A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
10. szekció: A vízgazdálkodás története - Dr. Varga György (VÍZ-SZK Mérnökszakértői Kft.): Az általam irányított jelentős vízépítési létesítmények története
Már a VIZITERV-VSZK vezetője voltam, amikor a volt III. szakaszmérnökségi dolgozókkal találkozóra mentem. Előzőleg kértem az akkori vízügyi igazgatót a vendégszoba igénybe vételére. Az mondta, hogy oda fontos elvtársak járnak, én viszont „idegen” vagyok!. A III. szakaszmérnökség kb 400 fővel dolgozott, nagy volumennel (ez több mint, sok mostani részvénytársaságnál). A VIZIG főleg a III. szakaszmérnökség országosan kiemelt munkái alapján kapta meg 1966-ban a Vörös Zászló Érdemrendet, mint országosan a legjobb VIZIG. Én ekkor már az OVH Vízépítőipari Központ csoportvezető főmérnöke voltam. Feleségemmel részt vehettem egy Pécs környéki buszos jutalom kiránduláson, a III. szakaszmérnökség dolgozóival. Később munkavezetői tanfolyam vizsgáztató elnökeként tértem vissza Ráckevére (az elnök díja 5 Ft/fő volt). 2.5. Dunaújvárosi partcsuszamlás 1964.02.29-én bekövetkezett többször partcsuszamlás után katasztrófális helyzet alakult ki. Csak a vízügyit említve:- a Vasmű lételemét képező dunai szivattyútelep kb 10 m-rel a Duna irányába csúszott, feldőlés nélkül,- a csúszó földtömeg „lábánál” a föld a Dunában feltüremkedett, vízszint fölé emelkedő zátonyok alakultak ki, megváltozott a sodorvonal. Én, mint a Középdunavölgyi VIZIG III. (Ráckevei) szakaszmérnökség vezetője éppen az apaji öntözőtelepektől távoztam GAZ, URH adó-vevővel felszerelt gépkocsival. Utasítást kaptam, hogy azonnal menjek Dunaújvárosba, mert partcsuszamlás történt, mérjem fel a helyzetet. Előzőleg középiskolás koromban építőtáborban voltam ott, majd később a szentendrei partbiztosításhoz válogattam ki az elszállítható betoncsöveket (a vasérc tárolókból). Úgy tudom, hogy én voltam az első vízügyi szakember, aki felderítette a helyzetet. Szürkületben, zseblámpa fényénél észleltem az ismeretlen mélységű repedéseket és a dunai következményeket. Akkor a területet már lezárták, katasztrófa feliratú táblák voltak láthatók. A bejáratnál a nevemre kiállított piros-fehér-zöld csíkos karton igazolványt adtak át. Csak utólag értékelem a helyzetet: Életveszélyben voltam a repedések között botorkálva (ha beleesek, talán sohasem találtak volna meg). A következő napokban felvonultattuk a tanyahajót, a dunabogdányi andezit kővel megrakott uszályokat, az úszó rakodógépet (polip markolóval és „tepsivel”, amibe belerakták a köveket) és a munkásokat. Dr. Kézdi Árpád profeszorral és Tibay Sándorral, a VIZIG folyamos csoportvezetőjével felvázoltuk a megoldást, kb 2 km hosszban. A méretezés alapja az volt, hogy a megmozdult lösz tömegével biztonságos egyensúlyt hozzunk létre, a Duna-parti leterheléssel. Kiindulás az volt, hogy az akkor még csak sejtett helyű csúszási felületen a súrlódási erő nulla. A vízparti leterheléshez kiváló lehetőség volt a felhalmozódott felesleges, nagy sűrűségű kohósalak. Kb. 50 db billenő tehergépkocsival hátrabillentve építettük a Dunára merőleges töltéseket (bordákat) és a Duna partján a vezetőművet. Mindegyik trapéz keresztmetszetű volt, a legördülés során kialakult, kb. 1:1,5 hajlású rézsűkkel. 7
