A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 12. Dr. Szlávik Lajos (nyugdíjas, MHT elnök) - Fejér László (nyugdíjas): Szemelvények a Körösök szabályozásának és árvizeinek történetéből
következett be, 1901 -14 között Szanazugtól Tamásdáig végigkotorták a folyót, 1-1,5 m-rel mélyítve a feneket. Ezzel párhuzamosan a kanyarokat végig megkötötték cölöpös rőzseművekkel, a kikotort anyagot a rőzseművek és a part közé termelve, és újabb 13 átvágást létesítettek Talpas és Remete között. Az első világháború után a Fekete-Köröst, mint kész, szabályozott folyót, átadták fenntartásra a folyó menti ármentesítő társulatoknak. A töltéseket az eredeti vonalazásnak megfelelően több ízben megerősítették, s az 1919. évi nagyvíz után az árvízszint felett 1,5 mre építették ki a két világháború közt. A folyó azonban nem tűrte a reá erőszakolt partvédőműveket, anyagi fedezet hiányában nem is tudták azokat fenntartani. Amióta az 1901-14 között létesített partvédőművek elkorhadtak, pusztulásnak indultak, a folyó egy fél hullámhosszal lefelé tolódott, veszélyeztetve az eredeti folyóparttal párhuzamosan és ahhoz közel épített árvédelmi töltéseket. A folyó kanyarulatai tovább fejlődtek, s a folyóval párhuzamosan épített töltések domború kanyarjai szembe kerültek a folyó homorú kanyarjaival. 1940--57 között 12 partvédőmű épült az árvízvédelmi töltések biztonsága érdekében. A hullámtér minimális szélességére megállapított 120 m-es sáv szabadon tartása érdekében a hullámtéri erdőket ki kellett termelni, s e sávban a füzeseket évenként tarolni kell. A hullámtér szélessége szűknek bizonyult, különösen a jobb parton jóformán nem is maradt szabad terület a folyó fejlődésére. A Fekete-Körös szabályozása, amely 78 mederátmetszésből, a torkolat és Tamásda közötti fenékkotrásból, ill. folyamatos mederbiztosításból, egymástól 100--120 mre épített árvédelmi töltésekből áll, általában eredményesnek mondható. Az árhullámok simán, zavar nélkül vonulnak le, az esésviszonyok megfelelnek a mederanyagának. Hibásnak bizonyult azonban az igen keskeny hullámtér, a folyó szakadó partjával szorosan és párhuzamosan épített jobb parti árvédelmi töltés. Kétségtelen, hogy a folyó felső szakaszán túl sok átmetszés készült, s ez a körülmény az alsó szakaszon érezteti káros hatását. A Kettős- és Hármas-Körös egységes szabályozásával már az 1823. évi Huszárfé\e terv is foglalkozott. Addig egyes nagybirtokosok, később községek létesítettek folyóparti töltéseket, melyek révén a kisebb árhullámoktól földjeiket sikerült is megvédeni. Intézkedések történtek a káros mederelfajulásokat okozó vízimalmok felszámolására is. E tervek alapján 1834-ig megépült a Hármas-Körös torkolati átmetszése, a Szarvas- Szentandrás közti nagy kanyarulat, több kisebb átmetszéssel való megrövidítése. A 15 öl (28,5 m) szélesre tervezett átmetszéseket 5 öl (9,5) szélesre építették ki, és 1835 után tovább bővítették. Ugyancsak 1834-ig épült meg a mezőberényi-belencéresi átmetszés is. Több átvágást terveztek a Kettős-Körösön is, mert már érezhető volt a Fehér- és Fekete-Körös átmetszéseinek hatása, ugyanis a Kettős-Körös vidékére az eddiginél is erőteljesebben zúdultak le a két alkotó folyó árhullámai. A Huszár-féle tervből ennél több nem is valósult meg, és amikor 1847-ben Bodoki megbízást kapott egy új, részletes Körös szabályozási terv készítésére, a Kettős- és Hármas- Körös még mindig a völgyénél lényegesen hosszabb mederben folyt. Bodoki terve alapján a munkálatokat 1856-ban indították meg, és 1861-ig az át metszések 80%-a, a töltéseknek azonban csak 30%-a készült el. Az 1860-as évek szárazak voltak, s így a szabályozási munkákat abbahagyták; 1870-ig alig történt valami. Az újabb nedves periódus beköszöntével ismét megindultak a munkák, immár a Gyulai Folyammérnöki Hivatal vezetésével. A Kettős- és Hármas-Körösön végrehajtott munkálatok, amelyek 54 átmetszésből, 11 partvédőműből, a bökényi, békésszentandrási és békési műtárgyakból állnak, jórészt elérték 11
