A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)

2. szekció: VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Pócza Sándor István, ÉKÖVIZIG: Árvízvédekezés a legjobb gyakorlat dokumentum szellemében a taktaközben (célok, alapok és módszertani ajánlások)

1850-től az átvágások építése állami, a védtöltések építése társulati feladattá vált, miután Őfelsége Ferencz József június 16-án kelt nyílt parancsban a Tisza ármentesítések és szabályozások ügyét rendezvén kimondotta, hogy "a folyó medrének rendezése, jelesen az átvágások létesítése az állam terhét képezi".

A Társulat 1854-től a Tisza bal parton Rakamaztól Tiszafüredig, a jobb parton azonban csak Tokajtól Tiszalúcig vállalta magára a területek ármentesítését, ezáltal a Taktaköz első árvédelmi rendszerének kialakulása jóval megelőzte a Tisza jobb parton a Sajó torkolat alatti - Dél-borsodi szakasz ármentesítési műveinek kiépítését. Ez utóbbi területen a munkák késlekedése miatt még az 1932-es tiszai árvíz is rendkívüli elöntéseket és pusztításokat okozott.

Az 1855. évi árvíz még a Tisza-völgy ősi árterületeit is csaknem teljes egészében elborította, beleértve a taktaközi területet is. Az akkori árvíz Tokajnál 768 cm-rel tetőzött, tehát az 1830-as és 1845-ös árvíz magasságát is meghaladta.

A taktaközi területen ezen árvizet követően azonnal megkezdődtek az első átfogó szervezett ármentesítési munkálatok, s az első töltésvonal kialakítása 1858-ban befejezést is nyert.

Ekkor még a tiszadobi átmetszés nem készült el és a Tisza Tiszadobnál kiinduló, és a Sajó jelenlegi torkolatánál véget érő nagy kanyarulata még élő meder volt, ezért a régi Tisza-parti védtöltések is ennek a folyókanyarulatnak a vonalát követték.

A "Taktaköz" elnevezés tulajdonképpen az ettől a vonaltól északra fekvő, a Tisza számtalan ősi árvízi mellékvízfolyásával (Takta - erekkel) behálózott területre vonatkozott.

Az első töltések építésénél az 1855. évi árvízszinteket tekintették mértékadónak. A feljegyzések szerint az első töltések 2,8-3,8 m koronaszélességgel, 1:2-es vízoldali és mentett oldali rézsűhajlásokkal, s a jelenleginél 2,0-2,5 m-el kisebb magasságokkal épültek ki.

Az állandóan emelkedő tendenciát mutató árvízszintek több helyen a töltések méreteinek növelését tették szükségessé az 1860-as árvíz után is.

Ugyanakkor a taktaközi árvízi öblözetet határoló Tisza szakaszon az 1863-as pusztító aszály és azt követő éhínség egy duzzasztómű megépítésének gondolatát is felvetette.

1865-ben készült el a leghosszabb, 8,155 km hosszú, Andrássy Gyula grófról elnevezett tiszadobi átvágás 32,5 km elvágott kanyarral. Ennek alkalmából a társulat Tiszadobon egy emlékművet emelt a következő felírással:

1868-ban a társulat működési területéhez tartozó - a mai vonalazásnak megfelelő - tiszai töltésvonal is kialakult. E töltések kiépítését követően alakult ki a mai értelemben vett Taktaköz területe, mely a régi Tisza és az új átvágás közötti - jelenleg Inérháti - területtel kibővült.

Újabb töltéserősítésekre került sor az 1876-os árvíz után, amikor az árvízszint Tokajnál 784 cm-rel tetőzött.

Az 1886. január 1-én érvénybe lépett vízjogi törvény értelmében a Sátoraljaújhelyi Folyammérnöki Hivatal tervei alapján az Alsó-szabolcsi társulat a Taktaköz védelmére 10