A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
1. szekció - 7. Lovas Attila - Horváth Béla - Virágné Kőházi-Kiss Edit (KÖTIVIZIG): A Közép-Tisza vidék, a Jászság és a Nagykunság vízkészlet-hasznosítási stratégiája
2.4 TIKE VIR Vízkorlátozás A Tisza-Körös-völgyi vízkészlet megosztás (VKKI-226-0001/2007.) határozza meg igazgatóságunk számára a térségek közötti vízátvezetési kötelezettséget, továbbá a helyben felhasználható vízkészleteket. A vízgazdálkodási rendszer célja, hogy a Tiszából történő vízátvezetésekkel a vízhiányos térségek vízkészletét pótolja, a vízkormányzási, üzemeltetési tevékenységgel az Alföldre jellemző időjárási szélsőségek vízkészletekben mutatkozó hatását csökkentse. 2012-ben kidolgoztuk a TIKEVIR-KÖTIVIZIG Vízkorlátozási - vízhiánykezelési - Tervét, amelyet az érintett VIZIG-eknek be is mutattunk, és amelynek alkalmazása is szükségessé vált még abban az évben. A TIKEVIR, Közép-Európa legnagyobb vízgazdálkodási rendszere, szinte teljesen kiépült. Vannak hiányosságai amin nagy mértékben javítani fog a most megvalósuló Komplex Tiszató Projekt. A három vízügyi igazgatóság (TIVIZIG, KÖ VÍZIG, KÖTIVIZIG) konzorciumában megvalósuló projekt két részből áll, a Tisza-tó és a TIKEVIR részprojektből. A kitűzött cél a Tisza-tó és a kapcsolódó vízgazdálkodási létesítmények fejlesztése, a VKI célkitűzéseinek elérése érdekében. A projekt jó példa az integrált tervezésre, amely átfogja az összes érintett területet (mezőgazdaság, vidékfejlesztés, terület és táj használat, vízgazdálkodás, természetvédelem, ...), tekintetbe veszi a természeti adottságokat, az azokban és az éghajlatban lehetséges változások hatásait. A Jászsági rendszer fejlesztésével, a Jász sági-főcsatorna Zagyvai-ág tervezésével, a TIKEVIR mintájára létrejöhetne a Tisza-Zagyva Völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszer (TIZEVIR), amellyel párhuzamosan lassan körvonalazódik a Tisza-Zagyva völgyi vízkészletmegosztás terve is. 17