A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - Dr. Kováts Gábor (nyugdíjas): Lehetőség és valóság a VKI alapján folyó vízgyűjtőfejlesztésben
1 LEHETŐSÉG ÉS VALÓSÁG A VKI ALAPJÁN FOLYÓ VÍZGYŰJTŐFEJLESZTÉSBEN Dr. Kováts Gábor okl. vízépítő mérnök Az alábbi dolgozatot egy olyan szerző készítette, aki közel 10 éve nem vesz részt közvetlenül a vízügyi államigazgatásban, így előfordulhat, hogy az írásműben olyan megállapítások kerülnek, melyeket jogszabályok vagy egyéb államigazgatási utasítások másként írnak elő. A dolgozat szerzője nem kíván senkit megbántani, és ha dolgozatában végre nem hajtható javaslatok szerepelnek, akkor azt kérem vitaanyagként kezelni. Történelmi visszapillantás Az Európai Víz Keretirányelv (VKI) megszületésével és az ennek alapján kidolgozásra kerülő vízgyűjtő fejlesztési tervekkel hatalmas lehetőség nyílik az európai és ezen belül a magyar vízgazdálkodás számára. Elég, ha az egységes irányelvekre, valamint a finanszírozásra gondolunk. Azonban nekünk, magyaroknak nem szabad arról megfeledkezni, hogy a területi vízgazdálkodásban ennek alapozó és gyakorlati tudományában már akkor világraszóló eredményeink voltak, amikor sok európai országban ez a kérdés még fel sem merült. A török hódoltság után felszabadult Magyarországon, ezen belül a magyar Alföldön a vízgazdálkodás valóban második Honfoglalást jelentett, és a kor átlagánál messze több kiváló vízépítő mérnök, valamint az őket támogató nagyszámú felvilágosult politikus vett ebben részt. Csak címszavakban: a XVIII. században és XIX. század elején már jelentős vízi munkálatok folytak, melyeket a rendkívül nehéz körülmények között végzett felmérések, az úgynevezett mappáció előzött meg. Elég, ha a Körös-völgy szabályozására a Nagy- és Kis-Sárrét rendezésére gondolunk. De megemlíthetjük a mai Vajdaság területén a Duna-Tisza-csatorna rendszerét Kis József munkáját, vagy épp az Al-Duna szabályozását, nem beszélve most a legnagyobb műről, Vásárhelyi Pál Tisza szabályozásáról, melyet ma méltán nevezhetnénk Alföld Programnak is. Ugorjunk egy nagyot a XX. Század első felére a Trianon utáni időkre. A megnyomorított ország új életének lehetőségét az Alföld felvirágozását nem kis mértékben a Sajó Elemér neve által fémjelzett program indította el, melyet Sajó Elemér emlékirata fogalmaz meg. Ennek keretében többek közt megépült a Békésszentandráson folyami duzzasztómű (a fiatal Mosonyi Emil közreműködésével), a Tiszafüredi öntözőrendszer, és körvonalazódtak olyan nagy tervek, mint például a Keleti-főcsatorna, és a Tiszalöki vízlépcső, bár ezek a második Világháború miatt csak később valósultak meg. E példák alapján is nyilvánvaló, hogy Magyarország messze élen járt a vízgazdálkodás komplex megvalósításában, az életminőség javításában. Természetes azonban, hogy ebben az időben azok a prioritások, amelyek a XXI. században előtérbe kerültek, vízminőség, vizes élőhelyek, természet közeli állapotok helyreállítása, még nem jelentkeztek olyan súllyal, mint ahogy ezt ma figyelembe kell venni. Azonban már a Széchenyi- Vásárhelyi terv is azt mondta, hogy a vízrendezés, az árvízvédelem után hasonló súllyal kell megteremteni a vízhasznosítás feltételeit is, a kettő csak együtt egymással kölcsönhatásban fog igazán társadalmi hasznot hajtani.
