A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - Dr. Clement Adrienne (BME): Felszíni vizek minősége és terhelhetősége: a vízminőség-szabályozás új feltételrendszere a VKI tükrében

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a diffúz terhelés meglétének jelentőségét el lehetne elhanyagolni. Ugyanez a helyzet a meglévő állapot, azaz a felvízi terheléssel is, mely a felső szakasz szennyvízbevezetéseiből, a felvízi diffúz terhelésből és természetes háttérterhelésből adódik összes. Amennyiben ezekre vonatkozóan a befogadóban végzett mérésekből (történelmi idősorokból) megbízható információ nem áll rendelkezésre, javasoljuk a terhelhetőség megállapításához vizsgálati monitoring programot indítani (az ismeretlen felvízi terhelés, meglévő szennyvízbevezetés esetén pedig a szennyvíz hatásának kimérésére). A mintavételi helyek meghatározásánál az elkeveredéssel kapcsolatban bemutatottakat lehet figyelembe venni. A vizsgálati monitorig időtartamának és a mintavételi gyakoriságnak elegendőnek kell lennie a felvízi és alvizi anyagáramok megbízható számításához. Azoknál a felszíni befogadóknál tehát, amely minősége nem éri el a VKI-ban előírt jó állapotot, új szennyvízbevezetés, vagy meglévő szennyvíztelep kibocsátás növekedéssel járó bővítése a VKI szabályozásának értelmében csak abban az esetben engedélyezhető, ha ezzel egyidejűleg más forrásokból csökkentjük a vizek terhelését (pl. a meglévő telepek hatásfokának növelésével, esetleg egyéb, diffúz szennyezőforrások felszámolásával). Tápanyagterhelés miatt kockázatos víztestek A víztestek kockázatosságának vizsgálatakor egyértelművé vált, hogy a felszíni vizek

esetében leggyakrabban a PO4-P és az ÖP koncentrációk lépik túl a jó állapotnak megfelelő VKI határértéket. A földhasználatból, városi lefolyásból, belső terhelésből (üledék) és háztartási és állati szennyvizekből származó szerves- és tápanyag emissziók csökkenése feltételezhetőn az összes releváns kémiai és biológiai komponens javulását eredményezi. Ha az intézkedések eredményeként a foszfor koncentrációt a célállapotnak megfelelő mértékig csökkenteni tudjuk, feltételezhető, hogy ez a többi komponensnél is a célállapot eléréséhez vezet. A 7. ábra példát mutat be arra vonatkozóan, hogy a megengedett „dC” koncentráció növekményt (melyet a szennyvízbevezetés felett jellemző háttérszennyezés és a vízminőségi célállapotot kifejező határérték különbségéből számíthatunk) a hígulási arány (Q/q) függvényében milyen emissziós (elfolyó) határértékkel érhetünk el. Az ábrán az összes P példáján a meglévő emissziós határértékeket is feltüntettük

9

. A vízszintes tengelyen leolvasható az a minimális hígítási érték, amely 7. ábra: Emissziós határértékek megadása a hígulási arány alatt az elfolyó vízre vonatkozó (befogadó hozama, Q / szennyvízhozam, q) függvényében, rögzített befogadóban megengedhető maximális határérték szigorítás nélkül a koncentráció növekmény (dC) mellett befogadó vízminőségi kritérium nem érhető el. 9 A 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet területi és technológiai határértékei. Utóbbi megegyezik a 91/271 EK (Városi szennyvíz irányelv) normál és érzékeny területre vonatkozó technológiai határértékeivel. Emissziós HÉ (ÖP,mg/l) 0.1 1.0 10.0 100.0 0.0 0.1 1.0 10.0 100.0 1000.0 Hígulás, Q/q D

C= 0.3 mg/l (Immissziós határérték) EU >10 000 EU >100 000 Érz.ter.idősz.vf. Kiemelt ter. Normál ter.