A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 5. Fejes Lőrinc (KÖTIVIZIG): A múlt és a jelen kapcsolata a Közép-Tisza vidékén - Új ltesítmények a Közép-Tiszán, nagy elődeinkről elnevezve - 6. Felkai Beáta Olga (Agrárgazdasági Kutatóintézet) - Felkai István (KÖTIVIZIG): A vizitársulatok az idő sodrában
Hazai mérnöki tevékenységét a temesvári Bega-csatorna-hivatalnál kezdte, majd Terfort Ágoston földművelésügyi miniszter 1878. január. 2-án kultúrmérnökké nevezi ki azzal a feladattal, hogy megszervezi a hazai kultúrmérnöki szolgálatot. Az általa megszervezett kultúrmérnöki hivatal élére 1880. január. 20-án állították. 1890-ben az újonnan szervezett országos vízépítészeti és talajjavító hivatal vezetőjévé nevezték ki, 1892-ben miniszteri tanácsos címet kap, majd 1894-ben valóságos miniszteri tanácsos lett. Működése a magyarországi földművelésügy, valamint folyószabályozások új korszakát jelölte. Neki köszönhető, hogy útjára indul a vízügyi szolgálat azóta is megjelenő folyóirata, a Vízügyi Közlemények. A Tisza-völgy problémáival foglalkozva addig senki olyan határozottan és tömören nem foglalta össze a Tisza szabályozás tanulságait. A kultúrmérnöki intézmény, a szervező Kvassay első jelentős alkotása, amely működését 1879-80-ban kezdte meg. A kultúrmérnöki hivatalok tevékenységét - az ármentesítő és belvízszabályozó társulatokhoz hasonlóan - a hazai vízjogi viszonyok nagymértékben akadályozták. így került Kvassay a korszerű vízjogi törvény megalkotását sürgetők táborába, ahol egyike lett azoknak , kik a törvény megszületéséért a legtöbbet tették. 1902-ben megszervezte a Földművelésügyi Minisztériumon belül a Folyócsatornázási Osztályt ami a hajózás távlati céljait segítette volna. Felismerte a Balaton óriási egészségügyi, kulturális és gazdasági lehetőségét, ezzel járó vízépítési feladatok elvégzésére megszervezte a Balatoni Kikötő-építési Felügyelőséget. Kvassay, mint balatoni kormánybiztos közvetlenül irányította ezen munkálatokat. 1919. június. 6-án érte a halál. (Ágoston, 2001) Lónyay Menyhért (1822-1884) Tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban és a pesti egyetemen végezte. 1839-ben bölcsészdoktorrá avatták. Iskolái végeztével beutazta Magyarország és Erdély nagy részét, majd nagyobb utazásokat tett külföldön, ahol közgazdasági szakismereteket szerzett. Bereg vármegye már huszonegy éves korában egyhangúlag választotta meg követévé az 1843-as országgyűlésre. Neve és működése összeforrott a Tisza-szabályozás történetével. A Tiszavölgyi Társulatnak 1846 óta alapító tagja volt. A Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatot pedig 1854-től 30 éven át elnökként vezette. Az 1848 júliusában újonnan megnyílt parlamentnek haláláig tagja maradt. 1848. szeptember 5-étől 1849. augusztus 11-éig pénzügyminisztériumi tanácsos, 1849. május 6-ától augusztus 11-éig pedig a Szemere-kormány államtitkári teendők megbízottja. A világosi fegyverletétel után ő is külföldre menekült és egy ideig Párizsban élt. A király kegyelmében részesülve 1850-ben visszatért Magyarországra. A Tisza-szabályozásának ügyében - mint a Felsőszabolcsi Társulat elnöke -, s az ő indítványára összehívott 1857-58-as nagygyűléseken vitt vezérszerepet. 1871-72 között miniszterelnök, az MTA tagja, majd 1871-től elnöke. Nagy kedvvel foglalkozott az általa rajongva tisztelt gróf Széchenyi István szellemi hagyatékának rendezésével is. O hozta rendbe a Tudományos Akadémia pénzügyeit. Erdélyi birtokán nagy terjedelmű vastelepeket fedezvén fel, ennek kiaknázására tett előkészületeket. Mindebben Budapesten 1884. november 3-án bekövetkezett halála gátolta meg. (Lónyai, 2013) Gróf Szapáry Gyula (1832-1905)
