A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

5. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 3. Blaskovics Gyula (nyugdíjas): Harmadik Honfoglalást!

13 Problémák és megoldási lehetőségek • Duna medermélyülése „Legnagyobb problémánk a Dunával, hogy a meder mélyül" mondja egy 2012 januárjában készült interjúban a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, aki kormánybiztosként a Duna-stratégia kidolgozásában és az Európai Unió Tánácsa általi elfogadtatásában is közreműködött. Nyilatkozata megerősíti, eldöntött dolog, hogy a medermélyülést - ezzel természetkárosító következményét a vizes élőhelyek kiszáradásának folyamatát - meg kell akadályozni. Éppen a természeti értékek védelme érdekében a be nem avatkozás fetisizmusát itt fel kell adni. Tisztázandó kérdés a beavatkozás milyensége. Magyarországon nem kapott publicitást, hogy a Bős - Nagymaros traumát követően az Európai Tanács 1994. évi kezdeményezésére vizsgálat indult a magyarországi Duna szakasz mederállapotának tisztázására, a holland kormány által felajánlott műszaki segítséggel. A vizsgálatok köréből a magyar fél eleve kizárta a duzzasztással, azaz vízlépcső(k) építésével járó változatokat. Az 1996-ra elkészült holland tanulmány végső következtetésként mégis azt állapította meg, hogy a medermélyülés és annak valamennyi káros következménye hatékonyan és környezetkímélő módon csak a vizsgálható változatok köréből a magyar fél által kizárt duzzasztómű(vek) építésével kerülhető el. Megerősíti ezt Ausztriában a tizedik, Fereudenaui Vízlépcső 1998. évi üzembehelyezését követően nyert tapasztalat. Itt a duzzasztóművet eredetileg a Hainburg körüli természetvédelmi terület alá tervezték telepíteni, természetvédők követelésére helyezték feljebb, került így a duzzasztó alvizére a védeni kívánt terület. A szükségszerűen bekövetkezett medermélyülés okozta kiszáradás újból akcióra késztette a természetvédőket. Követelésükre erózióálló mederburkolatot próbáltak létesíteni néhány éven át évi 300 000 tonna, azaz 170 000 m3 durva kavicsanyagot 20 cm vastagságban elterítve. A remélt összefüggő állékony kéreg nem jött létre, a betöltött anyag néhány év alatt már Pozsonyig eljutott. A megoldást az osztrákok a tizenegyedik vízlépcső megépítésétől remélik. Ezt a Duna rövid osztrák-szlovák határszakaszára Wolfsthal-nál tervezik, üzembehelyezésével állandósul a hamburgi szakasz mederállapota, biztosíthatóvá válik az ottani vizes élőhelyek vízellátása. Magyarországon sem más a Duna, itt is csak a teljes belépcsőzés a lehetséges megoldás. Mégis, az MMK elnökének interjújából azt tudjuk meg a Dunáról: „A hordalékszállítással kapcsolatos kutatásokra, illetve e probléma megoldására nyújtottunk be a Délkelet­európai Együttműködési Program keretében és a Műegyetem kezdeményezésére egy, a régióban széleskörű együttműködésen alapuló projektet. Reméljük, a finanszírozás is biztosítva lesz hozzá uniós forrásokból." Hozzátenném, remélhetőleg az elnyert forrás

Next

/
Oldalképek
Tartalom