A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
5. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 3. Blaskovics Gyula (nyugdíjas): Harmadik Honfoglalást!
12 folyó medrét. Úgy gondoljuk, hogy a hajókat kell a folyóhoz alakítani, nem pedig a folyót a hajókhoz. Ezzel összhangban nem támogatjuk erőművek építését, viszont elkötelezettek vagyunk a vízminőség, valamint az őshonos állatvilág védelme iránt. Ezért is kezdeményeztük, hogy az új alkotmány rendelkezzen az őshonos állavilág védelmének fontosságáról." (részlet Lázár János frakcióvezető úrnak megkeresésemre válaszoló 2011. március 7-én keltezett leveléből.) A közelgő 2014-es választásokig ez az állásfoglalás feltehetőleg már nem fog változni. 3. Feladatunk: harmadik honfoglalás Helyzetértékelés Vízgazdálkodási létesítményeink újabbkori lepusztulása a második világháborút követően kezdődött. Először a gazdátlanná váló meglévők (csatornák, műtárgyak, szivattyútelepek) karbantartása, állagmegóvása maradt el, majd a tervezett fejlesztések is leálltak. Példája a 300 éven át szorgalmazott Duna - Tisza csatorna esete. Az 1946- ban megkezdett építést - a csatornát 24 km hosszúságban és félszélességben már kiásva - 1948-ban otthagyták, azóta semmi nem történt. 1974-ben a Tisza vízlépcsőzése is leállt. A Szlovákiával kötött államközi szerződés egyoldalú felbontása, a félbehagyott nagymarosi építkezések visszabontása, a felépített Dunakiliti Duzzasztómű funcióvesztése ennek a romlási folyamatnak figyelmeztető állomásai. Ismét bekövetkezett a Tisza szabályozást megelőző állapot, a lepusztult létesítmények rekonstrukciójával, az elmaradt fejlesztések pótlásával a világszínvonalra felkapaszkodás nemzetünk létkérdésévé vált. A cselekvés további halogatása nemzetgazdaságunk katasztrófába torkoló végzés leszakadásának veszélyével fenyeget, pedig vízgazdálkodásunk fő problémáinak megértése, a tennivalók felismerése nem kíván speciális szakértelmet, különleges képzettséget. Az elmúlt 20 év döntéshozó tagjai elit iskolákat végzett, diplomás, nyelveket beszélő, világlátott, inteligens emberek. Kizárt dolog, hogy ne lennének birtokában az idevonatkozó ismereteknek, ne lennének képesek hasonló módon felismerni a tennivalókat, - és mégsem cselekednek. Miért? Mit szándékoznak tenni - és mit nem? Hogyan lehetne a cselekvés gátját áttörni? Ezekre a kérdésekre is keresem a választ a következőkben.