A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - Dr. Clement Adrienne (BME): Felszíni vizek minősége és terhelhetősége: a vízminőség-szabályozás új feltételrendszere a VKI tükrében

Ha a gazdaságossági szempontokat is figyelembe vesszük, a meglévő terhelések csökkentésének leghatékonyabb módja a szennyvíztelepek intenzifikálása. Még abban az esetben sem tekinthető bármely, diffúz forrásból származó terhelés csökkentését eredményező megoldás a szennyvíztisztítás alternatívájának, ha annak fajlagos költsége a szennyvíztisztításra nézve kedvezőbb. A szennyvíz eredetű tápanyagterhelés ugyanis sem összetételében, sem időbeli jellegében nem hasonlítható a diffúz forrásokhoz, mert (i) a tápanyagok gyakorlatilag 100%-ban hozzáférhetők a növényi produkció számára, így vízminőségi hatás sokkal kedvezőtlenebb, (ii) a szennyvízterhelés időben folyamatosan jelentkezik, ezért a kisvizes időszakokban a középvízre megállapított határértékeknél jóval magasabb koncentrációkat hoz létre a befogadóban, ráadásul az év jelentős részében. Oxigén háztartás miatt kockázatos víztestek A vizek oxigén háztartásának alakulását számos, időben és térben lejátszódó folyamat együttesen alakítja. A külső terhelések szempontjából azokkal a tevékenységeket kell számításba vennünk, melyek következményeként a vizekbe biológiailag bontható szerves vegyület kerül. Ilyenek leggyakrabban: a tisztítatlan, vagy a kommunális szennyvíztelepektől elfolyó tisztított városi szennyvizek, az állattartó telepekről a felszíni vizekbe befolyó trágyalé, és a belterületekről lefolyó vizek. Az esetek többségében a következmények szempontjából csak az első, a városi szennyvíz bevezetés tekinthető ebből a szempontból dominánsnak. Másként fogalmazva, a kommunális szennyvíztisztító telepek esetében a foszfor kibocsátásra vonatkozó kontroll még nem jelenti azt, hogy a befogadóban a jó oxigén viszonyokkal jellemzett állapotot is elérjük. Ehhez a szerves szén lebontás és a nitrifikáció szabályozására van szükség. A szén lebontást a jelenleg érvényes emissziós rendelet technológiai határértékei biztosítják. A KOI és a BOI határértékek megtartása a befogadó szempontjából kívánatos, de nem minden esetben elegendő kritérium. Az oxidálható szerves szénforrás mellett számolnunk kell az oxidálható N vegyületek következményével is: ha a nitrifikáció folyamata a szennyvíztelepen nem zajlik le, az elfolyó szennyvízben maradó redukált N formák (szerves N és ammónium) oxidációja a befogadó vízben további oxigén elvonásához vezet. Csak a nagyságrendek érzékeltetéséhez: a nitrifikáció oxigén igénye közelítőleg megegyezik a tisztítatlan szennyvíz szerves szén vegyületeinek lebontásához szükséges oxigénfogyasztással. A BOI

5-re vonatkozó határérték megtartása (ami általában 90% feletti hatásfokot is kíván) az oxigén igényes vegyületeknek csak a felétől kíméli meg a befogadót. Mindebből az következik, hogy a szennyvízbevezetések tervezésekor a nitrifikációra külön vizsgálatot kell végezni. A szennyvízterhelés hatása a korábban bemutatott egyszerűbb példához hasonlóan itt is alapvetően a hígulástól függ. A 8. ábra a kritikus oxigén szint várható értékét mutatja átlagos összetételű, tisztítatlan és Oldott oxigén szint a kritikus helyen (mg/l) 7 6 5 4 3 2 1 0 Nincs tisztítás Nagyterhelésű Kisterhelésű Totál oxidáció biológiai nitrifikációval Q/q=1000 Q/q=100 Q/q=10 8. ábra: Az oldott oxigén koncentráció várható minimuma a szennyvízbevezetés alatt, különböző tisztítási technológiák alkalmazása és eltérő hígulási viszonyok mellett