vándorgyűlés elmaradt, így két év áttekintését kell megtennem jelen dolgozatomban. KDVVIZIG FELADATAI: A területen való érintettség okán, a vízügyi igazgatóság már 2017-ben megkezdte a felkészülést, hogy milyen feladatokat kell végrehajtania a programok megvalósítása érdekében. Első lépcsőben a beruházást szervező Budapesti Fejlesztési Központtal (BFK) igyekeztünk kapcsolatot tartani a várható fejlesztésekről. Nem egy anyagot készítettünk a területen található létesítményekről, melyeket három csoportba soroltuk. Az első csoportba a feltétlenül szükséges, el nem bontható, át nem helyezhető létesítmények, így a Kvassay Vízlépcső - mely egyébként az első látványterveken nem szerepelt - a hozzá tartozó létesítmények (betétgerenda raktár, árvízvédelmi központ és raktár). A második csoportba a feltétlenül szükséges, de elbontható és más helyen újjáépítendő létesítmények, úgymint a 02.04. árvízvédelmi szakasz, irattár, 19 db szolgálati lakás, irodaház, a KDVVIZIG I. Szakaszmérnökségének irodaépülete és műhelycsarnokai, sólyapálya, valamint a Műszerkalibrációs Labor és Vízsebességmérő Csatorna, a Vízrajzi Adattár. A 3. csoportba a KDVVIZIG részére nem szükséges, elbontható, de újjáépítésre javasolt létesítmények, úgymint a vízminőségi labor (PMK-KTF Környezetvédelmi Mérőközpont), valamint az FCSM Zrt. szennyvízátemelője. 3. ábra: KDVVIZIG kezelésében lévő ingatlanok minősítése költözés szempontjából, 2018.