A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - Dr. Kováts Gábor (nyugdíjas): Lehetőség és valóság a VKI alapján folyó vízgyűjtőfejlesztésben
2 Következtetés a mai feladatokra Egy nemzet, egy szakma ilyen múlttal rendelkezik, nem válhat „követővé” , nem másolhatja szolgaian a nála sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezők elképzeléseit, hanem élenjáró, kezdeményező kell, hogy legyen. Szerencsére most már ki lehet mondani, merjünk nagyok lenni, és ez mire igaz, ha nem a vízgazdálkodásra. Azt természetesen jogos, hogy a XXI. századi szempontok szemléletünket lényegesen átformálják, új értékek teremtése válik szükségessé, melyek azonban nincsenek ellentmondásban eddigi vízgazdálkodási elveinkkel, csupán azok továbbfejlesztését jelentik. Mit mond az Európai jogrend? Az európai jogi normák általában előírnak kötelező feladatokat, amely minden Uniós, sőt minden európai országra kötelező, de legalább is követendő, de soha nem tiltják, sőt kimondottan ösztönzik, hogy emellett a helyi nemzeti sajátosságok ugyanúgy jelenjenek meg. A másik jellegzetessége az európai jogrendnek, hogy általában nem írja elő a szervezeti működési formákat, de tudomásul kell venni, hogy ezek nélkül a legszebb elvek sem valósíthatók meg. Tehát miközben nagyon nagy súllyal fel kell dolgozni a vízminőségi kérdéseket, határidőre a vizek jó állapotát és a természetes állapothoz való minél jobb közelítést meg kell teremteni, aközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Kárpátmedence vízgazdálkodásának vannak olyan sajátos feltételei, melyek Európa más vízgyűjtőin nem, vagy nem így jelentkeznek. Mi nincs benne a vízgyűjtőfejlesztésekben? Az eddig általam megismert és tanulmányozott vízgyűjtő fejlesztési tervek az európai normáknak megfelelően nagyon sokat beszélnek a természetes vízállapotok helyreállításáról, a vizes élőhelyekről, általában a természet közeli állapot visszaállításáról. Viszont alig-alig beszélnek, vagy legfeljebb zárójelben egy félmondatban említik meg azokat fontos vízügyi létesítményeket, melyek nélkül a XXI. századi Magyarországon a korszerű gazdasági feltételek és életminőség nem teremthető meg. Mondjuk ki bátran itt igenis vízügyi nagy létesítmények megvalósítására van szükséges, melyeket ha jól tervezünk meg, jól építünk meg, és megfelelően üzemeltetjük, nem rombolni, hanem építeni fogják környezetünket, javítani fogják minőségi életet. A következőkben nem teljes körűen, és csak címszavakban tudom ezek egy részét felsorolni, hiszen az előadás terjedelme rendkívül korlátozott. Mindenek előtt beszéljünk egy mai kétszáz éves álomról a Duna-Tisza-csatornáról. Megjegyzem 1994-ben egy bajor demonstrációs táblán, mint az integrált európai vízi út része ez a csatorna már szerepelt. A Duna-Tisza-csatorna nélkül Kelet-Európa csak nagy kerülővel tud integrálódni a nyugati vízi út rendszerhez, konkrétan a Duna-Rajna- Majna-csatornához. De ez az egyetlen megoldás a ma krónikus vízhiánnyal küzdő Duna-Tisza–közi Homokhátságnak, és ilyen módon tulajdonképpen komplexen szolgálja nem csak a gazdaságot, de a környezetvédelmet is. Persze a Duna-Tisza-csatorna feltételezi a csongrádi vízlépcső megépítését, részben a víz tározás, részben a hajózóút megteremtése céljából. Továbbmenve a több mint 100 éves Bökényi vízlépcső felújításával a csongrádi bögéből való vízátvezetéssel, vízkészletek juttathatók a Hármas-Körösbe, és egyben hajózóút nyílik Békés megye szívéig a tömegtermékek környezetbarát szállítására. Erről a kérdésről 1942-ben Dr. Sebők Elek a Körös-völgyi Vízhasznosító Társulat elnöke a gyulai Rotary Klubban előadást tartott, és ennek az előadásnak a megmaradt szövegét 1991-ben az MHT akkori Vándorgyűlése bemutatta. Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy a fiatal Mosonyi Emil,
