A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 14. Valendorfean Barbara (FETIVIZIG): Az 1970. évi árvíz és következményei
Valendorfean Barbara árvízvédelmi referens, Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Az 1970. évi árvíz és következményei Kivonat Az 1970-es árvíz méltán nevezhető a 20. század legnagyobb árvizének. A Tiszán és nyolc bal parti mellékfolyóján szokatlanul gyorsan kialakult árhullám levonulása eredményezte, hogy az akkori legnagyobb vízállásokat meghaladó Hmax értékek jöttek létre szinte minden vízmérce állomáson. Néhol több méteres nagyságrenddel növekedett a vízállás az előző legnagyobb értékekhez képest. A dolgozat a Felső-Tisza vidékén lezajló eseményeket mutatja be, kezdve a hidrometeorológiai előzményekkel egészen a védekezési tapasztalatokig. Az árvíz hazánk területén 3 településnél eredményezett gátszakadást. A térségre kifolyt 200-300 millió m3 víz által okozott árvízi jelenségek ellen közel 180 km hosszan kellett védekezni nyúlgátakkal, pátrialemezekkel. A védekezés ideje alatt példátlan összefogás volt tapasztalható, az árvízkárok helyreállításában több vízügyi igazgatóság is részt vett. Az 1970. évi árvíz a mai napig fontos szerepet tölt be a szakemberek életében: hatására árvízvédelmi fejlesztések kezdődtek, és jelentős változások következtek be az árvízi szemléletet tekintve is. Az 1970-es években bevezették a mértékadó árvízszint (MÁSZ) fogalmát, onnantól fogva a mértékadó árvízszint plusz biztonsági értékkel (általában 1-1,5 m) növelt szintre építették ki az árvízvédelmi töltéseket. A 2000-es évek elején újabb fejlesztési hullám kezdődött el a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése nevű program keretében. Kulcsszavak Árvíz, töltésszakadás, kitelepítés, vízvisszavezetés, MÁSZ, fejlesztések, árapasztó tározó BEVEZETÉS Az árvízveszélyeztetettség Európát tekintve a Kárpát-medencében jelentős, ugyanis a hegyek felől érkező vízmennyiség, akár a gyors hóolvadásnak köszönhetően a határ mentén már 8-10 méteres vízszintemelkedést is előidézhet másfél napon belül. A Tisza folyó szélsőséges vízjárása miatt több, kárt okozó árvíz alakult ki a vízgyűjtő területén, ezek közül az egyik legjelentősebb az 1970. évi (Dr. Szlávik, 2019). A felső-tiszai völgyben és hazai viszonylatban egyaránt kiemelkedő volt több szempontból is, tekintve a víztömeget, hevességet, vízállást és az elöntéssel veszélyeztetett területek nagyságát (Dégen, 1971). Az év első két hónapjában 4 árhullám is érkezett a Tisza völgyébe, bár ezek levonulása után a vízállás értékek normalizálódtak. Márciusban és áprilisban azonban továbbra is csapadékos maradt az időjárás, így a folyók magas vízállása is ehhez igazodott. Az árvízkatasztrófa kialakulásában jelentős szerepe volt a bal oldali mellékfolyóknak (Visó, Iza, Túr, Szamos). Májusban ismét számottevő csapadéktevékenység volt tapasztalható. Május 13- án pedig a csapadékgócok környékén (Visó, Iza) bekövetkezett a tetőzés, szinte minden vízmércén az addigi Hmax feletti értékkel (Dr. Gauzer & Bartha, 1999). A Felső-Tisza heves vízjárásából adódóan az előrejelzés időelőnye igen kevés. Mindössze néhány óra áll a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság rendelkezésére a védekezésre való felkészüléshez. A hidrológiai előrejelző hálózat ebben az időben még nem volt elég fejlett, és a meglévő állomások száma is igen csekély volt. Az előrejelzés ugyan segítséget nyújtott a védekezésben, mégsem biztosította a szükséges időelőnyt. Nemcsak a Felső-Tiszán, hanem a folyó alsó szakaszán is folyt a védekezés a hatalmas víztömeg ellen, a Maroson a korábbi maximumokat meghaladó árhullám vonult le. A Szamos és a Maros esetében ugyanis jellemző, hogy egyszerre jelentkeznek rajtuk az árhullámok (Dr. Nagy, 2017).
